Deák Ferenc SJ

Chilei küldetésben

1956-1975

Termékleírás

A jezsuita szerzetesek hivatása Szent Ignác lelkiségén alapul. Azon a Jézus Krisztussal való szeretetkapcsolaton, amelynek teljesen elkötelezzük magunkat. Jézus hív és küld minket – olykor messzi tájakra.

Deák Ferenc SJ 1956 augusztusában érkezett meg Chilébe, és csaknem húsz éven keresztül szolgált ott különböző feladatkörökben, sokszor bizonytalan, sőt veszélyes politikai-társadalmi közegben.

Molnár Gábor Latin-Amerika-kutató 2010-ben kérte fel Deák atyát, hogy egy hosszabb beszélgetés keretében rögzítsék chilei emlékeit. Az elhatározást kétéves munka követte, melynek eredménye ez a könyv. Nem történelemkönyv és nem is emlékirat, egy kicsit mégis mindkettő. Egy különleges világ izgalmas történelmi korszakának személyesen megélt eseményei. Találkozások, helytállások, megható történetek vagy épp vidám anekdoták. És ami mindezek mögött jelen van: egy elhívott élet.

Horváth Árpád SJ
főszerkesztő

Bővebben

Recenzió

A kötet, amelyben Deák Ferenc jezsuita szerzetes életének majd 20 éves, Chilében töltött periódusát meséli el az olvasónak, a Jezsuita Könyvek Rendtörténet című sorozatában jelent meg. A mű az eseményeket elbeszélő atya szerint nem emlékirat vagy önéletrajz, csupán az érdeklődők kérdéseire adott válasz, amit Molnár Gábor, a földtudományok doktora, Latin-Amerika-szakértő egy mélyinterjú után összefoglalt és nagy gonddal megszerkesztett. A szerkesztő, aki Dél-Amerikával kapcsolatos tanulmányok sorát jelentette már meg a magyar mellett spanyol és angol nyelven is, az előszóban megjelöli munkája célját. Egy különleges élethivatáson és személyesen megélt eseményeken keresztül mutatja be az 1956–1975 közötti chilei eseményeket, azokat a kötet végén fényképekkel illusztrálva. Célközönsége a téma kutatóitól egészen a „szakmán kívüli” érdeklődőkig terjed, ennek megfelelően a mű olvasmányos, anekdotákkal tarkított, de egy komoly és nem könnyű életpályát bemutató kötet.

A Magyarországon kevéssé ismert chilei történelem adott korszakának megismerését elősegítendő egy tanulmánnyal kezdi a kötetet a szerkesztő, aki „testközelben”, Kolumbia egyik legszínvonalasabb egyetemén, a jezsuiták által vezetett Pontificia Universidad Javerianán tanult nemzetközi kapcsolatok szakon. Chile történetét szinte kizárólag külföldi szakirodalomra támaszkodva foglalja össze.

A bevezetésben az ország földrajzi jellemzőit sorolja fel Molnár, majd az 1930-as évekig visszanyúlva feltárja az előzményeket. A tömören, de világosan összefoglalt gazdasági és az azzal szorosan összefüggő politikai háttér megvilágításával indítja a tanulmány fő részét, a címben megadott időszak eseményeit taglaló fejezeteket. Először a visszatérő idős Carlos Ibánez tábornok pártpolitikát nélkülöző, azt felülíró hatéves kormányzásáról ír (1952–1958), ami a kezdeti sikerek után mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A következő fejezetben a jobboldal által támogatott, de független Jorge Alessandri (1958– 1964) és az őt váltó Eduardo Frei (1964–1970) kereszténydemokrata kormányzása kerül sorra. Előbbi gazdasági liberalizmust és a külföldi befektetések támogatását hirdette meg programjaként, amiből elsősorban az elitnek származott haszna, az alsóbb néprétegeknek nem. Ez a fajta politika adta meg a kereszténydemokraták támogatottságát, melynek nyomán 1964-ben a Partido Demócrata Cristiano került hatalomra. A kereszténydemokraták programjának legfőbb pontjai a kommunizmus elkerülése, az ország gazdasági alapjául szolgáló rézbányák részleges államosítása (az ágazatban azért továbbra is jelen maradtak az amerikai befektetők), a földreform, valamint a szegények felkarolása volt. Mindehhez az USA támogatását is megkapták, ennek ellenére a reformok nem haladtak a kellő ütemben, így az 1970-es elnökválasztáson az egyesült baloldali pártok koalíciója (Unidad Popular, UP) aratott győzelmet.

A baloldal Salvador Allende (1970–1973) személyében irányította Chilét. A nehéz gazdasági helyzetben hatalomra került UP kezdetben jelentős sikereket tudott felmutatni a GDP növekedése és a munkanélküliség csökkentése terén. Azonban hamar kiderült, hogy a sikerek alapjául szolgáló állami pénzhez kölcsönök útján jutott a vezetés, s ezek visszafizetéséhez nem erősödött meg kellőképpen az ország. Így az állami tartalékok kimerítése után az ország gazdasági, társadalmi káoszba süllyedt, amire a válasz egy jobboldali katonai diktatúra volt. Az USA támogatásával 1973. szeptember 11-én véghezvitt puccs a kommunizmus megakadályozásának a módja volt. A kaotikus helyzetben viszont jelentős megtorláshullám vette kezdetét az országban, ami több ezer ember halálához vagy bebörtönzéséhez, megkínzásához vezetett. Az Augusto Pinochet vezette Chilében a legfőbb feladat az állami deficit mihamarabbi csökkentése volt, amit a szociális intézkedések eltörlésével és a külkereskedelem növelésével akart elérni az ország vezetése. Javulás nem mutatkozott az első években, a hiperinfláció és a GDP zuhanása jellemezte a kezdeti időszakot. A pozitív változás jelei csak 1975 után tűntek fel, amikor is a jórészt a Chilei Katolikus Egyetemen tanult közgazdászok reformokat tudtak elfogadtatni a kormányzattal, és ezzel a gazdasági stabilizáció útjára terelték hazájukat.

A szerkesztő által írt húszoldalas bevezető tanulmányt követi Deák atya elbeszélése. A visszaemlékezés úgy épül fel, hogy a rövid, meséltető, iránymutató kérdést hosszú, elbeszélő stílusú válasz követi, amit egyszer-egyszer kiegészít egy konkrét eseményre való rákérdezés. A körültekintő szerkesztésnek köszönhetően folyamatos, kronologikus gondolatmenetet követhet végig az olvasó, aminek megértését valóban nagyban segíti a kötet elején lévő tanulmány, mivel az említett nevek, pártok már ismertek, így nem kellett megtörni az elbeszélést a politikai háttér magyarázatával.

Elbeszélései alapján Deák atyát egy rendkívül művelt, érdeklődő személyiségnek ismerheti meg az olvasó. Az utazásról szóló beszámolóiban kitér a földrajz, az élővilág részletesebb bemutatására, de egy olyan szintig csupán, ami nem tereli el a fi gyelmet a lényegről, viszont hasznos háttér-információval szolgál és a teljesség érzését adja az olvasó számára. Emellett társadalmi és gazdasági kérdésekben is tájékozott, egy helyen például arról ír, hogy az ő javaslatára több földbirtokos reformokat vezetett be a birtokán, aminek köszönhetően a parasztok helyzete is javult, valamint a bevétel is növekedett.

Deák atya derűs, nyitott természetével könnyen beilleszkedett rendtársai közé mindenhol, ahová a jezsuita rend küldte. Tehetséges, határozott szervezőként helytállt egy jezsuita iskola élén is, de igazán a tanítást szerette, a diákok között érezte legjobban magát. Fontosnak tartotta a politikai szerepvállalást, kiállt a keresztény értékrend mellett mind a bal-, mind a jobboldali szélsőségekkel szemben, diákjaira is nagy hatással volt személyisége. Dél-Amerikában a legkülönbözőbb élethelyzetekben találta magát: búvárkodott, nyári munkaprogramban épített házat a rászorulóknak, 3000 méter magas vulkánnál volt idegenvezető, tanított francia nyelvet egy sivatagi egyetemen, sofőrködött, iskolát igazgatott, novíciátust vezetett, sőt egyszer egy verekedő polgármestert is megbékített. Mindezeken túl leginkább a diákjaiért élt, politikai fórumokat szervezett nekik, védte őket a hatósági túlkapásokkal szemben, segítette a letartóztatottakat, amiért kétszer is bezárták.

Az időrendi ívre épülő elbeszélést a tanulmányainak ismertetésével kezdi az atya, amelynek során kitér a Magyarországról Ausztriába való kényszerű 1949-es szökésére is. Szeretett volna minél hamarabb misszióba menni, ami 1956-ban sikerült is, mivel rendfőnöke kiküldte Chilébe, hogy segítse a dél-amerikai katolikus egyházat. Az élményekkel teli hoszszú hajó- és repülőút után megérkezett Chilébe, ahol rögtön vidékre küldték iskolai feladatok ellátására. Itt az adminisztratív teendők ellátása mellett lelkipásztori tevékenységére is nagy szükség volt. Járt Kolumbiában a szerzetesi képzés részeként, majd visszatérve Chilébe tovább folytatta sokrétű munkáját. Ezután rektori székbe helyezték, majd újra iskolapadba küldte elöljárója, hogy szerezzen tanári diplomát. Itt került kapcsolatba egyetemi diákokkal, akikkel sorsközösségükből adódóan jó kapcsolatot alakított ki. Később egyetemi lelkészként és oktatóként tudta kamatoztatni a fiatalság körében szerzett tapasztalatait.

Deák Ferenc beszámol a politikai változások fogadtatásáról, főleg az egyetemi közegben, amelyben ő élt. Példának okáért éhségsztrájkban is részt vett. A katonai puccs utáni tisztogatások idején sokat tett az üldözöttekért. Mivel pedig köztiszteletnek örvendett, sok engedményt tudott kicsikarni védencei számára a diktatúrában is, azonban volt, hogy őt magát szintén bebörtönözték rövidebb időre emiatt. Chilei küldetése olyan meglepetésszerűen ért véget, mint ahogy kezdődött: 19 év chilei szolgálat után kapott egy levelet a magyar jezsuita tartományfőnöktől, hogy Torontóban van rá szükség az egyre gyarapodó magyar közösségben. Ezekkel a sorokkal fejezi be az atya visszaemlékezését: „Mi pedig elbúcsúztunk Chilétől. De lelkünkben magunkkal hoztuk emlékeinket és mindazokat, akikhez küldetésünk és szolgálatunk fűzött a »Dél Keresztje« alatt.”

Összefoglalva, a Chilei küldetésben 1956–1975 című kötet egy könnyen befogadható, mégis mély mondanivalóval rendelkező munka, amely elbeszélő stílusával és a megélt történelem bemutatásával megragadja a figyelmet. A könyv végigkísér egy viszontagságos, mégis vidám, példamutató életúton, emellett olyan egzotikus tájakkal ismerteti és szeretteti meg az olvasót, mint a dél-amerikai Chile.

Varga Mátyás Gábor (Világtörténet 2016/01., 328–330.)


Bővebben

A szerzőről

Deák Ferenc SJ

Sokorópátkán született 1925-ben. 1944–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–9-ig Szegeden filozófiát hallgatott. Elöljárói ajánlatára 1949-ben külföldre ment és Innsbruckban fejezte be filozófiai tanulmányait. 1949–52 között Feldkirchben töltötte magiszteri éveit. 1952–6 között a belgiumi Enghienben tanulta a teológiát. Missziós küldetésben a chilei tartományhoz applikálták 1956–75-ig. Spanyol nyelvet tanult kezdetben a Padre Hurtado helységben levő juniorátusban. 1957–8-ban Chillánban a kollégiumi diákok lelkiatyja és franciatanár volt. 1958–9-ig végezte La Cejában (Kolumbia) a terciát. 1960-ban Chillánban a jezsuita kollégium rektora volt és francia nyelvet oktatott. 1961-ben a noviciátusban és a juniorátusban (Padre Hurtado) adminisztrátor és miniszter. 1962–7 között Valparaisóban tanult az egyetemen francia nyelvet és pedagógiát, majd tanított az egyetemen és a Ruben Castro kollégiumban. 1968–75 között Antofagastában tanított francia nyelvet, valláskultúrát és egyetemi lelkészként is működött. Az 1969–70-es tanévben Párizsban töltötte a szabbatikus évét. 1975–2007 között Montrealban a magyar plébánián volt lelkész. 2007-ben hazatért, azóta a szegedi jezsuita templomban lelkész.


Bővebben