Tornya Erika RSCJ

Jövőbe mutató életutat kínálni

Az Egri Főegyházmegyében több figyelemfelkeltő esemény is történt a közelmúltban, ezek közül kiemelkedő, hogy az Eszterházy Károly Egyetemet átvette a katolikus egyház, illetve hogy júniusban az egyházmegye ordináriusa a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Hivatásról, a világegyház ügyeiről, aktuális oktatási kérdésekről, a roma kisebbség felzárkóztatásáról, de még az egri borokról is beszélgettünk vele. Részlet a Szív magazin októberi számában megjelent cikkből.

– Érsek atya, hogy van?

– Köszönöm kérdését, jól vagyok! Jól érzem magam a bőrömben. Amikor sok-sok évvel ezelőtt a papi hivatást választottam, vagy inkább elfogadtam, abba egész biztosan belejátszott, hogy már gyermekkoromban megismertem kiegyensúlyozott, boldog papokat, akiken látszott is, hogy lelkesen, örömmel élik meg hivatásukat. Ezek az első élmények később erősödtek azáltal, hogy kerestem az ilyen papok társaságát, akik segítettek elindulni ezen az úton. Anélkül, hogy erre külön reflektáltam volna, érdekelt benső békéjük oka, biztosítéka. Hamar rájöttem, hogy nem elég a mindennapi szolgálat öröme, a hívek és általában az emberek visszajelzése, e papok életének valódi titkát a mély istenkapcsolatban fedeztem fel. Ezért egyre inkább arra törekedtem magam is, hogy az imádság, az Istennel való belső dialógus által egyre közelebb kerüljek hozzá, és benne találjam meg életem fókuszát. Több mint negyvenéves papi szolgálat után azt tapasztalom, hogy ma is ez tölt fel új energiákkal, ad lendületet és motivációt a különféle feladatokhoz.

– A papnak nemcsak hivatása, hanem küldetése is van…

– Nem pusztán azért lettem pap, mert jól éreztem magam papi társaságban, vagy mert szeretek imádkozni. Elsőrendű feladatomnak tartom, hogy tanúságot tegyek a feltámadt Krisztusról, hirdessem evangéliumát, és megerősítsem keresztény testvéreimet a hitben. Ebben a megerősítésben nagy segítség és vigasztalás a szentségek kiszolgáltatása, amelyek mindenkit segítenek abban, hogy élete egyre inkább Isten gyermekéhez méltó legyen. A pap olykor kemény, mégis sok örömet tartogató feladata, hogy kormányozza a rábízott közösséget, kész legyen áldozatokat és lemondásokat is vállalni értük. Hiszem, hogy Jézus Krisztus élete és válaszai az emberi élet nagy kérdéseire ma is érvényesek, és kész vagyok ezt meggyőződéssel képviselni szűkebb és tágabb környezetemben. Ebbe a keretbe beleférnek a hivatás teljesítésével járó örömök, kihívások és a tervek is, amelyek kapcsolódnak ahhoz a papságon belüli személyes küldetéshez, amelyet az ember elöljárói akaratából éppen betölt. Ebben segít mindnyájunkat az a belső forrás, amelyet állapotbeli kegyelemnek nevezünk.

– Hogyan került Egerbe? S volt-e korábban kötődése a városhoz?

– Közel tízéves vatikáni szolgálat után érkeztem ide. Meglepetésként és ajándékként fogadtam, amikor a szentatya rám bízta a főegyházmegye kormányzását. A Kisalföldön születtem és nőttem fel, később Győrben és Budapesten tanultam. A távolban lévő Eger számomra gyermekkoromtól egybeforrt a hazaszeretet fogalmával. Ebben nagy segítséget jelent mindenkinek Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye. Nagyon jó, hogy ezt minden magyar gyermek elolvassa. Dobó esküje ma is megdobogtatja a fiatalok szívét. Gyermekkoromra visszagondolva emlékszem, hogy nagyon szerettem volna eljutni ide, a Kisalföldön élve viszont minden iskolai kirándulás elsősorban a közeli látványosságokra korlátozódott. Már katonaviselt ember, sőt pap voltam, amikor először néhány órára itt jártam, egy egyházi ünnepen. Végül gyermekkori vágyamat a Gondviselés sokkal egyértelműbben teljesítette, mint valaha gondoltam volna: több mint tizennégy éve már, hogy egri lakos vagyok, ráadásul nem is az én kezdeményezésemre, hanem hiszem, hogy Isten akaratából, XVI. Benedek pápa közreműködésével.

– A Magyar Érdemrend középkeresztjét „több évtizedes, odaadó lelkipásztori szolgálata, kiemelkedő egyházdiplomáciai szerepe, valamint a katolikus nevelés érdekében végzett munkája elismeréseként” kapta. Mire büszke ezzel kapcsolatban?

– Végzem és mindig végeztem azokat a feladatokat, amelyekkel elöljáróim megbíztak. Egri érsekként pedig mindazt, ami egy püspök feladata. Jó sok van belőle, így az embernek este soha sincs olyan élménye, hogy elvégeztem a feladataimat, azokat csak félbehagyni lehet. Sok minden van, ami örömmel és Isten iránti hálával tölt el, ugyanakkor látom azt is, hogy mennyi munka marad elvégezetlen, és mennyi hiányossággal, emberi gyengeséggel, gyarlósággal végezzük feladatainkat. Mindezek ellenére ha a büszkeséget pozitív tartalommal próbáljuk megtölteni, akkor elkötelezett és fáradhatatlan munkatársaimra vagyok büszke, akik sokszor már a gondolataimat is kitalálják, és mindenben segítik szolgálatomat.

– Korábban dolgozott a Vatikánban is, a Papi Kongregáció érsek-titkáraként. Szükségét látja-e, hogy erőteljesebb magyar jelenlét legyen az egyház mindenkori központjában?

– A mi fogalmaink szerint miniszterhelyettes voltam a kilenc vatikáni minisztérium egyikében. Természetesen hasznos lenne most is, ha több magyar munkatárs lenne az Apostoli Szentszék szolgálatában, de ennek a kérdésnek korábban tulajdonítottam nagyobb jelentőséget. Jelenleg van néhány fiatal magyar pap, akik diplomáciai szolgálatot teljesítenek, különféle nunciatúrákon beosztott diplomataként dolgoznak. Büszkék lehetünk rájuk.

[…]

A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. októberi számában jelent meg. Ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!

Fotó: Orbán Gellért

Tornya Erika RSCJ

Egy nap a pápa közelében

Martos Levente Balázs a Központi Szeminárium rektora, lapunk állandó szerzője. A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából azt a megtisztelő felkérést kapta, hogy a rendezvény utolsó napján ő legyen a hazánkba látogató Ferenc pápa olasz–magyar tolmácsa. Arról kérdeztük, milyen benyomások érték e rendkívüli és felelősségteljes megbízatás során. Részlet a Szív magazin októberi számában megjelent cikkből Bővebben “Egy nap a pápa közelében” »

Jenei Gyöngyvér

„Az írás a lét megoldhatatlanságára épül”

Szereplőinek esendőségén, küzdelmeiken és hibáikon keresztül közös, mindennapi, megfoghatatlan valóságunk rajzolódik ki, történetei közel hozzák az életet. Legújabb regénye, a Mamikám, mely belülről mutatja meg egy nyomorban élő cigány nő és egy magára maradt falusi asszony hétköznapi, mégis megrendítően drámai kapcsolatát, új nyelvet szólaltat meg a magyar irodalomban. A József Attila-díjas íróval erről a könyvről és sok minden másról is rendhagyó módon, levélváltásokon keresztül beszélgettünk. Részlet a Szív magazin októberi számában megjelent cikkből Bővebben “„Az írás a lét megoldhatatlanságára épül”” »

Horváth Árpád SJ

Kenyér után bor

Amikor ezeket a beköszöntő sorokat írom lapunk októberi számához, még elevenen él bennem a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lélekemelő élménye. Mindenkitől azt hallhatjuk, hogy ez a nagy katolikus találkozó minden előzetes elképzelést és elvárást felülmúlt. Ezt még azok is elismerik, akik különben nehezen tudnak mit kezdeni bármilyen vallási megnyilvánulással, ami a szigorúan vett magánszférán túl megmutatja közösségi erejét. Bővebben “Kenyér után bor” »

Török Csaba

Lélekáradás és éltető víz

Vízből születtünk, s a víz vezet el minket a beteljesülésünkig. A forrás sziklája, Jézus a bensőnkben fakasztja fel az élet vizét. Ezért aki benne hisz, nem tud kiszáradni-elsorvadni a legellentmondásosabb, legkedvezőtlenebb és legsivárabb külső körülmények közepette sem. Hitünk középpontjáig vezet, ha figyelemmel kísérjük a Bibliában a víz, a forrás képét. Bővebben “Lélekáradás és éltető víz” »