A negyedik maraton – egymást váltják a jezsuiták munkatársai

Blog

2018.06.15.

A jezsuiták munkatársai 6-an 80 km-t futottak 4 óra 22 perc alatt. De hogy is lehetséges ez? A válasz: egy maratonváltó, és közel két félmaraton.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a vasárnapot, ennyit mondanék:

Szikrázó napsütés, 32 fok, maratonváltó, egy szuper közösségi élmény.

Június 10-én, az idei év eddigi legmelegebb napján a magyar jezsuita rendtartomány munkatársaival részt vettünk a 25. K&H maratonfutáson. A Hungexpo területén rendezett, 13 órakor kezdődő váltómaratonon (7 km fejenként) közel 1000 csapat rajtolt. Korosztályilag nagy volt a szórás: láttunk töretlen lendülettel futó 7 éves kislányt és 70 éves hölgyeket, urakat is! A magyar jezsuiták sokféle tevékenységeit képviselő munkatársakból álló csapatunk  – Zólyomi Kata (Szentjánosbogár), Meszleny Zita (A SZÍV | jezsuita magazin), Rudnyánszky Orsolya (Párbeszéd Háza), Brunner Róbert (Gazdasági Iroda), Tábori Kálmán (Jezsuita Kiadó) és Radványi Benedek (A SZÍV | jezsuita magazin) legnagyobb erejét az összetartás és az egymásra odafigyelés adta. Talán egy akadályversenynél mérhető aktivitásnál is nagyobb erőkkel vittük a vizet különböző lehetséges holtpontokra, hogy segítsük a fülledt vasárnapi délután hősiesen futó társainkat. Ketten (Brunner Róbert és Tábori Kálmán) közel két félmaratont is lefutottak dacolva a körülményekkel. Mert az időjárás széles repertoárját mutatta nekünk: a tűző nap után egyszer csak beborult, majd eleredt az eső. A  mégis jó hangulatú körök lefutását követően pedig a cél előtt ismét egyesült a csapat: együtt futottuk le az utolsó métereket és ugrottunk be a célba.

Jezsuiták Barátai nevet viselő csapatunk immár negyedik alkalommal állt rajthoz a K&H Bank által szponzorált verseny Fut a cég kategóriájában. Köszönjük a Rendtartománynak, hogy évről évre támogatja sportbarát munkatársai nevezését.

Talán nem véletlen, hogy a Belvárosi Sörfesztivált is erre a hétvégére szervezték. Csapatunkkal a futóverseny kísérőprogramjaként tekintettünk a Szabadság téri rendezvényre, és egy csapatépítő esttel zártuk az amúgy is élménydús napot.


Fotógaléria

 

A verseny főszponzora, a K&H Bank, a jezsuita rendtartomány kiemelt partnere minden évben vendégül látja csapatunkat a saját VIP zónájában. Köszönjük Horváth Barnabásnak az idei meghívást.

 

A nagy melegben jól esett a csapattagoktól kapott hideg víz a hivatalos frissítőpontok között
  

Szöveg: Rudnyánszky Orsolya
Fotók: Brunner Róbert, Meszleny Zita, BSI