Leírás
Mire gondol a kedves olvasó a várakozás szó hallatán? Sokféle árnyalatát ismerjük: a türelemmel vagy türelmetlenséggel, a higgadtsággal vagy nyugtalansággal, feszültséggel vagy ráhagyatkozással, izgalommal, érdeklődéssel telített pillanatokat, rövidebb-hosszabb időket. A várakozásnak létezik az a mély tapasztalata, melynek során az öröm hordozza figyelmünket, miközben készülünk egy ünnepre, és várjuk beköszöntését, avagy készülünk egy találkozásra, mely kiemel a megszokottból, erővel és az öröm telítettségével enged utunkra.
A lelkigyakorlatok kíséréséből ismerem azt a tapasztalatot, amikor az imádságra, elvonulásra érkező emberek a vágyuk mentén fogalmazzák meg várakozásukat. Nem mindig könnyű szavakba, formába önteni mély vágyunkat, mert túlmutat azon, ami a kategorizálható világban tartja a figyelmünket. A felszínes vágyakat könnyen megfogalmazzuk, ezek inkább kívánságok, de ami mélyen van, annak időre van szüksége, hogy megnyilvánuljon. Mire is vágyom igazán? Mi az, amit a lelkem mélyén keresek, mi hiányzik? Szent Pál mondja, hogy életünk Krisztussal el van rejtve az Istenben (Kol 3,3), még kibontakozóban van, és csakis benne találjuk meg. Életünket átszövi egy mély várakozás az Istenre.
Az imádságban kapcsolatot keresünk, kapcsolatba lépünk. Aki megáll, időt és teret nyit Istennek az imában, ismeri annak tapasztalatát, amikor ebben az odafordulásban időnként megéli a közelséget, máskor a távolságot, van, amikor egészen élő és átható, máskor csendes, rejtett ez a kapcsolat. Így van ez rendjén. Az imádság várakozás is, mely mélyíti figyelmünket. Amikor látszólag semmi nem történik, érdemes várakozni, mint ahogyan a szolgák a menyegzőről hazatérő urukra várnak. Isten előbb-utóbb megérkezik, és ekkor ismerjük fel, hogy mindig is jelen volt az életünkben, hordozott minket, még várakozásunkat is, mely az ő irántunk való várakozásának kivetülése. Amikor kapcsolatba kerülünk vele, amikor megérinti lelkünket, ünnep születik bennünk, megajándékozottak leszünk, és megrendít, ahogyan a minket teremtő és életben tartó Isten tevékenykedik értünk. Így újra és újra átélhetjük az evangélium igazságát, melyet Lukács evangéliuma (12,35–38) a virrasztó és urukra várakozó szolgák történetén keresztül mutat be: azt a paradox tapasztalatot, amikor a szerepek felcserélődnek, és hirtelen a szolgák találják magukat az asztalnál, miközben a menyegzőről megérkezett uruk felövezi magát, körüljár, és felszolgál nekik. Születésével megterítette számunkra istenségének lakomáját, hogy felemeljen és részesítsen az ő életében. Körüljár és felszolgál, hogy életünk legyen. Amikor várakozásunk telítődik, valami kiegyenesedik bennünk, rátalálunk méltóságunkra, és otthonosan mozgunk benne. Érezzük, hogy a helyünkön vagyunk, és szabaddá válunk a szeretetre. Ez az ünnep, erre várakozunk.
Vízi Elemér SJ
provinciális
