Nemeshegyi Péter SJ

Isten éltető jóságában

Találkozás a jezsuita lelkiség gyökereivel

Leírás

Van egy titkom, amit idáig nem árultam el másoknak, de most megosztom az olvasókkal. Másodéves rendújonc koromban egy jól sikerült nyolcnapos lelkigyakorlat alatt fogalmaztam magamnak egy kis imát. Megmutattam a lelkigyakorlatot adó, kedves jó Kovács Jenő atyának is, ő pedig rábólintott, s azt mondta, hogy ez így jó lesz. Ezt az imát én azóta minden nap elmondom. Néha szórakozottan, néha jobban átélve. Latinul szoktam ezt imádkozni, de most magyarul írom le:

„Jézus Szentséges Szíve, alázatosan és könyörögve kérlek, hogy Te, aki engem teljesen méltatlant erre a szent hivatásra meghívni kegyeskedtél, kegyeskedj e hivatásomban halálomig megőrizni. Ne engedd elfelednem, hogy a szegény, engedelmes, türelmes és alázatos szívű Jézusnak vagyok a társa. Neked adtam, Uram, akaratomat, becsületemet, egészségemet, terveimet, életemet és mindenemet. Csak egy dolgot kérek Tőled: adj nekem szeretetet, mégpedig igen nagy szeretetet Atyád iránt, Teirántad, és Tebenned testvéreim iránt. Jóságos Jézusom, add nekem szereteted jelét, töviskoronádat, add, hogy mindig azt válasszam, amit te választanál, hogy veled keresztre feszítve már ne én éljek, hanem Te élj énbennem, Jézus Krisztus!”

Bővebben

Recenzió

Nemeshegyi Péter atya majdnem négy évtizeden át működött Japánban. Megragadó az a mód, ahogyan ottani hallgatóit megismertette az európai kultúrával és fogékonnyá tette őket például Mozart zenéjére. Erről írt könyvét nagy gyönyörűséggel olvastam, s ajánlottam, akiknek tudtam. 1993-ban tért vissza Budapestre, s egyre-másra jelennek meg lelkiségi könyvei, amelyek kivétel nélkül azt sugallják, hogy a hittel átszőtt élet magasabb összefüggések birtokába juttat. Mostani műve a jezsuita lelkiségbe kalauzol, s megismertet Szent Ignác szellemiségével, szellemi örökségének lényegével.

Az atya beszédeiből és írásaiból nemcsak mélységes hit árad, hanem a hit szilárdságából fakadó derű is. Egész életszemléletére jellemző az az epizód, amelyet a „fordulat éve” környékéről jegyzett föl (s nyilván hallgatói derűjétől kísérve mondott el lelkigyakorlatos beszédében). A jezsuiták szegedi rendházába kommunista fiatalok tanoncotthonát telepítették. Sajátos helyzet: egymás mellett szerzetesek és az új rendszer reménységei. Elképzelhető, mennyire feszült volt a hangulat. „Bennünk egyre inkább kezdett lángolni Szent Ignác hite” – emlékezik akkor húszegynéhány éves korára Nemeshegyi Péter. Találtak egy baszk nyelvű Szent Ignác-indulót. A házban senki sem ismerte ezt a nyelvet. Így írtak a dallamra egy magyar szöveget. „Aligha hasonlított az eredetire, de akár jobb is lehetett annál.” Sokkal később megkísérelték visszaidézni a szöveget. Ilyenformán hangzik:

Ignáció! Mennyi mindent mond e szó.
Békességben riadó, küzdelemben ez nekünk biztató.
Jézus szép, szent nevét visszük szét, szerteszét.
Jézusért, a szent hitért járjuk a földtekét.
Tűzön át, vízen át, jégen át harcolunk.
Érte él, érte dobog a szívünk.
És Övé az életünk!

Fél világ ellenünk. Egyedül Ő van velünk.
Dalolunk, mind megyünk, szívének üteme az életünk.
És az ő nyomában, hűen, bátran ott lépdelünk.
Szűzanyánk nézz le ránk, nem hagyunk, nem soha.
Harsona szól, reng a pokol, összeomol tábora.
Mert amikor szél támad, ár dönti búzánkat, villámok cikáznak
a pokol föllázad, üldözik egyházad.
Akkor az egyházad fekete serege elindul,
ajkán megcsendül a szó: Ignáció!

A történet teljességéhez tartozik, hogy egyik külföldre menekülő rendtársukat elkapták a határon, és a zsebében megtalálták a szöveget. Elképzelhető, mekkora izgalommal vallatták a fiatal jezsuitát, ki is valójában a fekete sereg és kik a pokolfajzatok. Persze azokban az években a történetnek akár tragikus végkifejlete is lehetett.

A valóban csak idézőjelben jellemezhető „remekműnek” hatása és értéke mégsem lebecsülendő: megismertet a megingást nem ismerő Szent Ignác-i magatartással, amely a magyar történelem során többször is szemet szúrt elnököknek és királyoknak. A lelkigyakorlatos beszédek középpontjában természetesen nem a Nemeshegyi Péter szellemiségétől távolabb álló riadó, hanem a szeretet és megértés áll, ez sugározza be beszédeit.

Érdekessége a kötetnek, hogy a válogató és közreadó kérésének engedve az atya utószavában foglalta össze a jezsuita lelkiség és a pápák kapcsolatát. A rend alapító okmányában nyomatékosan szerepel a mindenkori pápa iránt tanúsítandó hűség és odaadás. Szent Ignác és a jezsuiták az egyház reformját szorgalmazták, de a pápa iránt engedelmességet tanúsítva. A rend és a pápák viszonya azonban nem volt felhőtlen, jóllehet a rendtagokra fontos feladatok teljesítését bízták. A felvilágosodás szószólói számára a jezsuiták voltak a legveszedelmesebb ellenség. A Bourbon uralkodók a janzenistákkal szövetkezve a rend ellen fordultak, és XIV. Kelemen pápa végül 1773-ban feloszlatta Jézus Társaságát. Súlyos csapást jelentett az intézkedés: megrendítette a missziókat és a vallásos nevelést. Csak Oroszországban működhettek zavartalanul, Katalin cárnő ugyanis nem engedélyezte a pápai bréve kihirdetését, így az nem lépett érvénybe. Végül VII. Piusz pápa 1814-ben visszaállította a rendet, amely a korábbiakhoz hasonlóan az egész világon eredményesen tevékenykedett. VI. Pál és II. János Pál pápasága idején a rend iránti bizalmatlanság erőre kapott, de talán a Szentlélek közreműködésével Ferenc személyében jezsuita lépett a pápai trónra (bár rá aligha jellemző a kifejezés). Ferenc pápa legfőbb célja a szegénység csökkentése, ez jezsuita hagyomány, ahogy egyszerűsége is.

Nemeshegyi Péter emelkedett szavakkal zárja áttekintését: imádkozik, hogy a pápa Isten segítségével megvalósíthassa céljait. Mi pedig Nemeshegyi Péterért is imádkozunk, hogy még sokáig vezessen a lelki tökéletesedés útján.

(Rónay László, in Vigilia, 81. évf. 4.sz., 314–315.)


Bővebben

A szerzőről

Nemeshegyi Péter SJ

Nemeshegyi Péter 1923. január 27-én született, Budapesten. Mielőtt belépett a Jézus Társaságába közgazdaságtant tanult a budapesti tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–49 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Magyarországot. A terciát 1953–44 között végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Ezután a rend Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben Japánba utazott, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban tért vissza Magyarországra. Lelkipásztori munkája mellett több évtizeden át tanított hazai egyetemeken és főiskolákon.

A Távlatok és A SZÍV jezsuita folyóiratok munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

2015-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

Nemeshegyi Péter SJ cikkei A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben