Nemeshegyi Péter SJ

Megesett rajtuk a szíve (e-book)

Leírás

A Jézus Szíve tisztelet nem túl régi lelkiségi hagyomány a kétezer éves kereszténység történetében, az utóbbi századok során azonban a katolikus vallásosság egyik legismertebb márkajegyévé vált. Talán nincs is olyan katolikus egyházmegye, ahol ne lenne valamilyen intézmény, legalább egy plébánia vagy kápolna Jézus Szívének tiszteletére szentelve. Ugyanakkor a keresztény lelkiségtörténet fontos tanulsága, hogy minden vallási jelenség, amelynek nem volt kellő biblikus megalapozottsága, vadhajtásnak bizonyult, s csak idő kérdése volt, hogy mikor szárad el teljesen. Jogos tehát a kérdés, hogy beszél-e egyáltalán a Biblia Jézus Szívéről? Visszavezethető-e nagyszüleink megsárgult szentképeinek világa a Szentírásra?

Ebben a könyvecskében Nemeshegyi Péter SJ arra vállalkozik, hogy a Szentírás tizenegy evangéliumi szöveghelyéből kiindulva rámutasson a Jézus Szíve tisztelet ma is érvényes és minden ember számára megérthető, megélhető üzenetére.

Bővebben

A szerzőről

Nemeshegyi Péter SJ

Nemeshegyi Péter 1923. január 27-én született, Budapesten. Mielőtt belépett a Jézus Társaságába közgazdaságtant tanult a budapesti tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–49 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Magyarországot. A terciát 1953–44 között végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Ezután a rend Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben Japánba utazott, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban tért vissza Magyarországra. Lelkipásztori munkája mellett több évtizeden át tanított hazai egyetemeken és főiskolákon.

A Távlatok és A SZÍV jezsuita folyóiratok munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

2015-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

Nemeshegyi Péter SJ cikkei A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben

Érdekelhetnek még…