Leírás
„Mitől szegény a szegény? Az elmúlt évtizedekben, elsősorban talán Amartya Sen indiai származású Nobel-díjas közgazdász etikus fejlődésről és gazdaságról alkotott szemlélete alapján, egyre többen teszik fel árnyaltan ezt a kérdést, és komplex, többdimenziós számítások, fejlesztői körök, szakértői iskolák jelennek meg, amelyek önállóan, a hagyományostól eltérően értelmezik a szegénység fogalmát, a segélyezés irányát, célját, módszertanát. Működik-e a szegények felzárkóztatása, hathatósak-e a nekik nyújtott segélyek? A nyolcvanas évektől kezdődően kutatók, terepi szakemberek mind kritikusabban kérdeznek rá a jellemzően »nyugati típusú« segélyezési, fejlesztési szemléletre, gondolkodásra. […] A kritikus szemléletek egyik jól körülhatárolható irányát, iskoláját post-developmentnek, post-development teóriának nevezzük.”
Solymári Dániel
„A hátránykompenzáló programoknak az oktatás személyre szabott formáit kellene szem előtt tartaniuk. A tanulói teljesítmények nyomon követésébe is bevonhatók a mentorok. Az extrakurrikuláris tevékenységek szerint részben befolyásolhatják a tanulók iskolához való viszonyát és a tanulási motivációt is, különösen azoknál a diákoknál, akiket tanulmányi kudarcok veszélye fenyeget. A hátrányos helyzetű és roma tanulók oktatásának sikertelenségével kapcsolatban a motiváció problémáját említi leggyakrabban a szakirodalom. Ebből következik, hogy a mentorok egyik kiemelkedő feladata a tanuló motiválása. A motiváláshoz elengedhetetlen jelentősége van az egyéni lehetőségek és tehetségek beazonosításának.”
Szabó Tünde – Oláh Róbert
„A részt vevő ügyfelek önbecsülését több tényezővel is sikerült növelni. Egyrészt a felkéréskor tudatosítottuk bennük, hogy a feladatra alkalmasnak tartjuk őket, és úgy ismertük meg őket, mint aki tud önmagáról, a helyzetéről (köz)érthetően és összefüggően beszélni. Kiemeltük, hogy fontos értéknek tartjuk azt is, hogy tudnak határokat tartani, és az esetleg fájó, traumatikus pontot érintő kérdéseknél megálljt tudnak mondani a kérdezőnek. Ezekkel a közlésekkel közvetve és közvetlenül is támogattuk pozitív önképüket. Emellett különlegesnek érezhették magukat, hogy kiválasztottak lettek, a szereplésre való készülés felülírta a szürke hétköznapokat, és feladatot adott nekik. A program alatt olyan közvetlenül beszélhettek a látogatókkal, ami sokszor nem adatik meg nekik az utcán sétálva, hiszen azokban a helyzetekben rengeteg előítélettel, bélyeggel és megvetéssel találkoznak, itt viszont mintegy házigazdaként fogadtak vendégeket, és nem érte őket megkülönböztetés…”
Lengyel Lea
