Ízelítő a tartalomból:
„Az élet spirituális dimenzióira való nyitottságot és érzékenységet nem lehet könnyen megtanulni, mint bármely más pszichológiai módszert, ehhez alapvető viszonyulás szükséges, melyet néha hitnek neveznek. A spiritualitás azt állítja, hogy az ember több, mint amit a fiziológiája és gazdasági körülményei sugallnak; a lelki- vagy spirituális gondozásban megpróbálunk az emberre – hagyományos kifejezéssel élve – Isten szemével tekinteni, vagyis olyan emberként, aki minden összegyűjthető pszichológiai felismerés és megfigyelés ellenére végső soron misztérium: nyitott a jövőre, újra és újra elbukik, de esélye van a megbocsátásra és az újrakezdésre is. Tehát – ismétlem – egy spirituálisan integrált pszichoterápiának vagy tanácsadásnak ki kell alakítania ezt a fajta szemléletet, ezt a fajta hozzáállást. Meg lehet-e tanítani ezt a bevett terápiás képzési folyamatok során?” Michael Klessmann
„A lelkigondozó-kórházlelkészi szolgálat önmagában más. Más az egyházban, mert különbözik a gyülekezeti lelkészi szolgálattól, és más az egészségügyben, mert különbözik az abban megszokott szakmai csoportoktól. Ezért szükséges, hogy integrálódjon ugyan, de specialitását megőrizze. Ebben a különleges helyzetben őszinte vágya a legtöbb lelkigondozónak, hogy kórházlelkészi szolgálatát mind az egyházi, mind az egészségügyi rendszer támogassa és elismerje, valamint hogy a kórház intézményében a betegeket az interdiszciplináris team tagjaként kísérhesse. Hiszen a lelkigondozó-kórházlelkész valami olyasmit hoz a gyógyítás folyamatába, amit az adott helyzetben és feladatkörben csak ő adhat, annak az Istennek a küldötteként, aki Jézus Krisztusban mindnyájunkhoz odahajolt. Hivatása éppen az, hogy Isten féltőn szerető és erőt adó jelenlétét nap mint nap az adott helyzetnek megfelelő módon közvetítse a szenvedő és a szenvedésben a másik mellett álló, segítő embereknek.” Michna Krisztina
„A Nemzeti Rákellenes Program már 2006-ban leszögezte, hogy az onkológiai központok mindegyikében biztosítani kell a betegek és hozzátartozóik számára a pszichológiai segítségnyújtás lehetőségét, viszont 2017-ben a magyarországi onkológiai osztályok egyharmada, a centrumoknak pedig a fele rendelkezett pszichológus szakemberrel. Küszöbön áll az új európai rákellenes stratégia, amelyhez kapcsolódva Magyarországnak is esélye van a prioritások és eszközök átgondolására – és ez szükséges is, sajnálatos tény ugyanis, hogy a daganatos betegséggel mint halálozási okkal kapcsolatos statisztikák európai listáján Magyarország vezető helyet foglal el. Meggyőződésem, hogy az irodalomterápiának helye van az onkopszichológiai beavatkozások között, a biblioterapeuta akár külsős önkéntes segítőként is hozzá tud járulni az onkológiai gyógyító és támogató teamek munkájához.” Bálint Ágnes
