Joachim Hartmann SJ – Annette Clara Unkelhäußer

Lángra lobbanni

Beszélgetések a szemlélődő lelkigyakorlatok tapasztalatairól

Leírás

Joachim Hartmann (sz. 1965) jezsuita szerzetes és Annette Clara Unkelhäußer (sz. 1960) orvos, újságíró, hitelesen közvetítik a Gries-i Útnak is nevezett, immár több évtizedes hagyományra visszatekintő szemlélődő imamódot, amelynek Jálics Ferenc atya világszerte ismert és elismert alapító mestere volt. Halála után tanítványai viszik tovább az örökséget, amely a mi örökségünk, a magyarok öröksége is. Hálánkat és köszönetünket pedig azzal fejezhetjük ki leginkább iránta, ha tudatosan vállaljuk annak a felelősségét, amivel az az örömteli tény ruház fel bennünket, hogy ő „egy volt miközülünk“. Emléke és tanítása fakasszon továbbra is életet sokak szívében!

Bruncsák István

Bővebben

A szerzőről

Joachim Hartmann SJ – Annette Clara Unkelhäußer

Joachim Hartmann SJ 1988-ban lépett be a jezsuita rendbe. Filozófiát, teológiát és gestaltterápiát tanult. 199-ben szentelték pappá. Frakfurtban dolgozott egyetemi lelkigondozóként, majd 2014-től a griesi Jezsuita lelkigyakorlatos ház vezetője.

Annette Clara Unkelhäußer orvos, újságíró 2016 óta a griesi Jezsuita lelkigyakorlatos ház házvezetője, valamint lelkigyakorlat kísérő. Mindketten Jálics Ferenc Sj-től tanulták meg a szemlélőső lelkigyakorlatok módszerét, és lelkigyakorlataik során ezt alkalmazzák.


Bővebben

Érdekelhetnek még…