Nemeshegyi Péter SJ

Isten népének szolgái

Az egyházirend teológiája

Leírás

Igaz az, hogy a mai ember nem szívleli a szertartáskodást. De a pap nemcsak szertartásmester, hanem az evangélium igéinek és Jézus pásztori szeretetének tanúja is, és az általa vezetett szertartások nem üres formaságok, hanem minden lét legmélyebb titkával hozzák kapcsolatba az embereket, vagyis a halálon át élethez vezető isteni szeretettel.

Bővebben

A szerzőről

Nemeshegyi Péter SJ

Nemeshegyi Péter 1923. január 27-én született, Budapesten. Mielőtt belépett a Jézus Társaságába közgazdaságtant tanult a budapesti tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–49 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Magyarországot. A terciát 1953–44 között végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Ezután a rend Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben Japánba utazott, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban tért vissza Magyarországra. Lelkipásztori munkája mellett több évtizeden át tanított hazai egyetemeken és főiskolákon.

A Távlatok és A SZÍV jezsuita folyóiratok munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

2015-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

Nemeshegyi Péter SJ cikkei A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben