Leírás
„Korunkban nemcsak a tekintély fogalma, de általában a hatalomé is devalválódott – annak csaknem minden megnyilvánulási formájával és gyakorlatával együtt. Ez nemcsak a nyugat-európai társadalmakra igaz, ahol az 1968-as diáklázadások alapjaiban rengették meg a régi rend tartóoszlopait (és ásták alá a hagyományt, a tekintélyt és a vallást), de igaz valamiképpen a mi régiónk posztszocialista országaira is, ahol évtizedekkel a berlini fal leomlása után is jól érzékelhető a tekintélyekbe vetett bizalom elvesztésének légköre és a folyamat nyomán keletkezett légüres spirituális tér. A Paul Ricœur szerencsés kifejezésével »a gyanú mestereinek« nevezett három gondolkodó – Marx, Nietzsche és Freud – kétségkívül megtette a magáét: a hatalomhoz fűződő, korábban pozitív viszonyunk mára a „destruktív kritika” és a szkepticizmus ellenvetéseinek súlya alatt megingott, újabban pedig a közösségi média esetenként felelőtlenül tekintélyromboló működésének hatására szinte teljesen össze is omlott. Tévedés ne essék: a dolognak van jó oldala is.”
„A hatalom feltétlensége (amely a „szentség” sajátos egyházi felfogásán alapul) és gyakorlásának átláthatatlansága, kontrollnélkülisége együttesen nagyon veszedelmes légkört szül. A gyermekekkel szemben elkövetett visszaélések botrányai (amelyek az érzelmi-pszichés bántalmazástól a pedofília minősített eseteiig terjedhetnek) jól megvilágították, hogy egy ilyen rendszerben nem egyszerűen torzító hatások lépnek fel, de a legmegbocsáthatatlanabb bűnök is burjánzhatnak. Az áldozat nemcsak az életkora, de a közeg miatt is védekezésre képtelen. A bűnelkövető pedig – a sokszorosan átláthatatlan és tisztázatlan, a kellő ellensúlyokat és kontrollt nélkülöző rendszer visszásságait kihasználva – sokszor évtizedeken át folytathatja ártalmas machinációit.
Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy ezek az esetek jelentik a kizárólagos problémát. Ez csupán a jéghegy csúcsa, ami rámutat, hogy a más emberi közegekben is jelentkező deviancia meg tud bújni a számára kedvező közegben. Csakhogy más, felnőtteket is érintő abúzusokkal szintén számolnunk kell – a tekintélyszemély helyzettel való visszaélésével (mint például egy korábban sokak által csodált rendalapító esetében), a lelkivezetés bűnös célokra való felhasználásával (amint erre például az egyik közismert lelkiségi mozgalom alapítójával kapcsolatban fény derült). Sőt fellép még a klerikusok elleni visszaélések megannyi botránya is (mint például a bíborosi címétől, papi státuszától végül megfosztott washingtoni nyugalmazott érsek története mutatja).
Ha ennyi különböző életkorban, egyházi státuszban, hívő közösségen belüli viszonyban találkozunk a hatalmi visszaéléssel, az ahhoz rendkívül gyakran kapcsolódó szexuális bűnökkel, akkor joggal vethetjük fel a kérdést, vajon nem rendszerszintű problémával állunk-e szemben. (Amelynek egyébiránt kialakultak a rendszerszintű félrekezelési módozatai is.) Nincs itt az ideje, hogy megkezdődjön egy szisztematikus és elmélyült reflexió az egyházon belüli hatalmi torzulásokról?”
„A szexuális visszaélés hosszú évtizedekre kiható, nemritkán az áldozat egész életét megnyomorító lelki következményeiről egyre többet tudunk. Azt is mindjobban kezdjük érteni, amit Mitchell Garabedian amerikai jogász így fogalmaz meg a Spotlight című filmben: »If it takes a village to raise a child, it takes a village to abuse one« – »Ha egy falu kell ahhoz, hogy egy gyermeket fölneveljenek, akkor ahhoz is egy falu kell, hogy visszaélést kövessenek el vele szemben.« Dolgozatomban annak megértéséhez kívánok segítséget nyújtani, hogy miként járul hozzá a klerikalizmus mint intézményi kultúra az egyházon belüli szexuális visszaélésekhez: (1) mit jelent és miért fontos a szexuális abúzus rendszerszemléleti megközelítése; (2) mi általában a hatalom, a spirituális tekintély szerepe a szexuális visszaélésekben; (3) mit kell értenünk a klerikalizmuson mint kultúrán, (4) és melyek a jellemzői; s végül (5) hogyan tudunk kilépni a klerikalizmus megnyomorító rendszeréből?”
„A segélyezési kapcsolatokban a donor félnek jelentős hatalma van a megsegítettel szemben. A recipiens bizonyos mértékben mindig kiszolgáltatott, függ a segélyezőtől: tőle kapja feltételhez kötött (gyakran részletekre bontott és sokszor utólagos) támogatását, felé kell elszámolnia, jelentéseket készítenie, az ő arculati elvárásának kell megfelelnie. Ez mindenképpen kiszolgáltatottság, függő helyzet. […] Nem is beszélve az összeegyeztethetőségi elvárásokról. A leggyakoribb ilyen koherenciaelem a támogató fél gazdaságát élénkítő feltétel: amikor az adott ország gazdasági szereplőit kellene bevonni a segélyezési konstrukcióba, de ez számtalan okból nem lehetséges (nem oldható meg az eszközök szállítása, garanciális szervizelése, az alkatrészpótlás, a helyben telepíthetőség stb.). Egy szükségre adott válasz ezért nagyon gyakran nem képes találkozni a donor úgynevezett támogatási koherenciájával. Hiába vannak előírva megfelelési elemek egy pályázat vagy projekt keretében (gazdasági vagy egyéb láthatósági feltételek), ha életszerűen nem lehet követni, megtartani őket. Hiszen a szükség nem a támogató vágya, logikája szerint jön létre. Ezekben az esetekben a donornak nagy fokú rugalmassággal kellene alakítania elvárásait, és tisztában kellene lennie felelősségével.”
