A SZÍV – 2018. április

Mélységből élet

Termékleírás

Az élet mélysége akkor tárulkozik fel előttünk, amikor a tennivalók és felelősségek sodrában igyekszünk megállni, kihúzzuk magunkat, szétnézünk, és készek vagyunk látni, hogy mindaz, ami van, nemcsak sorscsapás, nemcsak következmény és pláne nemcsak büntetés, nem is csak rajtunk múlik, hanem legalább annyira a Gondviselés műve is. A Gondviselés pedig az, amikor szívünk nyitottságában azon kapjuk a Jóistent, hogy éppen odahajol hozzánk, éppen azon van, hogy a lélek alapzajából kihallja a sóhajt, hogy mennyire hazavágyunk, mennyire szeretnénk újra otthon lenni a meghittségben, a jóságban, a szelídségben, az imádságban. A Jóisten ilyenkor nem bír magával, nem fér meg benne az öröm, merthogy az öröm mindig túlcsordul, ahogy a szeretet is, és ilyenkor meghasad a valóság, és vannak, akik ezt a nagy hasadást csak égzörgésnek fogják hallani, lesznek majd, akik azt mondják, hogy valami talán nincs is rendben velünk, de mi ilyenkor világosan kihalljuk, ahogy utat talál hozzánk az égből a hang, hozzánk is eljut az örömhír, az üzenet: „Te vagy az én szeretett fiam…”

Néha azt gondolom, padlót fogtam, ettől már nem lehet lejjebb, de egy idő után valahogy mégis egy fokkal mélyebben nyekkenek. Amikor aztán szétnézek a mélységben, a személyes életem kilátástalan kamráiban, a sötétség eléggé sűrű és ragacsos szokott lenni. Ilyenkor egy ideig csak nyúlok a bizonytalanságban, a némaság hangja lüktet a fülemben, mígnem az átláthatatlan homályban valami más is elkezd neszelni. Eddig még sohasem maradt el. A tehetetlenség sötétlő csendjében kiéleződik bennem egyféle belső figyelem, és így egyre jobban hallani vélem, mintha csak egy árny mocorogna, de hallani vélem a jelenlét türelmes gubbasztását. Nem vagyok egyedül. Ott van valaki velem. Saját magányom leglucskosabb kamráiban is ott van leláncolva valaki. Nem szól, mert amit mondhatna, az sejtem, nem az én füleimnek való. Inkább csak belső szemeim előtt, a sötétség alakká rendeződése által látom, hogy ő is ott gubbaszt a lét börtönének egyik cellájában, az én cellámban. Összetörve, csutakosan, a végzetet várva, láncokat hallok néha megcsörrenni. Együtt hallgatunk. És még valamit tehetünk együtt: lélegzünk. Együtt lélegezni a legnagyobb sötétségben nagy vigasz. Erő fakad belőle. Egy idő után belső fény is. Egy idő után mintha ébredés lenne. Egy idő után eljön a tavasz a legkeményebb tél után is. Egy idő után már sehol sincs a börtön. Kivirágzik a lét, piros tojások és fonott hajú szőke lányok sikongásai vannak az ébredő napfényben. Húsvét.

Nemrég édesapámmal álmodtam. Eddig még sohasem fordult elő, csak anyu szokott figyelmeztetni, hogy álljak le valamivel, ha olyan helyre vagy helyzetbe kerülök, ahonnan már nem vezetnek ösvények hazafelé. Apu nyakában ültem, mint kisgyermekkoromban. Azt mondta, az a fontos, hogy én messzebb lássak, ő már nem lát itt ebben a világban, csak én lássak, ezért tart meg a vállán, ez most az ő sorsa, ezért az apám. Én meg mutattam az irányt, hogy merre menjünk. Egy sűrű és sötét erdőn át bandukoltunk nagyon sokáig. Nagyon sok félelmet keltő huhogást lehetett hallani körülöttünk, és néha egy-egy fájdalmas sikoltást is. Mintha egy szelíd bárány sikoltotta volna el magát, sohasem hallottam még ilyet. Mint aki egész életében egy panaszt sem hallatott, de amikor rájön a sorsára… Összeszorult a szívem, de apu azt mondta, menni kell tovább, csak nézzek előre. És akkor kiértünk egy tisztásra. És ezen a tisztáson egy nagy tűz égett, a tűz körül pedig ott volt mindenki, aki számít. És ott volt ő is, tudtam, hogy ő, akit a legsötétebb cellámból ismerek. A tűz megvilágította az arcát, és én rájöttem, hogy ezt az arcot már annyiszor láttam, mindig is ismertem. Apáméra hasonlított, és anyáméra is, és mindenkiére, akit szerettem, és mindenkiére, aki ebben a világban őszintén szeretett.

Horváth Árpád SJ
főszerkesztő

Bővebben

Tartalom

Horváth Árpád SJ
Húsvét népszerű szimbólumai

Meszleny Zita
Úgy fonódik össze a mindenség, mint a fák

Déri Ágota
Gitár a templomban
Keresztény könnyűzene az egyházban

Török Csaba
Mélypontjaink a választás pillanatai

Tábori Kálmán
„Nem mentünk meg senkit…”
Állami gondozottak voltak – mi lesz velük?

Radványi Benedek
Hidak épek és sérültek között

Hekler Melinda
Mentes, mégis teljes
Mit lehet kisütni a hiányból?

Szigeti László
Krisztus titkos ügynöke volt

Patsch Ferenc SJ
Kontemplatív lelkigyakorlatok

Nemeshegyi Péter SJ
A mélység szent szédülete

Jezsuita Nyolcas
Mitől egyedi ünnep számodra a húsvét?

Patsch Ferenc SJ
Van-e jobb a demokráciánál? – 3. rész

Dyekiss Virág
Válsághelyzetek közösségben

Tomcsányi László
A vörös csillag árnyékában

Toldi Éva
Ébresztő gondolatok Kölcseytől

Szigeti László
Visszatérni önmagunkhoz

Meszleny Zita
Ami összetartja a lelket

Kóczián Mária
Fiatalok és a Megfeszített univerzuma

Tábori Kálmán
Egytől tízig – Kutas Attilával

Csanádi-Bognár Szilvia
Jelen levő múlt


Bővebben