A SZÍV 2018. július-augusztus

Ha Jézus bevállalta...

Leírás

„Minden kiteljesedés bevállalással jár. A barátság, a házasság, a szülőkkel való kapcsolatunk, de a hazaszeretet, a közösségi élet az egyházban, még talán a munkakapcsolataink is igazán akkor fognak tartalommal megtelni és kibontakozni, ha bevállaljuk egymást. A személyes, vallásos hit is elsősorban bevállalás. Ha bevállalom, hogy hiszek, ha tanulgatok bízni a másikban, ha igyekszem nyitottnak lenni, hogy mindjobban megismerjem a másikat, ha nem félek attól, hogy személyes sorsom érintkezzen a másikéval, akkor máris a kiteljesedés útján járok. A hit bevállalásával nem mindennapi dolgok kezdenek történni velem. Ha például bevállalom a názáreti Jézust, és engedem, hogy szavai, személye, egész sorsa megszólítson, a feltámadott Krisztussal fogok találkozni. Ebben a találkozásban pedig benne lesz minden és mindenki, ami és aki a sorsom kiteljesedése során számít.”

Horváth Árpád SJ

Bővebben

Tartalom

Amikor Isten tekintete találkozott a miénkkel
Üzenet – nem csak papoknak

Török Csaba
Ha Jézus bevállalta…

Hekler Melinda
Traumaregény – a gyógyulás reményével

Szőnyi Szilárd
Hogyan lesz a gyerek?
Mérlegen a kormány terve a népességfogyás

Szigeti László
Miért ne legyek jezsuita?
Interjú Nagy Bálinttal

Meszleny Zita
Lángolj, világíts, és főzz sört!
Látogatás a Zirci Apátsági Manufaktúrában

Tábori Kálmán
Az őszinte szólás szabadsága
Interjú Heidl György eszmetörténésszel

Patsch Ferenc SJ
Migráció és teológia
Időszerű kihívások a történelem tükrébe nézve

Déri Ágota
Nekik is van helyük
Elváltak és újraházasodottak az egyházban

Meszleny Zita
„Ki merem mondani, mire vagyok képes”
Beszélgetés Érdi Mária vitorlázóval

Radványi Benedek
7 kihívás nyárra
Tippek, lehetőségek a meleg hónapok színesítésére

Tornya Erika RSCJ
Ellenirányok a teológiában

Nemeshegyi Péter SJ
XX. századi hullócsillag
Magyar jezsuita misszió Kínában

Jezsuita Nyolcas
Kínzók néha a szerzetesi fogadalmak?

Nevelős Gábor SJ
„Uram, mit akarsz, mit tegyünk?”
A közösségi megfontolásról

Feledy Botond
Értékek vagy érdekek?
Diplomáciai dilemmák

Tóth Viktória
A szex jó, és olyan nehéz kibírni nélküle
Beszélgetés Varga Péterrel 

Fábics István
Nem voltam idegen, és ti befogadtatok

Dyekiss Virág
„Megarattuk a nagy szörnyű táblát”
Nyári tevékenységek és kikapcsolódás a hagyományos paraszti kultúrában

Hekler Melinda
Nyári csendajánló

Hofher József SJ
„Magyar vagyok, cigány vagyok, európai vagyok!”
Choli-Daróczi Józsefre emlékezem

Tomcsányi László
Keserédes együttélés

Hekler Melinda
Nászút a föld körül – négy év alatt…

Varga Tímea
Zenébe zárt vallomás

Tábori Kálmán
Egytől tízig Szőnyi Szilárddal 

Csanádi-Bognár Szilvia
Szerkezetes remények


Bővebben