Patsch Ferenc SJ

Az út befelé vezet

Leírás

A kötetben olvasható szövegek műfaja időnként könnyed, mégis komoly kérdéseket érintenek. Olyan spirituális kérdéseket, amelyeket hívő emberként, teológusként és szerzetes papként önmagamnak tettem fel – és megpróbáltam becsülettel válaszolni rájuk. Önmagam, a számomra fontos emberek és Isten előtt is, hiszen e három nem is választhatók el élesen egymástól. A végkövetkeztetésem az lett, hogy az út személyes lelki életem elmélyítésének irányába vezet. Ha úgy tetszik, „befelé”.

Bővebben

A szerzőről

Patsch Ferenc SJ

A papszentelési jelmondatom (ami az újmisés képen áll) így szólt: „Az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32b). Úgy érzem, ez egész életemre perspektívát jelölt ki; irányt adott. A diakonus-szentelésre viszont olyan jelmondatot választottam, amit – micsoda öröm – eddigi egész életemben teljes mértékig megvalósítottam: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyengeségben válik teljessé” (2Kor 12,9)

Mit jelent jezsuitának lenni? Számomra jezsuitának lenni az életszentségre való törekvés személyes útja. Idővel fontos lett nekem, hogy nem „csak pap”, hanem szerzetes is vagyok – ez (egyébként minden vallásban!) annyit jelent, hogy Istent szeretném a legelső helyre tenni az életemben. Vagyis, hogy Nála jobban semmi sem érdekel. Őszintén vágyom arra, hogy ez valóban így legyen – és egyre inkább!

Patsch Ferenc SJ cikkei A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben