Körüljárt, jót cselekedvén

Muzslay István SJ útja Bajóttól Leuvenig

Leírás

Aki kapcsolatba került jezsuitákkal, vagy akár csak madártávlatból ismeri a rend történetét, lelkiségét, tudja, hogy a rendtagok mindig is különös odaadással, képzésükből adódóan folyamatos jóra törekvéssel végezték a rájuk bízott munkát szerte a világon. Nem volt ez másképp Muzslay István esetében sem, akire a gondviselés nem kisebb feladatot bízott, mint azt, hogy legyen főleg a fiatal, tanulni vágyó belgiumi 56-os menekültek patrónusa. Az ekkor mindössze harmincas éveiben járó Muzslaynak fel kellett nőnie a feladathoz: nemcsak az egyetemi tanulmányok megkezdését vagy folytatását szervezte meg a magyar fiatalok számára a Leuveni Katolikus Egyetemen, hanem középiskolai tanulmányokra is lehetőséget biztosított. Ez szükséges is volt, hiszen az 56-os forradalomban és szabadságharcban aktívan részt vevők, majd néhány hét múlva menekülők között szép számban voltak olyanok, akik még a középiskolát sem fejezték be. Az egyik napról a másikra menekültté vált, húszas éveik elején járó fiataloknak vagy akár kiskorúaknak nem egyszerűen barátja, segítője, hanem mindene lett. Egy olyan közösség taníttatásán s ezáltal megmentésén fáradozott, amelynek nélküle legjobb esetben is a kétkezi munka juthatott volna. 2023. október 7-én konferenciával emlékeztünk meg a száz éve született Muzslay István jezsuita atyáról. Kötetünkben ennek az emlékülésnek az előadásait osztjuk meg változatlan szándékkal: Muzslay István életének, munkásságának egy-egy szegmensét igyekszünk úgy bemutatni, hogy végül az olvasó számára kerek egésszé álljon össze e kivételesen gazdag életút.

Bővebben

Tartalom

Muzslay István SJ, a közösségszervező
NYÚL-DONKA BALÁZS: Muzslay atya a menekültek szolgálatában
MOSSÓCZY KATINKA ZSÓFIA: Identitásformálás egy élvonalbeli egyetemvárosban
JUHÁSZ GERGELY: Muzslay atya kollégiumszervező tevékenysége
CSONTA ISTVÁN: Muzslay István az állambiztonság célkeresztjében

Adelékok a magyar kultúrához
NAGY ROLAND: Muzslay István holland szótára a holland–belga–magyar kapcsolatok és nyelvi segédeszközök történetének kontextusában
MADAS EDIT – MÉRCZ ANDRÁS : „Addig is számíthatunk a leuveni egyetem féltő gondoskodására” – Muzslay atya szerepe az Ómagyar Mária-siralom hazakerülésében

A közgazdaságtan mestere
KŐRÖSI ISTVÁN: Az embert szolgáló gazdaság – Muzslay István SJ a közgazdaságról
KISS ULRICH SJ: Közép-Európa, dokumentálva – In memoriam Muzslay István

Kerekasztal-beszélgetések
Kerekasztal-beszélgetés Muzslay István SJ karakteréről Muzslai Istvánnal, Kiss Ulrich és Sajgó Szabolcs jezsuitákkal
Kerekasztal-beszélgetés Muzslay István SJ közgazdaság-tudományi gondolatairól dr. Szilas Rolanddal és dr. Kolozsi Pál Péterrel
Képmelléklet


Bővebben