A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2019. június

Születés

Leírás

Anya szül, apa születik, gyermek jön a világra

Nemrég egy fiatal édesapával beszélgettem, ami már azért is különös érzéssel töltött el, mert lassan ott tartunk, hogy a fiam lehetne, viszont máris apa lett. Nagyon fiatal apa, ami különös bájt adott a beszélgetésünknek. Elmondta, hogy apás szüléssel jött világra a gyermeke. Ott állt ő is a szülésnél, és láthatta ugyancsak huszonéves felesége vajúdását. Először a feleség nem akarta, hogy a férje tanúja legyen nagyon kiszolgáltatott szenvedésének, aztán mégis abban maradtak, hogy apás szülés lesz.

Nemrég még minden csupa romantika volt, jegyesség, fátyolos esküvő, nászút, ám a házasságukból nem sokkal telt el több, mint kilenc hónap, és jött az apás szülés. Elmondása szerint születő apaként az volt számára a legnehezebb, hogy annak, akiért az életét is odaadná, nem tudott segíteni nagy fájdalmában. Csak halkan mondta, a söröskorsóink fölött közelebb hajolva hozzám: „Képzeld, Árpi atya, a feleségem szülés közben többször is azt ordította, hogy »Soha többé! Soha többé!«, szóval hogy ő nem fog szülni többet. Ott álltam mellette, úgy belemarkolt a karomba, kezembe, hogy nézd… – és mutatta a karján a nyomokat. – Az orvos meg folyton azt kiáltotta neki, hogy »Engedd, hogy fájjon, engedd, hogy fájjon!« Arra is gondoltam, hogy ezt a fájdalmat én okoztam a feleségemnek. Közben pedig engedtem, hogy markoljon, karmoljon, üssön, ha akar. A görcshullámok között a csutakos haját, homlokát simogattam. Ilyenkor csak néztük egymást. Ha az orvos és az ápolók nem lettek volna körülöttünk, biztos, hogy elsírom magam.”

Kortyoltunk egyet a hideg sörből, majd így folytatta: „Aztán meglett a gyermek. Először a feje jött ki, és onnantól már nagyon gyorsan történt minden. Felsírt. A feleségem hátradőlt, lüktető fájdalmai alábbhagytak, a kis Ábelkát máris a keblére tették. Én is akkor láttam a gyermekünket először. Meglepően gyorsan abbahagyta a sírást, az idő nekem onnantól különben is kiesett, csak néztem a gyereket meg az édesanyát, aki a feleségem. Az orvos közelebb jött hozzánk, és megveregette a vállam: »Gratulálok, édesapa!« Aztán a feleségemnek: »Gratulálok, édesanya!« Hirtelen arra gondoltam, hogy az orvos először nekem gratulált…” Kortyoltunk megint a sörből, és hallgatunk hozzá. Én is gratuláltam neki: „Édesapa lettél!” Láttam, hogy széleset mosolyog hozzá. Azt is mondtam, hogy büszke vagyok rájuk, de a csillogó apaszemeket látva arra gondoltam, hogy nem kellene-e itt papként esetleg valamivel többet, jobbat, bátorítóbbat is mondani… Előhozta a keresztelőt, beszéltünk arról, hogy az Ábel mellé egy másik név is jó lenne, hogy legyen védőszentje is a gyereknek. Aztán átadta a felesége üzenetét: „Már lehet imádkozni a következőért. Jó lenne, ha a Jóisten egy kislánnyal is megajándékozna minket!” – és áldott kajánsággal nyújtotta a korsóját, hogy koccintsunk.

Horváth Árpád SJ

 

 

Bővebben

Kapcsolódó termékek