A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2020. október

Leírás

Föld, víz, levegő – a teremtésvédelemről szól A SZÍV jezsuita magazin októberi száma

Az ősz hagyományosan egyet jelent a terményekkel, a színpompás lombokkal, a kirándulásokkal – egyszóval a természethez fordulással. Októberi lapszámunkban e sokrétű tapasztalat katolikus olvasatát kínáljuk. Teológusaink a kert és az égbolt bibliai motívumait, illetve a világvallások állatokhoz való viszonyulását dolgozzák fel, s olvashatunk a teremtésvédelem hajdani jezsuita gyakorlatairól, Szent Ignác és Szent Ferenc tanításának rokonságáról, valamint a környezetvédelem lelki vonatkozásairól. Ellátogattunk Beer Miklós püspökhöz Nagymarosra és Török Péterék csáfordi birtokára, hogy minél többet megtudjunk a vidéki élet szépségeiről és kihívásairól.

De más témákkal is jelentkezünk: közgazdász szakértőnk a feltétel nélküli alapjövedelem mellett és ellen sorakoztat érveket, az amerikai elnökválasztás katolikus vonatkozásairól pedig egyenesen San Franciscóból kaptunk háttérelemzést. A címlapsztori pedig az ország egyik legkülönlegesebb plébániájára kalauzol: Angyalföldön két „sztárpap” mellett a fősodrú katolikus sajtót irányító diakónus szolgál. Szőnyi Szilárd riportja Hodász András, Pál Ferenc és Kuzmányi István hétköznapjaiba és vasárnapjaiba nyújt betekintést.

Állandó szerzőnk, Dyekiss Virág új sorozatot indít: Bürüli néne bőrébe bújva a hónap népszokásairól,  népi bölcsességéiről mesél kicsiknek és nagyoknak, ízes tájszavakkal, régies fordulatokkal. A kultúra rovatban a Margó könyvfesztivál főszervezőjével olvasható beszélgetés, valamint interjút készítettünk A két pápa című színdarab magyarországi bemutatójának főszereplőivel. A Jezsuita Nyolcas körkérdésben környezettudatos gyakorlataikról faggattuk a jezsuitákat, az Egytől tízig rovatban pedig az újmisés Hiba György válaszolt kérdéseinkre.

A lapszám október első vasárnapjától vásárolható meg a Jezsuita Kiadó könyvesboltjában (a budapesti Jézus Szíve-templomban) és webshopjában, illetve a szokott terjesztési pontokon.

Bővebben

Tartalom

Horváth Árpád SJ

Föld, víz, levegő

 

Szőnyi Szilárd

Az élet papos oldala

Riport Kuzmányi István, Hodász András és Pál Ferenc plébániájáról

 

ALAPGONDOLAT

Görföl Tibor

Elzárt, és védelemre szorul

Az Énekek énekében visszanyert kert és a lelkiségi hagyomány

 

Martos Levente Balázs

„Ujjaid műve az…”

Az ég bibliai szemléletéről

 

Patsch Ferenc SJ

Erkölcsi kötelességünk

az állatokkal szemben

Világvallási körkép

 

Fekete Ágnes

A faiskola tananyaga

 

FORRÁSOK

Horváth Árpád SJ

Ferenc és Ignác – két jóbarát

 

NAGY KÉRDÉS

Végh Dániel

Kertészek és ökoszociális forradalmárok

Teremtésvédelem jezsuita módra

 

Horváth Árpád SJ

Mennyire vagy környezettudatos?

Jezsuita Nyolcas

 

Lukácsy György

Jézus kopogtat – de belülről

Beszélgetés Beer Miklós püspökkel

 

Mike Károly

Manna az égből?

Megfontolások a feltétel nélküli alapjövedelemről

 

Balla Eszter

Kire szavaznak az amerikai katolikusok?

 

ÉRTJÜK EGYMÁST

Fodor János

Isten is mellénk áll

Gondolatok a lelki segítésről tragédiák idején

 

Balogh Fruzsina

Fenntartható bizalom

A környezetvédelem a gyerekek (belső) világában

 

OTTHON

László Dóra

„Izzadtságmentes flaszterparaszt vagyok”

Török Péterék csáfordi birtokán vendégeskedtünk

 

Dyekiss Virág

Ötletek az októberi betakarításhoz

Bürüli néne bölcsességei

 

KULTÚRA

Unger Anna

„A Szentlélek irányította ezt a munkát”

Ifj. Sapszon Ferenc az új katolikus énekeskönyvről

 

Jenei Gyöngyvér

„Mindenki megtalálhatja a saját könyvét”

Interjú Valuska Lászlóval, a Margó könyvfesztivál főszervezőjével

 

EGYTŐL TÍZIG

Tornya Erika RSCJ

A mélység vágya

Beszélgetés az újmisés Hiba György jezsuita szerzetessel

 

KÉPMEDITÁCIÓ

Prékopa Ágnes

A fakuló zöld tanítása


Bővebben