Hogyan támadhat fel a test, ha elemésztette a tűz, ha felfalták a ragadozók, ha megették a halak, s utána a halakat másik halak vagy madarak, azokat pedig az emberek, akik szintén meghalnak, és ki tudja miféle átalakuláson megy keresztül holttestük? Milyen lesz a feltámadt testek alakja, nagysága, minősége, és miben lesz azonos a jövendő test a jelenlegivel?
Az egyik legmakacsabb közhely szerint a kereszténység testellenes. Aki azonban kicsit közelebbről szemügyre veszi a keresztény hitvallást, elképed, vajon miként tarthatja magát még mindig egy ennyire igazságtalan vád. Hisz éppen az ellenkezője az igaz. A keresztények szerint az örök, isteni Ige hústestté lett, valódi testben megszületett.
Jézus Krisztus ugyanabban a valóságos emberi testben élt, evett, ivott, szenvedett, halt meg, amelyben halála után néhány nappal feltámadt, majd a mennybe ment,
és amelyben most is „az Atya jobbján ül”. Ebben a testben „jön el majd ítélni élőket és holtakat”, akik bár halandó emberi testben élnek és éltek, a feltámadásban testük is elnyeri a halhatatlanságot, és ami most romlandó, az romolhatatlanná lesz. Aszketikus mozgalmak esetleges túlzó, elszigetelt gyakorlatai, egyházi szónokok hatásvadász nyelvi fordulatai talán nevezhetők testellenességnek, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a keresztények kitüntetett helyet és szerepet tulajdonítanak az emberi testnek Isten műveiben.
A Krisztus utáni első évszázadokban a filozófusok éppenséggel a testi feltámadásba vetett hit miatt bírálták leginkább az egyházat, amely nem csupán velük szemben vette védelmébe a testet, hanem egyes, saját közösségeiben megjelenő irányzatokkal is vitába szállt. Voltak ugyanis, akik Jézus Krisztus testét látszattestnek tartották, egyfajta hologramnak, a test eljövendő feltámadását pedig kifejezetten tagadták. Mindennapi tapasztalatainkkal olyannyira ellentétesnek tűnik testünk halhatatlanságának és romolhatatlanságának lehetősége, hogy a Hitvallás e tételét a Krisztus-követők jelentős része ma is értetlenséggel fogadja, és szívesebben tartja metaforának, mint valóságnak.
A test feltámadásának hittétele, pontosabban annak értelmezése körül évszázadokig nem csillapodtak a viták.
Mit jelent az, hogy „az utolsó harsonaszóra mindnyájan át fogunk alakulni”?
Mivé lesz a mostani romlandó és halandó test, amikor „romolhatatlanságba és halhatatlanságba öltözik” (vö. 1Kor 15,52–54)? Hogyan támadhat fel a test, ha elemésztette a tűz, ha felfalták a ragadozók, ha megették a halak, s utána a halakat másik halak vagy madarak, azokat pedig az emberek, akik szintén meghalnak, és ki tudja miféle átalakuláson megy keresztül holttestük? Milyen lesz a feltámadt testek alakja, nagysága, minősége, és miben lesz azonos a jövendő test a jelenlegivel?
(…)