Az űrön áthajolva

Czakó Gábor előszava a könyvhöz:

A költő negyedik kötete. Folytatása az előbbieknek: arról szól, amiről nem lehet beszélni, aminek leírására minden szó kevés és alkalmatlan. Nyilván ezért a versforma, mert a költészet talán és esetleg még a mi szellem-tagadó Gazdaságkorunkban is kultikus beszéd. Vagyis nem fecsegés, nem szakma és mondat és művészetipar, mert ének a Létről.

Éppen ezért sehol, semmi szószátyárkodás. A művek első pillantásra szabad versnek tetszenek, de rögtön szem-be tűnnek a középre zárt sorok, melyek a betűsorokat képpé teszik. Olvasás közben itt-ott rímek csendültek, szóritmusok; a félálomban vagy az aki hívott című verseket akár énekelni is lehetne.

A Lét persze nem a téma! Sem alkalmilag, sem általában. A téma az őzsuta hátulja, a lepusztított kápol-na, a reggel, a hivatás, a hegy, az erdő, a cigánysor nyomora, de hát nincsen külön téma és külön Lét, mert a Lét a csönd, az esemes, Trianon, a fű, a test és a lélek, ami mind Egyetlennek, az Aki Vannak, a Valóságnak a

– nem találok szót, hogy megmondjam mije. Sajgó azért költő, mert megtalálja a megtalálhatatlant és leírja, pilin-szkys finomságú képekben villantja elénk. Igen, mert itt már csak a kép használható, csak a kép tud fényes kicsi, emberi tükör-szikrája lenni a Világosságnak.

A Lét nem tárul elénk a kötetben, ilyesmi az irodalom-ban nemigen történhet meg, mivel kettőn áll a vásár: raj-tunk, olvasókon is. Mindazonáltal érezzük, mert a költő benne él; amióta fogalmaz, ezt az élményt tündökölteti. A Lét olyan hely, ahová az életünk nélkül nem juthatunk, ami ugyanakkor az utazás legnagyobb akadálya is, hiszen énünkhöz kapcsolódik, márpedig az „énünk a legnagyobb ellenségünk”. A versek egyik központi gondolata a test és a lélek eggyé válása: testünk lélekké párlása és lelkünk megtapasztalása. Ennek a műveletnek az eszköze az imádság, testünk-lelkünk folyamatos tisztítása, az „átvi-hetetlen dolgoktól” való eloldódás, a derű és persze a kegyelem, hogy észleljük őt, aki „közelebb van mint gon-doltad/ mindig benne voltál/ mindig benned van/ ahogy ezt tudod öröktől/ öntudatlan”.

A derűnél meg kell állnunk egy pillanatra, mert a metafizikai tapasztalás öröm és derű, éppen ezért a kötet tele van finom poénokkal: „a holnapot nem ismerem, még nem próbáltam”, vagy: „nem élt, aki nem örül”– hiszen az örömhír attól való, akinek az Országa a derű világa.

Az utazás járműve a misztika. Nem holmi katonai, vagy tudományos titok, ami pénzzel, erővel, vagy okossággal leleplezhető és megkaparintható. Tanulással sem, semmivel, ami a fölvilágosult ész, vagy világi hatalom birtoka, ugyanakkor teljesen nyílt, mindenkit hív, még gyűlölőinek is előre köszön, és „közelebb van, mint gondoltad.”

Sajgó Szabolcs utazó. Tapasztaló, mert a misztika végtére is az egyetlen tapasztalati tudomány. Megszerzéséhez az életünket kell adni annak, akitől kaptuk, belemártva, megforgatva sorsba: „legyen meg a te akara-tod!”, aztán megtisztítva, lehetőleg úgy, ahogy kaptuk. ő persze, ó, ő igen nagyvonalú!

A Lét bejárata bennünk nyílik, már mai életünkben: „s kilépés nélkül lépsz be”. A módszerek száma ezer az elmélkedéstől – Keresztes Szent János – az önkíméletet nem ismerő testi munkáig – Avilai Teréz. Lehet egy szó, például a Miatyánk mi-jének föltétel és hátsó gondolat nélküli megélése, vagy ahogy az idézett mondatot költőnk folytatja: „csak fölemeled fejed/ nézel körül/ ez az otthon-od/ és mondod boldogan/ a már nem létező önkívület-ben”. Igen a Lét az igazi otthonunk, most is. Az Orszá-got itt kell, megvalósítsuk. Mit is mond boldogan? „vezess tovább/ csak el ne hagyj/ Uram”.

Czakó Gábor előszava a könyvhöz

1951-ben született Budapest-Kelenföldön, hét gyermek közt negyedikként. A Veres Pálné Gimnázium befejezése után filozófiát és teológiát tanult Esztergomban és Budapesten. 1968-tól a Regnum Marianum közösség tagja. 1974-ben szentelték esztergomi egyházmegyés pappá a Budapest XI. kerületi Szent Imre templomban, ahol hat évvel korábban Isten megtérítette és elidította a papi élet felé. Bernecebarátiban, Nyergesújfalun, Szécsényben, Budapest-Angyalföldön és Budapest-Herminamezőn szolgált. 1981-ben Belgiumba távozott.

1982-ben fölvették a jezsuita rendbe. A magyar provincia torontói (Kanada) noviciátusának elvégzését követően 1984-ben letette szerzetesi fogadalmait. 1985-től a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagja, 1987-től tisztje. 1985-től 1994-ig A Szív magazin szerkesztője, majd kiadója. 1990 januárjában, az első szabad választások előtt a lapot Kanadából visszatelepítette Magyarországra. 1990-től a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) alapító tagja és sok évig alelnöke.1990 és 1994 között az induló Szent Ignác Szakkollégium lelki vezetője. A Szív Szentjánosbogár mozgalmának 1990-től alapítója és vezetője. 1990 és 2010 között a Katolikus Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja. 1994 és 1999 között a Pax Romana országos lelkésze. A United Religions Initiative vallásközi világszervezet európai vezetőségének tagja 2000 és 2005 között. A Keresztény Élet Közösségének országos egyházi asszisztense 2002 és 2007 között. 1993-ban megalapítja a dobogókői Manréza Lelki és Kulturális Központot és vezeti 2008-as visszatéréséig Kanadába.

Író, költő és versfordító. A Manréza Füzetek sorozat szerkesztője. 2008-tól Kanadában tevékenykedik, a torontói Szent Erzsébet templom plébánosa 2013-ig. 2009-2013 között a Kanadai Magyar Papi Egység vezetője. 2014-től Budapesten a Párbeszéd Háza igazgatója.