Koronkai Zoltán SJ

Eucharisztia

A barátság szentsége

Leírás

A kötet azokat az elmélkedéseket tartalmazza, amelyek a 2017-ben meghirdetett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hároméves felkészülési időszaka során születtek, és eredetileg blogbejegyzésekként láttak napvilágot.
„Műfajilag elmélkedésről van szó, tehát nem kifejezetten tudományos írás, mégis, amint a lábjegyzetek is mutatják, törekedtem arra, hogy teológiailag megalapozott lelkiség kerüljön az értő, gondolkodó és remélhetően imádkozó olvasó elé. Cél volt az is, hogy a középpontban Jézus Krisztus személye álljon, és elmélkedéseim a Szentírásból nőjenek ki. Táplálja őket az Egyház kétezer éves élő hagyománya, különösen is a Szent Ignác-i lelkigyakorlatos örökség, amelynek iskolájában formálódtam jezsuitaként, saját lelki-gyakorlataim, tanulmányaim és lelkigyakorlatos szolgálataim révén.”

Bővebben

Recenzió

„Szeretem olvasni ezt a könyvet. Újra és újra vonzást gyakorol rám. Ahhoz hasonlít ez, mint amikor egy szimpatikus emberrel találkozom, rácsodálkozom, és elkezdünk barátkozni. Képes érdeklődővé tenni, hívogat, hogy ismerjük meg még jobban egymást. Számomra ennek a könyvnek minden lapja a barátságba vezet, és felfedezteti velem Jézusnak, a barátnak az arcvonásait.”

Versegi Beáta Mária CB

* * *

„A kezünkben tartott könyv a teológia gazdag hagyományából, az egyháztörténet kincsestárából és a személyes odaadás megtapasztalt forrásaiból merít, hogy jobban megértsük és jobban éljük, amire Jézus hív az Eucharisztiában.”

Martos Levente Balázs


Bővebben

A szerzőről

Koronkai Zoltán SJ

1972-ben született, Esztergomban nőtt fel. Először villamosmérnöki diplomát szerzett, majd egyházmegyés kispap lett. Teológiai tanulmányait Esztergomban, Budapesten, Rómában és Torontóban, a jezsuita képzést lezáró harmadik probációt pedig Indiában végezte. 2007-től 2015-ig a rendtartomány hivatásgon-dozói feladatait látta el, emellett hat éven át a Szent Ignác Jezsuita Szak-kollégium lelkésze volt. 2014–15-ben a Fáber Szent Péter jezsuita rendház elöljárója, 2015-től két éven át pedig iskolalelkész volt Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban. 2017-től a provinciális sociusaként, azaz segítőjeként szolgál, valamint az Inigo csoport vezetőjeként ifjúságpasztorációs munkákat végez (Szentjánosbogár közösség, Magis), továbbá a jezsuita blog rendszeres szerzője.


Bővebben
Koronkai Zoltán SJ további könyvei