Mélyinterjú Bellovics Gábor jezsuita atyával, a budapesti Jézus Szíve-templom segédlelkészével szentbeszédről, lelki kísérésről, egyházi zenéről. Arról, mi ad életet, és hogyan válik felnőtté egy pap.
Téma: jezsuiták
Vigasztaló hiány
Sokszor eszembe jut Nemeshegyi Pepi bácsi egyik előadása, amit novícius korunkban tartott nekünk. A szerzetesi hivatással kapcsolatban próbálta ő is megfogalmazni, miről szól ez az életforma. Arra jutott, hogy az Istennel való bensőséges kapcsolat és az odaadó szolgálat jellemző lehet egy szép, keresztény, családos életre is. Amiben a szerzetesi lét igazán sajátos, az éppen a hiány megélése.
Vedd le a sarudat!
„Legyél olyan gyengéd, hogy érintődhess, hogy valamit észrevegyél, tudj figyelni arra, ami a környezetedben és benned történik” – emlékszik vissza egy lelkigyakorlat során kapott útmutatásra Mustó Péter. Ez azonban számára nem csupán egyszeri feladat volt, hanem egész életét meghatározó hivatás. A jezsuita szerzetessel érintődésről, méltóságról és tapasztalatairól beszélgettünk. Az interjú A Szív magazin 2020. július–augusztusi számában jelent meg.
„Nem a megoldás adja a biztonságot, hanem az együttlétben való haladás”
Három hetet töltött május során Loyolában Nagy Bálint SJ, a jezsuita rend 71. prokurátori, azaz küldöttgyűlésén. A Társaságot érintő nemzetközi tapasztalatai mellett hivatásgondozóként elért eredményeiről és arról is kérdeztük, írja-e már következő sikerkönyvét.
Bővebben „„Nem a megoldás adja a biztonságot, hanem az együttlétben való haladás””
„Ha Isten is akarja”
Pierre Clermidy SJ tavaly ősszel Marseille-től Budapestig kerékpározott, és azóta is a Jezsuita Kiadó közvetlen szomszédjában lakik. A jezsuita létről, teremtésvédelemről és szabadidőről is beszélgettünk vele, s azt is elárulta, mi jellemzi jól a magyarokat.
„A hála fiatalon tartja az ember szívét”
Néhány hete kapta meg vezetői kinevezését, előzőleg ökonómus volt, vagyis a rendtartomány pénzügyeit felügyelte. Lapunk alapgondolatához kapcsolódva főleg a fiatalokról kérdeztük, de az interjút olvasva mélyebben is megismerhetjük Attila atyát.