Gyakorlatiasan a hit dolgairól
A jezsuita múlt előtti főhajtás gesztusa mellett a könyv egészét áthatja egyfajta gyakorlatias, méghozzá a lelkipásztori praxisra reflektáló, mégis elméletileg megalapozott és a tudományközöttiségre nyitott szemléletmód. A konferencia díszelőadásában, egyben a kötet nyitó tanulmányában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek a teológiai karok létrejöttét, jogi kereteit és a XXI. századi egyetemi világban betöltött szerepüket, az egyházi, állami és tudományos szférák között elfoglalt határhelyzetüket világítja meg nemzetközi összefüggésben.
Csiszár Klára pasztorálteológus There is always hope? Pasztorális teológia az ember átfogó fejlődésének szolgálatában című tanulmányában az egyházi gyakorlat optimalizálásához ad támpontokat, a napjaink kérdéseire való reflexiós érzékenységhez, végső soron a krisztusi, illetve felebaráti szeretet elméleti alkalmazásához kívánva hozzájárulni.
Marton József egyháztörténész, nagyprépost, a jubiláló kar professor emeritusa és korábbi dékánja – a kötet egyik legkönnyebben követhető és legtanulságosabb írásában – Márton Áron gondolatait foglalja össze a teológiai tudás napi lelkipásztori munkában való alkalmazásával, illetve a hittudományi képzés mint nevelői szolgálat perspektíváival kapcsolatban. A püspök idézett szavai egytől egyig érvényesek napjainkban is – A SZÍV hasábjain hadd emeljünk ki csak egy gondolatát, mely a sajtóra vonatkozik: „…ma elég sokan vannak az írástudók között, akik mindenáron újat, meglepőt, sőt meghökkentőt akarnak mondani, és mondanak is. A profitra éhes kiadóvállalatok és szenzációt vadászó tömegtájékoztató szolgálatok s még katolikus cégér alatt megjelenő sajtóorgánumok is felkapják ezeket, és terjesztik. T. Testvéreim fogadjátok kritikával és sok fenntartással az ilyen közleményeket vagy könyveket” (89).
A nevelés áll a középpontjában Sárkány Péter Képzés és kinyilatkoztatás című tanulmányának is, mely Romano Guardini Bildung-filozófiája kapcsán teológia és pedagógia viszonyrendszerét és kölcsönhatásait vizsgálja. A tudományterületek egymáshoz való közelebb hozására hoz másik példát Bodor Attila, aki A bibliai szövegek identitásformáló ereje egykor és ma című írásában az Ószövetség három szövegváltozatának összehasonlító elemzésén keresztül mutatja be, hogyan hat a társadalmi (egyéni és közösségi) szövegkörnyezet az írás jelentésre. Arra a következtetésre jut, hogy a teológia és a társadalomtudományok közötti interdiszciplináris párbeszéd a következő évtizedekben meghatározó kell hogy legyen, mivel „csupán egymás tapasztalataira építve tudjuk felismerni Isten szavának az erejét, ami napjainkban sem szűnik meg alakítani és formálni az egyének és közösségek életét” (139). Gábor Csilla akadémikus szintén az „isteni” és az „emberi”, azaz a teológia és a bölcsészettudomány közötti átjárhatóság és párbeszéd mellett érvel igen meggyőzően, három eseten keresztül bemutatva, miként kamatoztathatók az irodalmi szövegekre kidolgozott értelmezési módszerek szent szövegek esetében, illetve hogyan gazdagítja a teológiai tudás a bölcsészek eszköztárát.
Különleges színt ad a kötetnek, hogy a tíz tanulmány közül háromnak a szerzője hölgy, kettőé pedig civil. Zamfir Korinna professzor asszony „A szolgálatok sokfélék, de az Úr ugyanaz” (1Kor 12,5) – Szolgálatok a korai egyházban az Újszövetség tükrében című rendkívül tanulságos írásában rámutat, hogy a korai egyházban az igehirdetői, liturgikus és közösségi feladatok csak lassan intézményesültek, s a nők bizony több szerepkörben is sokáig ott állhattak az oltár és a csoportok körül. Amikor tehát a világi férfiak, illetve a nők II. vatikáni zsinat óta zajló és Ferenc pápasága alatt gyorsulni látszó fokozatos térnyerését szemléljük – e folyamat gyümölcse, hogy civilek és hölgyek is végezhetnek teológiai tanulmányokat, dolgozhatnak hitoktatóként vagy lelkipásztori munkatársként, s ott lehetnek e kötet szerzői között is –, akkor voltaképp az Újszövetség kora gyakorlatához való visszatérésnek lehetünk tanúi. Egyfajta önreflexióként olvashatjuk Kiss Gábor egyházjogász, érseki bíró és liturgiatudós tanulmányát is, mely a házassági semmisségi perek „emberi arcát”, illetőleg pasztorális vetületeit mutatja be a szinodalitás és az eljárásjog fényében. Tanulmánya – miként az egész kötet – címéhez hűen valóban közelebb hozza az olvasóhoz tárgyát.
A tíz írást végigolvasva nem kétséges, hogy a teológia nem csupán papok s nemcsak tudósok privilégiuma, hanem sokszínű, sokarcú, sokfelé nyitott, a lelkipásztori tapasztalattal átszőtt, nagyon is gyakorlatias tudományterület, ami – mint Vik János a kötet előszavában leszögezi – „annak a meggyőződésnek a kifejeződése, hogy a keresztény hittartalmakat minden korban a legmagasabb műveltség gondolati szintjén is elő kell terjeszteni” (8). E célkitűzésnek maradéktalanul eleget tesz a Közelebb hozni a teológiát című tanulmánykötet, s ezért jó szívvel ajánlható nemcsak az erdélyi hittudomány eredményeire kíváncsi teológusok, hanem minden igényes, hitében elmélyülni kívánó keresztény olvasó számára.
(Végh Dániel)
ERDŐ PÉTER
A teológiai karok szerepe és jövője a XXI. századi egyetemek világában
TÓTH TAMÁS
A jezsuita vezetésű Collegium Germanicum et Hungaricum növendékei a XVII. századi Magyar Királyságból
GÁBOR CSILLA
Bölcsészet és teológia között: hagyományok, távlatok és három rövid esettanulmány
MARTON JÓZSEF
Márton Áron és a teológiai képzés – krisztushívők és papok részére
ZAMFIR KORINNA
„A szolgálatok sokfélék, de az Úr ugyanaz” (1Kor 12,5)
Szolgálatok a korai egyházban az Újszövetség tükrében
SÁRKÁNY PÉTER
Képzés és kinyilatkoztatás
Romano Guardini Bildung-filozófiája
BODOR ATTILA
A bibliai szövegek identitásformáló ereje egykor és ma
KISS GÁBOR
Közelebb hozni a házassági semmisségi pereket
Szinodalitás és az eljárásjog
CSISZÁR KLÁRA
There is always hope?
Pasztorális teológia az ember átfogó fejlődésének szolgálatában
VIK JÁNOS
Széljegyzetek a teológia mint hittudomány műveléséhez
