A legnagyobb magyar szociális szervező

Kerkai Jenő SJ életműve

Leírás

P. Kerkai Jenő a 20. század egyik legjelentősebb magyar jezsuitájaként – a kötet több szerzője és a szerkesztők szerint – a legnagyobb magyar szociális apostol volt. A II. világháború előtti évtizedben munkatársaival együtt a kor legnagyobb alulról szervezett szociális mozgalmát, a KALOT-ot alapította és szervezte meg. A mozgalom arra vállalkozott, hogy a sok esetben mélyszegénységben élő agrárifjúság életének minden dimenziójában pozitív változást hozzon: a hitélet, a kultúra és a közösségi élet területén egyaránt. Kiemelt célként fogalmazták meg, hogy felemeljék a kor legelmaradottabb társadalmi csoportját az agrárgazdálkodás területén.

Kerkai Jenő a modern magyar kereszténydemokrácia – és a megalakuló párt – egyik szellemi megalapítója is lett a 20. század közepén.

A kötet mindenekelőtt azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy milyen életutat járt be Páter Kerkai Jenő SJ hivatása felfedezésében a közjó szolgálatáért; milyen döntéseken keresztül vállalkozott egy jezsuita szerzetes egy országos szociális mozgalom megszervezésére; hogyan hatott küldetésének megvalósítására a szentháromságos egy Istennel való kapcsolata; milyen szellemi és anyagi hátteret adott tevékenységének a tágabb társadalmi és egyházi, illetve a jezsuita rendi környezet Magyarországon és nemzetközi tekintetben. A kötet egésze egy különleges tudományos módszertani megközelítést alkalmaz abból a szempontból, hogy a kötet egymásra épülő történettudományi és teológiai résztanulmányai szoros kapcsolódásban keresik a válaszokat a fenti kérdésekre.

Bővebben

Tartalom

A szerkesztők, Szigeti Szabolcs és Koronkai Zoltán SJ bevezetője

P. Kerkai Jenő SJ életútja letartóztatásáig
Koronkai Zoltán SJ: Kerkai Jenő élethivatásának teológiai elemzése
Balogh Margit: A KALOT és jelentősége. P. Kerkai Jenő munkássága és üzenete
Gárdonyi Máté: A somogyi kísérlet
Fejérdy András: Nagy Töhötöm, a KALOT és XII. Piusz pápa keleti politikája

Társadalmi és egyházi kontextus
Gyáni Gábor: A 20. század szociális mozgalmai és szociálpolitikai kontextusa Magyarországon
Gianone András: Félbemaradt reformkor Magyarországon – a 20. század első fele keresztényszociális nézőpontból

Rendi és nemzetközi szellemi háttér
Zachar Péter Krisztián: Nemzetközi szellemtörténeti előfutárok Kerkai Jenő korszakalkotó tevékenységéhez
Siptár Dániel: Magyar szociális jezsuita háttér – Bíró, Csávossy, Varga

Támogatók a kortárs értelmiség köréből
Serfőző Levente: „Utat nyitni felfelé”. Bálint Sándor keresztényszociális tevékenysége
Mészáros József: Kovrig Béla, a katolikus társadalomtudós, közéleti személyiség

A konferencia kerekasztal-beszélgetése (2022)
„Milyen szerepe és lehetőségei voltak a KALOT-nak a politikai cselekvés formálására?” A 2022. november 5-én, a Párbeszéd Házában tartott első Kerkai konferencián elhangzott kerekasztal-beszélgetés szerkesztett szövege
Résztvevők: Balogh Margit, Fejérdy András, Kovács Gergely, Mészáros József, Koronkai Zoltán SJ

Függelék
Koronkai Zoltán SJ: A jezsuita lelkiség néhány főbb jellemzője
Kerkai Jenő SJ életútja képekben
A 2022. november 5-i Kerkai konferencia programja


Bővebben

Érdekelhetnek még…