Walter Kasper

A család evangéliuma

Leírás

A kötet teljes egészében tartalmazza azt az előadást, amelyet Ferenc pápa felkérésére Walter Kasper tartott a családnak szentelt szinódusi folyamatot elindító bíborosi tanácskozáson 2014-ben. Könyvben való megjelentetéséhez kiegészítéseket is fűzött a szöveghez.

Az előadás a mai valóság által felvetett kérdésekkel kíván szembesíteni és ehhez a teológiai alapot megvetni. Válaszra pedig csak akkor jutunk, ha közösen fontolóra vesszük Jézus üzenetét, ha nyitott lélekkel meghallgatjuk a megosztott tapasztalatokat és érveket, és mindenekelőtt ha közösen imádkozunk Isten Szentlelkéért.

A könyv a keresztény hit talaján állva vizsgálja a házasságot, s ezért a rá vonatkozó örömhír, a házasságról szóló evangélium előtérbe állítását tartja az egyház egyik fő feladatának. Többek között azt javasolja, hogy az elvált újraházasodottak összetett problémakörét ne pusztán egyházjogi szempontból és az egyháznak mint intézménynek a szemszögéből nézzük, hanem változtassunk a hozzáállásunkon, és az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan a szenvedő és segítséget kérő ember oldaláról nézzük a helyzetet.

 

Bővebben

A szerzőről

Walter Kasper

 

1933. március 5-én született a németországi Heidenheim Brenz-ben,  1957. április 6-án szentelték pappá. 1964-től 1989-ig a dogmatika professzora Münsterben és Tübingenben. 1979-ben a Keresztény Egység Titkárságának szaktanácsadójává, valamint a katolikus egyház képviselőjévé nevezték ki az Egyházak Világtanácsának Bizottságába.  1989-től a Rotterdam-stuttgarti egyházmegye püspöke, 2001-től pedig 2010-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke. Számos egyetem díszdoktora és tiszteletbeli professzora.


Bővebben