A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2021. március

Leírás

Gyógyítás, gyógyulás, egészség

Megjelent A SZÍV márciusi száma

A világjárvány kitörése óta egyre jobban odafigyelünk arra, hogy egészségesen éljünk. Ehhez sokszor nem elég a saját elhatározásunk, az orvosok és egészségügyi kutatók megfeszített munkája vagy éppen az ima ereje legalább annyira fontos, mint a mi tudatosságunk. E téma kapcsán Velkey Györggyel, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával az egészségügyi reformokról, a hálapénz problémájáról és tervezett keresztény szellemiségű szülészetükről beszélgettünk. Teológus szerzőink a Krisztus által meggyógyított vakokról, a gyógyulás mibenlétéről és a csodák társadalmi megítéléséről írnak. Nyolc jezsuita szerzetest pedig arról kérdeztünk, ők személyesen hogyan tapasztalják meg Isten gyógyító erejét.

Nagy kérdés rovatunk Hillier Dániel idegtudományi kutatóval készült interjújában szó esik a magyar és a nemzetközi kutatólaborok helyzetéről. Patsch Ferenc jezsuita cikkében a pandémia világra gyakorolt hatásaival foglalkozik, összegezve az eddigi tapasztalatokat, s kitekint arra is, milyen hosszabb távú folyamatokat indíthat útjára a világjárvány. És ezúttal őt ismerhetjük meg közelebbről 1-től 10-ig rovatunk beszélgetéséből. Mindemellett körüljártuk azt is, milyen befolyással vannak az internetes közösségi felületek a mindennapjainkra, és milyen következményei lehetnek annak, hogy ilyen oldalakról kiszorították Donald Trump volt amerikai elnököt.

Déri Ágota személyes hangvételű cikkében abba enged betekintést, hogyan dolgozza fel egy család, ha elmarad a várva várt csodás gyógyulás. Az alkoholizmusból való szabadulással foglalkozik Dióssy Iván, aki maga is küzdött e betegséggel, most pedig másoknak segít ebben. Az Értjük egymást? rovatban a nevetés és a derű gyógyító erejéről olvashatnak, s a Jezsuita Kiadó másik kiadványából, az Embertárs című ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóiratból is kínálunk ízelítőt.

Rendszeres vendégünk, Bürüli néne bölcsességei már a rügyfakadás időszakával foglalkoznak, felelevenítve azokat a népszokásokat, melyekkel elődeink a természet megújulására készültek. Szépírás rovatunkban Tóth Marcsi Almák című, szívszorító, mégis reménykeltő novelláját olvashatják. Rendszeres filmszemlénkben a gyógyulás, gyógyítás friss magyar alkotásokban is megjelenő motívumának néztünk utána, valamint a színházi és komolyzenei előadások online térbe költözéséről is írtunk, számba véve annak előnyeit és hátrányait.

A márciusi lapszám már megvásárolható a Jezsuita Kiadó könyvesboltjában (a budapesti Jézus Szíve-templomban) és webshopjában, illetve a szokott terjesztési pontokon.

Bővebben

Tartalom

Horváth Árpád SJ
A gyógyulás csodái

RÁLÁTÁS
In memoriam Jálics Ferenc SJ

 CÍMLAPON
Szőnyi Szilárd
„Az első két évben még elfogadtam hálapénzt”
Interjú Velkey Györggyel  

ALAPGONDOLAT
Török Csaba
Mit nyerünk a gyógyulással?

Martos Levente Balázs
„Uram, hogy lássalak…”
Jézus vakokat gyógyít
 
Görföl Tibor
Ütőkártyából mostohagyerek
A csoda kérdése a kereszténységben

FORRÁSOK
Margaret Ferris CSJ
Együttérzés
Lelkigondozói és lelkivezetői alapismeretek

Szigeti László
Ne aludjunk – álmodjunk!
Ferenc pápa új könyvéről

JEZSUITA NYOLCAS
Horváth Árpád SJ
Hogyan tapasztalod meg Isten gyógyító erejét?

NAGY KÉRDÉS
Tornya Erika RSCJ
Visszaadni az emberek látását
Beszélgetés Hillier Dániel idegtudományi kutatóval
 
Major Szabolcs
A Jó, a Rossz és a Felfüggesztett
Féljünk-e a cenzúrától a közösségi médiában?
 
Patsch Ferenc SJ
A világ a pandémia után
Politika, gazdaság, spiritualitás 2. rész

ÉRTJÜK EGYMÁST?
Déri Ágota
Félelem nélkül meghalni
Marik Józsefék története

Dióssy Iván
Úton a felépülés felé
Az alkoholizmustól a szabadságig

Pap János
Nevetni jó – együtt jó nevetni
A derű gyógyító ereje

Magasság és mélység
Az Embertárs a hatalomról – nem csak segítőknek

OTTHON
Dyekiss Virág
Fakadnak a rügyek, újul a természe
Bürüli néne márciusi bölcsességei

SZÉPÍRÁS
Tóth Marcsi
Almák
novella

KULTÚRA
Paksa Balázs
Csak másban moshatod meg arcodat
Gyógyítás és gyógyulás mai magyar filmekben

Végh Dániel
Streamház az egész világ
Színházi és komolyzenei előadások az online térben

EGYTŐL TÍZIG
Szigeti László
„A birtoklás akadály”
Beszélgetés Patsch Ferenc jezsuitával

KÉPMEDITÁCIÓ
Csanádi-Bognár Szilvia
Belső figyelem


Bővebben