A SZÍV 2018. október

Megvédenélek

Leírás

Édesanyám egyszer sírva jött haza a piacról. Valaki mellette összeesett, elkékült az arca, rángatózni kezdett. Egész tömeg sereglett köré hirtelen, próbáltak valahogy segíteni rajta, hívták a mentőket, de az a valaki, aki néhány pillanattal korábban édesanyám mellett állott, vásárolt, beszélt is talán hozzá, néhány másodperc múlva halott volt. Anyu nem ismerte, sohasem találkoztak korábban, a nevét sem tudta, mégis zokogva jött haza a piacról, alig tudtuk lecsillapítani. Mit is mondhat ilyenkor az ember?!

Talán az fájhat a legjobban, ha nem tudunk segíteni. Nem a saját balsorsunk miatt aggódunk a legjobban, hanem azok miatt, akiket szeretünk, akiket a sors ránk bízott, és akiken képtelenek vagyunk segíteni. Hány szülő és nagyszülő emészti magát gyermeke vagy unokája sikertelenségén! Attól nagyobb balsorsot pedig talán el sem lehet képzelni, mint amikor egy anya vagy apa a saját gyermekét látja tönkremenni, nem tud segíteni a betegségén, esetleg ott kell állnia a koporsójánál. Ilyenkor sírva fakadunk, tehetetlenségükben meglett, felnőtt férfiak és nők is könnyekre fakadnak.

Valahol nagyon mélyen belénk van kódolva, a Jóisten így álmodta meg és hívta életre az embert, hogy sorsunkat csak akkor érezhetjük valóban a helyén, ha mások szolgálatában, segítésében, felemelésében teljesedhetünk ki. Ahogy a madárvilágban megfigyelhetjük, hogy például egy fecske milyen állhatatosan táplálja fiókáit, kontinenseket repül át, hogy aztán az ereszünk alatt a lehető legjobb fészket biztosítsa számukra, az ember is lénye mélyén mások boldogságában érezheti igazán teljesnek az életét. Arra vágyik a szívünk, hogy ne csak fontosak legyünk, hanem nélkülözhetetlenek is, hogy megtaláljuk azt az életformát és teendőinknek azt a felállását, hogy a legjobban mások boldogságáért dolgozhassunk. Áldottnak mondhatja magát az az ember, akinek megadatik mások boldogságának az öröme.

Horváth Árpád SJ
főszerkesztő

Bővebben

Tartalom

INTERJÚ
Tábori Kálmán
„Hogy ne kerüljenek be a nyilatkozataimba”

RÁLÁTÁS
Horváth Árpád SJ
Védhetetlen magyar pogányság
A szilaj hit gyengébb a szelíd reménynél

NAGY KÉRDÉS
Patsch Ferenc SJ
Védjük meg az egyházat?
A zsinat utáni útkeresések rövid mérlege

Szőnyi Szilárd
Keresztény-e a demokrácia?
Az Orbán-kormány régi-új önmeghatározásának nyomában

ALAPGONDOLAT
Török Csaba
Erő vagy erőszak
Mit védünk, amikor támadunk, mit támadunk, amikor védünk?

Déri Ágota
Meddig lehet elmenni?
A magam(é) védelmében

Lukácsy György
„Jobban bíztam magamban, mint Istenben”
Zarándokúton – a börtön falai közt is

Hekler Melinda
Szemellenző helyett igazság

Dyekiss Virág
Kerüljetek, keresztek, őrözzetek, angyalok!

JEZSUITA NYOLCAS
Radványi Benedek
Nehéz szolgálat a gyóntatás?

FORRÁSOK
A bántalmazottak mellett állva
Ferenc pápa levele Isten népéhez

ÉRTJÜK EGYMÁST?
Feledy Botond
Információs zaj és a védelem kihívásai

OTTHON
Hekler Melinda
Ahol nem a pénz hiányzik…
Lelki szükségről, családok segítéséről – Budapest második
kerületében

Meszleny Zita–Tábori Kálmán
Harmónia hulladékokból

Déri Ágota
Védjük a földet!
Tíz ötlet a környezettudatosabb élethez

KULTÚRA
Tomcsányi László
Régmúlt idők cseles magyar hadviselése

Szakács Béla Zsolt
A védelem váraitól a várromok védelméig

Kipke Ágnes
„Felelős vagyok a leltárért”
ad notam: Ki olvassa Esterházy Pétert?

Horváth Árpád SJ
Egytől tízig
Forrai Tamás jezsuitával


Bővebben

Hasonló termékek