Leírás
Átváltozunk
Amikor pappá szenteltek, több százan voltak jelen a szülővárosom székesegyházában. Aztán mindjárt másnap az első ünnepi szentmisém következett, amit a ferenceseknél mutattam be. A plébániatemplomunkban is nagyon emelkedett volt a hangulat, amikor újmisésként először álltam oda a jól ismert oltárhoz. Megható pillanatok voltak ezek, sok köszöntés, elcsukló hangok, alig bírtunk az örömtől kicsorduló könnyekkel. Végül abba a falucskába is elmentem megünnepelni az első szentmisémet, amelyhez a családom apai ágán kötődöm. A helyiek itt egyféle lakodalmat szerveztek, hogy majd az ünnepi szentmise után megvendégeljék a hozzátartozókat. Szinte az egész falu ott volt, nemcsak a rokonok, nemcsak a minden vasárnap különben is templomba eljáró emberek, eljöttek az egykori osztálytársaim, a tanáraim, az addigra már elhunyt szüleim barátai is, akik közül nem is ismerhettem mindenkit. Ők viszont nagyon is jól tudták, hogy az övék vagyok. Én voltam az első újmisés a faluból.
A sok ünnepség után eljött az ideje annak is, hogy bemutassam az első csendes szentmisémet. A férfiak még bontották a plébániaudvaron a lakodalmas sátrat, az asszonyok a sok maradékot rakosgatták, osztogatták, benn a templomban azonban csend volt és hűvös. A sok mozgalmasság után itt húztam meg magam egy kicsit. Egyszer csak bejött Annus néni, a templom gondnoka, a sekrestyések mintaképe, és odaült mellém. Megkértem, hadd misézhessek most egyet csendesen is. Annus néni azonnal mindent előkészített, és elkezdtük a szentmisét. Ő volt a templomban, meg én, és persze a Jóisten. Én voltam a pap, Annus néni volt a nép. Így miséztünk. Sohasem felejtem el a tekintetét, ahogy minden mozdulatomat józan áhítattal követte, látta és értette.
Az egyház hagyományában fontos szerepe van a csendnek, a meghitt ünneplésnek, de az emelkedett hangulatú szertartásoknak is. Rendszerint megadjuk a módját a beavató szentségek felvételének, a keresztelésnek, az elsőáldozásnak, a bérmálkozásnak, de a házasságkötések sem csak úgy suttyomban történnek. Így tudatosítjuk, hogy valami nagyon fontos történik velünk. Amikor tényleg valamilyen alapvető változás áll be az emberi sorsban, az sohasem pusztán az én személyes erőfeszítéseim következménye, a csoda nemcsak velem történik, hanem ott vannak benne mások is, akik velem voltak és segítettek az életem addigi útján. Minden komoly változásnak története van, és minden valódi változás mögött ott áll minimum néhány szerető ember, például a család, a barátok, egy imádkozó plébánia, egy szerzetesközösség, de az egész egyház imádságos várakozása is kitermelheti a maga szentjeit, mint ahogy egy nép hűséges kitartása a maga hőseit. Ünnepeink meghitt pillanataiban mintha besűrűsödne a tér, kitágulna az idő, csoda történik. A kis kenyér és a bor által a Jóisten jelenléte válik ízlelhetővé. A házasságban két test válik eggyé. Imák fakadnak, remény születik, megerősödik a lélek, szívóssá válik az elhatározás, érteni kezdjük, hogy mit jelent a hűség, az egyház, a haza, hogy áldozataink nem voltak hiába. A színes templomüvegek szentjei mosolyogni kezdenek. Életünkben fészkelődni kezd az örökkévalóság. Átváltozunk.
Horváth Árpád SJ
