Kevés olyan könyv van, aminek elolvasását minden papnak ajánlanék. Talán az utolsók: II. János Pál pápa: Ajándék és titok, valamint Joseph Ratzinger: A Názáreti Jézus három kötete. De mindenképpen ezek közé számít Manuel jezsuita atya tavaly magyarul is megjelent könyve.
Először is a közhangulat – valljuk meg még papi körökben is – cölibátus-ellenes. Van, aki árnyaltan, óvatosan beszél róla: nem való mindenkinek, a keleti és a nyugati gyakorlatot egyesíteni kellene; elegendő lenne, ha a szerzetesek és a püspökök élnének ebben az állapotban stb. Ez a könyv finom ellenállhatatlansággal visszatereli a papi gondolkodást a cölibátus nagy értékére, isteni adományára. Nem filozófiával, nem is valami elefántcsonttoronyba zárt dogmatikai meggondolásokkal, hanem a realitással, a mai ember pszicho-szomatikus valóságtudatával. Valami hallatlan eleganciával, őszinteséggel és magabiztossággal úgy tudja tárgyalni, hogy az magával ragad, elbűvöl és vonzóvá tesz. Ez a tanulmány úgy szembesít a valósággal, hogy szembesít önmagunkkal, megvilágosítja a rejtekeket, ragyogó napfénybe állítja a pap pszichoszexuális érettségét és nyíltan beszél a kísértésekről, a határokról, az útról, amelyen előre és felfelé lehet haladni.
A könyv nagy felfedezése a cölibátus öt útja: 1. Éljünk Isten és legmélyebb vágyaink közelében; 2. Teremtsünk mély személyes kapcsolatokat és támogató közösségeket; 3. Kérjünk szeretetet, törődjünk másokkal, és törekedjünk az elkülönülésre is; 4. Küzdjünk meg a stresszel, és ismerjük fel a destruktív magatartásmintákat; 5. Ünnepeljük meg a szentet! Tulajdonképpen a 176 oldalas (egyáltalán nem terjedelmes) könyv ezen öt pontnak a kidolgozása. A pap szerző avatottan egyesíti a keresztény spiritualitást a modern pszichológia eredményeivel; nem „áldozati” szempontból tárgyalja a papi nőtlenség kérdését, hanem olyan lehetőségként, amely egyszerre vezet közel Istenhez és ad teljes terepet a felebaráti szolgálatra. Nagyon jók a sötétebb keretbe foglalt személyes tanúságtételek, szinte mindegyik egy-egy paptípust állít elénk. Ezek a személyes vallomások nem bántóak, nem vájkálóak, nem szenzációéhesek, hanem valóságosak, igazak. Ezek mind segítenek a fejlődésben, az előrehaladásban. A teljességgel Istennek adott élet titok, egy egész életen át tanuljuk, mélyedünk el benne.
A korábbi magyar jezsuita tartományfőnök, P. Forrai Tamás SJ kedves ajánlólevéllel megküldte a könyvet minden magyar papnak és szerzetesnek karácsonyi ajándékul. Nagyszerű gesztus! Ez egy olyan ajándék, amit – igen – egy speciális karakterrel rendelkező szerzetesrend tud csak letenni az Egyház asztalára. A provinciális megértette az idők jelét és megtette: köszönet érte minden pap, kispap, teológus és a papság iránt elkötelezett olvasó nevében! Valóban, a könyv kísérője lehet egy papi lelkigyakorlatnak (erre szolgálnak az ún. önvizsgálati kérdések minden fejezet után), akár magányosan, akár közösségben végezve. Magával viheti egy lelkipásztor a nyári vakációjára, kézbe veheti egy papságra készülő fiatalember szemináriumba, szerzetesházba lépése előtt. Tükör a könyv és jó értelemben vett mankó, kísérő segédkönyv. Bárcsak – ahogy a szerző kívánja – „magatokra ismernétek a könyv lapjain” és minden érintettet megerősítene elkötelezettségében!
Pákozdi István
tanszékvezető főiskolai tanár
