A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2020. december – január

Leírás

Apák a jászol mellett – megjelent A SZÍV karácsonyi dupla száma

Szent József alakja többnyire árnyékban marad, nemcsak a betlehemi születéstörténetben, de az egész Újszövetségben és a szenthagyományban is. December–januári, a szokásosnál bővebb terjedelmű lapszámunkban cikkeink többsége az apasággal kapcsolatos kérdéseket feszeget, illetve apafigurákat mutat be. Címlapinterjúnk mindjárt egy nagyon különleges apát, aki egyedül neveli súlyosan sérült kisfiát, s emellett még arra is marad ereje, hogy sorstársaira gondolva napközit alapítson. Az Alapgondolat rovatban József személyét és jelentőségét járják körül teológus szerzőink: a jezsuiták és a Szent József-tisztelet kapcsolatát Bartók Tibor SJ tárja fel, Patsch Ferenc SJ a férfispiritualitásról ír, a Jezsuita Nyolcasban pedig édesapjához fűződő emlékeit idézi fel kivételesen 8+1 jezsuita.

Közéleti kérdéseket megvitató cikkeink sorában az örökbefogadás, a meddőségi kezelések, illetve a Pázmány egyetem Józsefvárosba költöző bölcsészkara szerepel. Interjút készítettünk Mészáros Ádám párkapcsolati mediátorral, illetve Kocsis Antal görögkatolikus parókussal és feleségével. Kultúra rovatunkban ezúttal a mozi dominál: Kerekes Szabolcs hitoktatóval hivatása mellett A Javító című filmről beszélgettünk, Paksa Balázs pedig egy sor apafilmet vet össze, de írunk Anselm Grün magyar nyelven új könyvéről és Agatha Christie alig ismert karácsonyi történeteiről is.

Dyekiss Virág, akinek a napokban jelenik meg első önálló kötete a Jezsuita Kiadó gondozásában (Árad a fény – ötletek az adventi és karácsonyi készülődéshez családok számára címmel), e lapszámban három írással is jelentkezik: bemutat egy jellegzetes görögkatolikus karácsonyi ikont, és  feltárja a nevezetes betlehemi jászol hiteles történetét, nem kevesebbet állítva, mint hogy nem valami világvégi istállóban, hanem „egy szerető, családi otthonban állt, ahol a háziak minden segítséget megadtak a megbecsült  vendégnek, az érkezőket saját otthonukban helyezték el, mert már nem volt hely a vendégszobában”. Bürüli néne pedig már az óévbúcsúztató mámorító hangulatát előlegzi meg a decemberi néphagyományok ürügyén. Vele együtt kívánunk minden hűséges és leendő olvasónknak áldott ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt!

Bővebben

Tartalom

 
CÍMLAPON

Végh Dániel
A szeretet élteti őket
Varga Gábor, Táltos és a Fellegvár Napközi története

 ALAPGONDOLAT

Görföl Tibor
Apa, atya, Abba
Szent József, a másik előfutár  

Török Csaba
Egy hallgatag férfi titkai
Gondolatok Szent Józsefet keresve

Fekete Ágnes
Nem tervezte az életét
József és az intuíció  

Bartók Tibor SJ
Megengedte Isten műveit
Szent József tisztelete és a jezsuiták

Patsch Ferenc SJ
Az út hosszú, megértőnek kell lenni
Gondolatok a férfispiritualitásról

Horváth Árpád SJ
Hogyan emlékszel vissza édesapádra?
Jezsuita Nyolcas

NAGY KÉRDÉS  

Jenei Gyöngyvér
Örökbe fogadva
Beszélgetés Váczi Jezsó Péterrel és Még Valakivel

Hekler Melinda
Isten szeretetéből
Meddőségi kezelések és a katolikus egyház
 
Balla Eszter (San Francisco)
De hol vannak az apák?
Philip Zimbardo gyógyító meglátásai

Schanda Balázs
Két úrnak szolgálni?
Amy Coney Barrett új amerikai főbírónő katolikus elkötelezettségéről

Szőnyi Szilárd
Pázmáneum, végállomás
Piliscsabáról a fővárosba költözik a katolikus egyetem

Kiss Ferenc SJ
Arcok a számok mögött
A magyar Jezsuita Menekültszolgálat érzékenyítő programjáról

FORRÁSOK
Dyekiss Virág
Ragyogjon a betlehemi történet!
Találkozás a befogadó szeretet örömhírével  

Szigeti László
Harcos és szerelmes
Anselm Grün új könyvéről

ÉRTJÜK EGYMÁST?
Lukácsy György
Röptesd az asszonyt!
Interjú Mészáros Ádám párkapcsolati mediátorral

OTTHON
Kiss Péter
„Éva mindig nagyon szerette, hogy pap vagyok”
Ismerkedés Kocsis Antal görögkatolikus lelkésszel és családjával  

Dyekiss Virág
A legcsodálatosabb éjszakák
Bürüli néne decemberi történetei

KULTÚRA
Major Szabolcs
Szürke jellemek ötven árnyalata
Amit a Vaják-könyvekről tudni érdemes  

Paksa Balázs
Hallgat róluk az evangélium
Apasorsok a filmvásznon

László Dóra
„Hogy Isten megérintse a lányokat”
em>Beszélgetés Kerekes Szabolcs hitoktatóval A Javító című filmről

Szigeti László
Nem krimi ez, gyermek
Úton karácsony felé – Agatha Christie társaságában

SZÉPÍRÁS
Agatha Christie
Csillag Betlehem felett (részletek)
EGYTŐL TÍZIG

Tornya Erika RSCJ
Egy mérnök is lehet intuitív
Krómer Ádám, a magyar jezsuiták műszaki igazgatója

KÉPMEDITÁCIÓ

Dyekiss Virág
A karácsonyi ikon üzenete


Bővebben