Leírás
Ifjúkori utazásaim közül különösen emlékezetesek maradtak azok, amelyek az egykori csehszlovák vagy jugoszláv határon vezettek át, vagy Erdélybe tartva a szocialista Romániába vittek, esetleg néha a vasfüggönyön túli nyugatra. Ha a vámosok kegyeskedtek is eltekinteni a hátizsák vagy a csomagtartó teljes kipakoltatásától, már a hosszas várakozás, az idegen nyelven elhangzó kurta utasítások, az úti dokumentumok gyanakvó lapozgatása, az egyre idegesebb, de arcukra nyugalmat erőltető utastársak látványa is fel tudta ébreszteni az utazás izgalmát. A határátkelés katarzisát jellegzetesen állandósuló éber állapot követte: a felfedezésre váró táj veszélyesnek vagy legalábbis titokzatosnak, de egyben vonzónak is tűnt, miközben kilométerről kilométerre, találkozásról találkozásra tárta fel különös gazdagságát. A nehezen átjárható határok így tettek idegenné s egyúttal megismerésre csábítóvá közeli s távoli vidékeket, nyelveket, embereket. Ma, amikor számos korábbi határ oldódott jelképessé, mintha tűnőben lenne a közeli szomszédok vonzása, és egyre egzotikusabb kalandok ígérete kelthetné csak fel az elvágyódást abba az idegen világba, ahol hetedhét országon túl, az Óperenciás tengeren is túl – egyszer volt, hol nem volt – az ember végre ismét önfeledten ámulhat, és határokat legyőzve élheti át létezése örömét és komolyságát.
Nem véletlen, hogy az élet szépségét és gazdagságát földrajzi – sőt pszichológiai és spirituális – határaink révén fedezzük fel. A világ megteremtése a Biblia meglepő beszámolója szerint jórészt úgy történt, hogy Isten teremtő szavával határt vont világosság és sötétség, a mennyboltozat fölötti és alatti vizek, szárazföldek és tengerek, nappal és éjszaka között. Az ősi káoszból így lett rend, alkalmas táj a növény- és állatvilág s végül az ember számára. Az ember pedig asszonyt kap társul, magától különbözőt, titokzatost és kiismerhetetlent, hogy csak saját személyes világán túllépve ismerhesse meg őt. Isten végül az emberre bízza a teremtett világról való gondoskodást, s átadja a további határok megvonásának felelősségét is: szülessenek új országok, kultúrák, gazdasági érdekközösségek, s a közösségeken belül olyan szerepek, amelyeket magukra öltve megfelelő pszichológiai határok között dolgozhatnak orvosok, tanárok, ügyvédek és papok. A határok eredeti rendeltetésük szerint a káoszból kiemelkedő rendet, a biztonságot és a megkülönböztetés, végső soron az értelmes élet lehetőségét szolgálják, s mint ilyenek, nélkülözhetetlen összetevői teremtett világunknak.
Isten ugyanakkor nem pusztán határokat kijelölő Isten, hanem nagy határátlépő is. Jézus előszeretettel feszegette a beteljesíteni vágyott ószövetségi Törvény határait. A határok ugyanis elfojthatják az életet, bezárhatnak tömlöcbe, gettóba vagy önző megszokottságokba. Jézus leginkább a tőle minket és a minket egymástól elválasztó határokat építette le. „Idegen voltam, és befogadtatok.” Küldetése csak Izrael elveszett juhaihoz szólt, de a szír-föníciai asszony kedvéért hamar túllépett e határon is. A Feltámadott zárt ajtókon keresztül jött el, s benne a tanítványok ráismertek a szív zárait is megnyitó Mesterükre.
Nyári dupla számunk a határokra hívogat. Szemléljük ezeket figyelmesen, és szemléljük Urunkat is, aki nem határainkat feloldva, hanem határainkon át, határaink révén jön el. És tegyük fel a kérdést: határokat erősítve, határokon átlépve vagy határokat átjárhatóvá téve leszünk-e értő tanítványok?
Lukács János SJ
