Leírás
„Jó kemény dolgokkal tud szembesíteni” – mutatta be menyasszonyát egy ismerősöm büszkeségtől csillogó szemmel. Az érzékeny lelkű fiatalembert baráti köre korábban hímes tojásként kezelte, merthogy öntudatos fellépése alig-alig leplezte kisebbrendűségi szorongásait. Most azonban, mint üdvözült ábrázata mutatta, az ismétlődő visszajelzéseket szinte a legjobb dolognak tartotta, ami csak történhetett vele. Végre nem az igazság elhallgatásával szerették! Üdvözült arckifejezése nemcsak fülig szerelmes állapotáról tanúskodott, hanem – mint az azóta eltelt évek bizonyítják – egyfajta istenélményről is. A tény, hogy az igazság kimondása már nem a béke rovására történt, hanem – ami világunkban sajnos kissé ritkának számít – még meg is erősítette békéjét, mintha az üdvösség befogadására nyitotta volna meg. Valahogy úgy, mint ahogy az Isten irgalmasságát éneklő 85. zsoltár is látja: „Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt […] Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, / csókot vált az igazságosság és a béke”.
Sikerülni fog-e az igazságot kimondani és közben a békét is megőrizni? A szoros és elkötelezett kapcsolatban – családban vagy erős közösségben – élők jól tudják, milyen nagy a tét. Aki pedig megküzdött már magával a megfelelő szavakért, az felmérhette saját szívének legfontosabb tulajdonságát is: milyen bőségesen fakad benne az irgalom? Így érthető, hogy a legutóbbi pápák – roppant különböző stílusuk ellenére – rendíthetetlen egységben beszéltek az irgalomról, mint korunk talán leginkább sürgető szükségletéről. II. János Pál külön enciklikát szentelt az „irgalmasságban gazdag” Istennek, XVI. Benedek pedig „szeretet az igazságban” címmel írt arról, hogy „az igazság védelmezése, alázatos és meggyőződéses kifejezésre juttatása” mennyire szükséges része a szeretetnek, amely „örömét leli az igazságban” (1Kor 13,6). Ferenc pápa a közelmúltban hirdette meg az „irgalmasság szentévét”, amely jelentős zarándoklatok és hasonló megmozdulások sorát hozza majd. Magától értetődő mozdulattal helyezi a hangsúlyt a tényleges gyakorlatra: „elérkezett az irgalmasság ideje… az idő kedvez a sebek gyógyításának… hogy mindenkinek felkínáljuk a megbocsátás és a kiengesztelődés útját”. Ferenc pápa a Biblia alapján magyarázza el, hogy Isten irgalma „nem absztrakt gondolat, hanem a konkrét valóság, amellyel megmutatja szeretetét, mint az apa vagy anya, aki lénye legmélyéig megindulva fordul gyermeke felé”.
Májusi témánk a házasság és a család. Igényli az igazságot és az irgalmat. Személyesen részünkről és az egyház egészétől is, hiszen legközelebbi ismerőseinkre tekintve is látunk bőven „lelkipásztori kihívást” jelentő kapcsolatokat. Tavaly októberben püspöki szinóduson vitatták meg az ezzel kapcsolatos kérdéseket, idén októberben ismét összegyűlnek a püspökök Rómában. Tudjuk, hogy milyen fontos az igazság kimondása, amikor sérül a házasság felbonthatatlanságának jézusi parancsa. És látjuk azt is, hogy a törvény szava milyen sokak számára csendül fel úgy, hogy elzárja az irgalom forrását. Ha megszokott válaszaink süketté tesznek – vagy az irgalom után kiáltó szóra, vagy az élet és a hűség törvényére –, akkor kereshetünk-e újakat? A tanulás időszaka ez. Tanítónk lehet az egyház története, más felekezetek, a nyitott szívvel olvasott Evangélium, és legfőképpen Az, akire a szentév mottója is fordítja a figyelmünket: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya” (Lk 6,36). Reméljük, hogy a két szinódus félidejében a csendesebb, elmélyülésre alkalmasabb időben lapunk is hozzájárulhat ehhez a tanuláshoz.
Lukács János SJ
