Elek László SJ

Ugye lángolt a szívünk!?

Gyakorlati kézikönyv szentignáci szellemiségű kiscsoportos iskolai lelkinapok szervezéséhez

Leírás

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban több mint tíz éves hagyománya van már az iskolai lelkinapoknak. Keresztény iskolaként évente több alkalommal is szerveznek lelkinapot az egész diákközösség számára lehetőséget teremtve a tanulók lelkiekben való növekedésére, az Istennel való találkozásra illetve ennek a találkozásnak felismerésére. A megvalósított programok során a szervezők rengeteg tapasztalatra tettek szert, melyet most részletesen kidolgozott tematikákkal, módszertani javaslatokkal, praktikákkal kiegészítve szeretnének mindenki számára elérhetővé tenni. A gyűjteményt úgy készítették el a szerkesztők, hogy az könnyű felhasználást és nyomtathatóságot tegyen lehetővé.

Bővebben

A szerzőről

Elek László SJ
Mit jelent jezsuitának lenni?
Találkoztam az Istennel, aki annak ellenére – sőt éppen azért és úgy – szeret és meghív, hogy gyenge és esetlen vagyok. Arról álmodom, hogy mások is találkozzanak vele. Talán munkáimon, sőt rajtam keresztül.
Jezsuita munkák:
2009-11: novíciátus
2011-14: Miskolc, magisztérium
2014-16: Boston, speciális tanulmányok
2017-21: Miskolc, iskolalelkészség
2021: Budapest
2022- től: Szeged


Bővebben