A SZÍV – 2015. március

Megszentelt élet

Leírás

Ferenc pápa kezdeményezésére megkezdődött a szerzetesek éve. Gárdonyi Géza Szent Margitról szóló regénye jár az eszemben, a tizenkét éves Jancsi és az idősebb fráter beszélgetése. – Mindenki rab-e? – kérdezte félénken. – Mindenki – bólintott Szikárdusz. – A király is? – Király is. – Kinek rabja a király? – Nemzet rabja. – Mink is rabok vagyunk-e? – Mink is. – Mink kinek a rabjai vagyunk? – Isten rabjai, fraterkám.

Hogy az a „rabság” csodálatosan szabad és kreatív módon tud testet ölteni, arra számtalan példát találhatunk. A mai napig hatnak egy-egy ránk hagyott gondolatukkal a sivatagi remeték, akik szent csodabogárként hagyták maguk mögött városaikat, hogy a késő római birodalomban államvallássá lett és elpuhuló kereszténységnél radikálisabban követhessék Krisztust. Ámulhatunk azon, hogy a népvándorlás korában milyen jelentős kulturális és gazdasági központként működtek a bencés kolostorok: a ciszterci rend súlya az első évezred vége Angliájának gazdaságában a hazánkban működő mai nagy német autógyárakhoz hasonlítható. A középkori Európa hite pedig mivé lett volna a kolduló és prédikáló szerzetesek nélkül? És honnan támadt az új stílusú missziós rendek felemelkedését kísérő lelkesedés, amely elképesztő megpróbáltatások árán juttatta el az Evangéliumot új földrészek, távoli tájak népeihez is? Mennyivel lett volna embertelenebb az élet a betegápoló szerzetesek csendes szolgálata hiányában? Vagy ki tudná felmérni a tanító rendek iskoláinak máig ható mélyszántását Európa szellemi életében? És hogyan tudnak a mai Magyarországon immár negyedszázada szabadon működő szerzetesrendek megfelelni a mai kihívásoknak és elvárásoknak?

E kérdések izgalmasak lehetnek, de el is fedhetik a lényeget. Szent Benedek regulája szerint egyetlen kérdést kell tisztázni a kolostorba felvételt kérőnél: „valóban Istent keresi-e?” Ma is innen indulunk. A társadalom – jól-rosszul – igyekszik gondot viselni szegényekre, betegekre és lelki egészségre, közoktatásra, kultúrára és művészetekre, ebben talán felnőttebbé vált az évszázadok során. Ha valakit ilyen területre szólít a hivatása, nem kell szerzetesnek állnia. A szerzetesek mégsem váltak feleslegessé. Hogy mivégre vannak a világon? Ferenc pápa szerint azért, mert manapság „az embereknek, persze, szükségük van szavakra, de még inkább szükségük van arra, hogy tanúságot tegyünk az Úr irgalmasságáról és gyengédségéről, amely felmelegíti a szívet, reményt ébreszt és a jó felé vonz. Micsoda öröm Isten vigasztalását vinni másoknak!”

Ha valóban ez a feladat, akkor helyben vagyunk. Aki szerzetes, Istennél keresi a vigasztalást a világ sokféle vigasztalása helyett. Aki pedig megtalálja, szabaddá válik, és örömét nem tudja véka alá rejteni. „A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa” – írja Gárdonyi. Az arcot pedig azért adta, hogy szótlanul is megszólítson. Örömünk nem felhőtlen, hanem inkább megrendült, töprengő, néha tétova, de már tisztulóban van, figyelmes, bizakodó és derűs. S talán Urunknak, ha általunk másokat szeretne vigasztalni, kedve telik majd ebben.

Lukács János SJ

Bővebben

Tartalom

aLapgondolat
Bartók Tibor SJ: Megszentelt élet és identitáskeresés
Deák Hedvig OP: Szegénység, tisztaság, engedelmesség
Vásárhelyi Anzelm OSB: A három evangéliumi tanács mint terápia
Parlagi Gáspár: “Aki mindenben erőt vesz magán…”
Tőzsér Endre SP: Engedjük evangelizálni saját hivatásunkat
Tornya Erika RSCJ: Keressük az összhangot egymás közt
Patsch Ferenc SJ: Isten embere?
Maliga Enikő: Az „igaz lélek látomása”
Görföl Tibor: Az evangéliumi radikalitás korunkban
Radóczy Jusztina: „A legnagyobb penitencia a közösségi élet”
Küldetés
Dudás Tamás: Újrakezdeni – ismét
Vértesaljai László SJ: Csendes töprengés
VilágEgyház
Jánosi Dalma: Istennek is helye van a digitális világban!
Elek László SJ: Digitális eszközpark
SzentÍrás
Nemeshegyi Péter SJ: A megszentelt élet intézményeinek gyökerei a Bibliában
ImaÉlet
Baán Izsák OSB: Ősi életforma modern köntösben
AnyaApaGyerekek
Dormán Júlia: Nagyító
SzépÍrás
Mihályi Anikó: “A párbeszéd a misszió új formája”
SzínTér
Dyekiss Virág: „Osztán az ember fizetett, s bizony az asszonyhoz járt a rossz”
Hojdák Gergely: Ida
Paksa Balázs: Az olajmécses fénye
Hojdák Annamária: Claudio és Izabella


Bővebben

Kapcsolódó termékek