Leírás
Idén március elsejével beköszöntött a nagyböjti időszak. A telet, a hideget, a hosszú sötétséget farsangi mulatságokkal zártuk, és talán nem is bántuk már annyira, hogy e latyakosan mókás időszaknak is véget kell érnie egyszer. Közben megjöttek az első gólyák, kibújtak a hóvirágok, és ha néhány szűk órára kisüt a nap, elég csak egy mély lélegzetet vennünk a friss levegőből, máris átjár az a különös erő, amely a tavasz előillatával frissességet, üdeséget s talán egy kis derűt is hoz az életünkbe.
Folyóiratunk e húsvétra készülő számában elsősorban az áldozat témáját járjuk körül. Mire való a hitből fakadó áldozat, a böjt, a lelkigyakorlatok, milyen értelemben áldozat a szentmise? Miért fontos egyáltalán, hogy áldozatot hozzunk? Nem lehetne nélküle élnünk? A szekuláris világ nem is tud nagyon mit kezdeni ezzel a témával, az áldozathozatal akár még a gyengeség jelének is tűnhet. Nem lenne jobb inkább ügyesen kitérni az áldozathozatal elől, és a kellemesre, az örök vidámkodásra, egyféle állandó farsangi állapotra törekedni?
Valamiképpen minden komolyabb vallási hagyománynak központi gondolata az áldozat, mely a legkorábbi időktől foglalkoztatja az embert. Ha jobban belegondolunk, a mi életünkben is minden új kezdet és előrehaladás mögött valamilyen áldozat van. A születésünknek is elég komoly ára volt, meg annak is, ahogy felnőtté váltunk. Persze jó esetben mindez szeretetben történt, de ettől még valakinek áldozatot kellett hoznia értünk. Áldozatok nélkül nem lesz élet, és nem újulhat meg az élet. És tulajdonképpen ezt ünnepeljük húsvétkor: hogy az áldozat nem lehet hiába. Így válhat az áldozathozatal során minden sóhajunk egészen az Istenig hatoló sóhajtássá, amelyből remény, élet és derű fakad.
Horváth Árpád SJ
főszerkesztő
