Sajgóapostolkodás szabadon

„Amikor 1981–82-ben kerestem, melyik szerzetesrendbe hívnak odafentről, az fogott meg leginkább Ignácban, hogy újra és újra vibráló nyugtalansággal érzett rá, hogyan érhet el valami nagyobb jót, szépet, nagyszerűt. Isten túlcsorduló és feltétel nélküli szeretetére akart illő választ adni.”

Sajgó Szabolcs SJ

1951-ben született Budapest-Kelenföldön, hét gyermek közt negyedikként. A Veres Pálné Gimnázium befejezése után filozófiát és teológiát tanult Esztergomban és Budapesten. 1968-tól a Regnum Marianum közösség tagja. 1974-ben szentelték esztergomi egyházmegyés pappá a Budapest XI. kerületi Szent Imre templomban, ahol hat évvel korábban Isten megtérítette és elidította a papi élet felé. Bernecebarátiban, Nyergesújfalun, Szécsényben, Budapest-Angyalföldön és Budapest-Herminamezőn szolgált. 1981-ben Belgiumba távozott. […]

„Mindig a Jóisten írja a legjobb forgatókönyvet”

A magyar fővárosban él családjával, műfordító, mintegy hat évig vezette a budapesti Lengyel Intézetet. Megbízatása augusztus végén zárult le. Magyar–lengyel kapcsolatokról, kultúráról, értékekről beszélgettünk. Arról, ami összeköt.

Szentjánosbogár Játékoskönyv

Összeállította és szerkesztette: Bőlsei Zsuzsanna, Szöllős Borbála, Molnár István, Varga Dániel és Vida Gergely
Kiadó: Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület és a Jezsuita Kiadó
Terjedelem: 192 oldal
Megjelenés éve: 2023.

Vásári forgatagból a templom csendjébe

„Minden reggel jöttem misére, és ahogy a jezsuita atyákat hallgattam, hála töltött el, hogy itt lehetek. Sajgó Szabolcs atya kísérése mellett szerzetesi ma­gánfogadalmat tettem. Megfogadtam, hogy önkéntesen, ott szolgálok a belvárosi Jezsuita Szigeten, ahol szükség van rám.”

M.I.N.D. 2022. tél

Kedves Olvasóink! A drasztikusan megnövekedett előállítási költségek miatt, az erőforrásokkal való takarékoskodás jegyében a magyar jezsuita rendtartomány ingyenes lapja a M.I.N.D. 2022 decemberétől jelentősen csökkentett példányszámban jelenik meg. Ha továbbra is szeretné negyedéves kiadványunkat átlapozva figyelemmel kísérni a provincia életét, a következő lehetőségek egyikét ajánljuk: a lap elektronikus, pdf változatát letöltheti a jezsuita.hu/tema/mind címről, s ugyanitt megtalálhatja azoknak a terjesztési […]