Mondanám, de nem megy

Autizmus testközelből

A huszonöt éves autista lány nem tud beszélni, de édesanyja, Klára több-kevesebb segítségével szenvedélyesen ír.

Évek óta vezetett naplójegyzeteiből egy „kívülről” bicebóca, „belülről” kifinomult antennájú, érzékeny, választékos, önreflektív, önmaga és az autizmus megismertetéséért, elfogadtatásáért küzdő személyiséget ismerhetett meg az ország. Arról azonban nem sok szó esett eddig, hogyan is születnek az írásai.

Panka nem beszélő autista. Két és fél éves korában, hirtelen tört ki rajta az autizmus, és szinte teljesen elvesztette bontakozóban lévő beszédképességét. Logopédus végzettségű édesanyja azóta küzd érte elszántan, megállás nélkül. Mikor Panka iskoláskorú lett, fejlesztőcsoportos szülőtársaival összefogva hozták létre a Huba utcai Kolping iskolában tanulóközösségüket, a Csillag csoportot. Itt Klára tanította az ötfős csoportokat, a kötelező tantárgyak mellett a támogatott kommunikációra, azaz betűtáblával írni is. Bár Panka beszélni azóta sem tud, állapota az írásfejlesztésnek és sokmás terápiának köszönhetően rengeteget javult (ezt a pesti jezsuita templom hívei is tanúsíthatják, Kláráék ugyanis nagyon régóta a Mária utcába járnak), olyannyira, hogy két éve egy református gimnáziumban magántanulóként leérettségizett, s azóta futárként dolgozik – és ír.