Kínában született, kilencéves korában költözött Magyarországra a szülei után, akik éttermeket működtetnek. Angliában tanult építészetet, de a kínai–magyar kereskedelmi kapcsolatok építésében lett sikeres. Magyar férjével két kislányt és egy kisfiút nevelnek, közben gasztrovloggerként, mint a kínai konyha magyar arca vált ismertté. Üzleti tanácsadóként és influenszerként is a kulturális párbeszéddel keresi a kenyerét (vagy inkább a rizsét, merthogy pékárut ritkán fogyaszt). Ő Li Mengyi, akit fúziós fogásokról és a fúziós gyereknevelésről is kérdeztünk.
-Több mint tíz éve alkotnak egy párt a férjével. Miben élik meg leginkább a különböző kulturális hátterüket?
Hú, ez nagyon nehéz kérdés. Méghozzá azért, mert nem nagyon van ilyen. Noha nagyon különböző életúttal a hátunk mögött ismerkedtünk meg, azért is házasodtunk össze négy év után, mert ilyenfajta konfliktus nemigen fordult elő közöttünk. Ha visszagondolok, az egyetlen, amiben tényleg nagyon különbözők voltunk, pont a gasztronómiával kapcsolatos: mivel én rengeteget utaztam a világban, és több országban éltem is, többféle ételt kóstoltam és ismertem már addigra, mint ő, aki Magyarországon nőtt fel. Szerencsére nyitott volt mindenre, pedig az ázsiai és főleg a kínai konyhában akadnak azért extrémebb falatok is, például a száznapos tojás vagy a belsőségekből készült ételek. A „szabály” nálunk azóta is az, hogy mindent megkóstolunk, de ami nem ízlik, azt nem erőltetjük – a tofut, azaz a szójababsajtot például soha nem szerette meg a férjem, pedig igazából nincs is benne semmi különleges.
-Egyszer azt nyilatkozta, magyarul gondolkodik, de kínaiul szurkol – a gyerekeiknél hogy alakul ez?
Eléggé tudatosak vagyunk a gyereknevelésben, és már akkor eldöntöttük, hogy az egy szülő – egy nyelv elvet fogjuk követni, mielőtt megszületett a nagylányunk. Nem mondom, hogy mindig be tudom tartani, mert sokszor egyszerűbb magyarul megszólalni, amit mindenki ért, de én alapvetően kínaiul beszélek hozzájuk, a férjem pedig magyarul, és ugyanígy tesznek a szüleink is. Nagyon sokat olvasunk a gyerekeknek, én kínaiul, a férjem magyarul, az anyósom pedig még a férjem gyerekkori, klasszikus mesekönyveiből is. A gyerekeink tisztában vannak vele, hogy félig kínaiak és félig magyarok, és mind a két identitásukra büszkék. Mivel Magyarországon élünk, a magyar kultúrával érintkeznek nap mint nap, az iskolában, oviban, bölcsiben az itteni ünnepeket és szokásokat ismerik meg jobban. De minden évben hazalátogatunk Kínába, tartjuk az ottani nemzeti ünnepeket, megüljük a kínai újévet, és persze a kínai gasztronómia is a mindennapjaink része. Például sokszor sós kínai rizskását kapnak reggelire, és wokban pirított ételt is gyakran fogyasztanak. Kenyérféle és tészta viszont ritkán kerül az asztalra.
Fotók: Merényi Zita
-Pedig a gyerekek általában a kiflit és az üres főtt tésztát szeretik a legjobban…
Nálunk a rizsfőzőben készült jázminrizs a fő köret, de a kisebbik lányom, aki egyébként elég válogatós, képes volt a múltkor a szószos rizs mellé pirított burgonyát szedni, és még kenyeret is kért hozzá. Mondtam is neki, hogy elég lesz a szénhidrátból… A kínai étkezési szokásoknak megfelelően mindig van a vacsoraasztalon húsétel és zöldségétel is, meg persze rizs, és mindenki magának vesz abból, amit megkíván. A nagylányom már a salátát, sőt még a brokkolit is szereti, a kisfiammal pedig nemrég kezdtük a hozzátáplálást, sorban jönnek a pürék és a falatkák. Van is egy külön babagasztro TikTok-csatornám (@mengyili), amin kifejezetten az egy év alatti gyerekekre szabott receptjeimet osztom meg.
-Amellett, hogy a kínai konyha nagykövete lett idehaza, a magyar ételeket is népszerűsíti a kínai ismerősei, üzletfelei között, vagy esetleg még szélesebb körben?
A kereskedelmi lehetőségeket kereső vállalkozók között kevés szó esik gasztronómiáról. Persze, ha üzleti ebédre megyünk a tárgyalni érkező kínai ügyfeleimmel, pontosan tudom, melyik étteremben fogjuk megkóstolni a halászlevet, hol fogunk gulyást rendelni, vagy mikor eszünk lángost. De igazán hitelesen fordítva működik a dolog: autentikus tartalmakat kínai ételekről tudok gyártani, a magyar közönségem számára.
-Minden ételt maga készít a családnak is?
Soha nem szoktam véka alá rejteni, hogy van otthon segítségem. Annyi a munkám, hogy a gyereknevelés mellett nem maradna időm mindennap a főzésre. És ha a főzés vagy a gyerekekkel való minőségi időtöltés között kell döntenem, akkor nem is kérdés, hogy a gyerekeket választom. A közösen megbeszélt ételeket ilyenkor a házvezetőnőnk készíti el – tegnap például wokos savanyított káposztát és egy kollagéndús vörös szószos sertéskörmöt.
-Ő is kínai?
Fülöp-szigeteki, úgyhogy az ő révén észrevétlenül angolul is megtanulnak a gyerekek.
-A sok munka és a nagy család között hogyan tud egyensúlyt teremteni?
Profi időbeosztással. Akár több hónapra előre beírok a telefonos naptáramba mindent, sárgával a férjemmel közös programokat, pirossal azt, hogy mikor melyik gyereket hová viszem, és honnan hozom el. Kékek a férjem elfoglaltságai, lilák a sajátjaim. Alapvetően home office-ból dolgozom, és próbálok minél többet haladni napközben, amíg a gyerekek intézményben vannak. Persze előfordul, hogy este kell elmennem valamilyen rendezvényre. De nem ostorozom magam emiatt, mert este fél hét után szinte minden nap a családomé. Bevallom, rajongok a tartalomgyártásért, engem tényleg feltölt a munkám, és lehet, hogy összességében kevesebbet vagyok a gyerekeimmel, mint egy átlagos anyuka, de amikor „megkapnak”, akkor a legjobb oldalamat tudom nyújtani – és olyankor a telefont is leteszem. Nagy szó ez nálam, mert volt korábban kütyüfüggő időszakom… Gyerekként ugyanis eléggé kocka voltam, lövöldözős videójátékokon lógtam a fiúkkal, sőt, még az első terhességem alatt is öt-hat órákat játszottam. Nem volt könnyű döntés, de épp a napokban adtam el a konzolomat, mert három gyerek mellett most már tényleg nincs rá időm.
-A gyerekeik hogy állnak a képernyőidővel?
A tiltásnak nem látom értelmét. A mértéktartásban hiszek az élet minden területén – ebben is, úgyhogy este, fürdés előtt tévézhetnek háromnegyed órát. Mesesorozatot, zenés videókat, amit mindenki, illetve a nagyokkal kettesben szoktunk gyerekmoziba is menni, amolyan anya-lánya programként.
-Vajon ők is hasonló pályát fognak befutni, mint ön? És ahogy ön a szüleitől a gasztronómiát és a vállalkozó szellemet örökölte, úgy adja át nekik a kultúrák közötti híd szerepét?
Már most látszik rajtuk, hogy nagyon különböző személyiségek, de az is, hogy alapvetően kíváncsiak mindenre, nyitottak az emberekre és a világra. Lehetnek is, hiszen egész kicsi koruk óta utaznak velünk, sok helyen jártunk velük Európa-szerte és persze Kínában. A legjobban egyébként a nagylányom hasonlít rám – ő is extrovertált és pörgős, kicsit törtető, kicsit stréber, és szereti megmutatni magát. Neki tudnék az enyémhez hasonló karriert elképzelni. A középső lányunk tipikus második, független kis csajszi, akire nagyon nehéz hatni, és aki a szemedbe mondja, ha valami nem tetszik neki. A kisfiunk pedig igazi harmadik gyerek: csendes, nyugodt – mint a férjem, akinek velem ellentétben a stratégiai gondolkodás és a tervezés az erőssége.
-Azt mondta az imént, tudatosak a gyereknevelésben – inkább magyar vagy inkább kínai elveket követnek, vagy vegyítik a kettőt?
Látva, hogy a mai szülőknek milyen nehéz megtalálni a legmegfelelőbb módszereket a szinte telefonnal a kezükben született alfa generációs gyerekek neveléséhez , úgy döntöttünk, hogy a hagyományos családi értékrendet fogjuk követni. Ezen belül is inkább a kínai kultúra tradíciói dominálnak, középpontban a szorosan összetartó nagycsaláddal, amelynek a nagyszülők is szerves részei. Látják a gyerekek, hogy a mi szüleink milyen fontosak számunkra, hogyan viselkedünk velük, mennyit segítünk egymásnak, hogy ők is jönnek velünk nyaralni, s ezáltal megtanulják, hogy a család biztonságos mag, amelynek nem csak apa, anya és a testvérek a részei. Próbáljuk nekik megtanítani a hála fontosságát, és hogy értékeljék, amijük van – ezek végső soron olyan általános emberi értékek, amelyek nemcsak a kínai kultúrában, hanem a hagyományos magyar mentalitásban is jelen vannak.
-Utolsó kérdés: mit gondol a fúziós konyháról? A nagykörúti villamoson például egy nem is rossz étteremlánc lecsós nápolyi pizzáját reklámozták az elmúlt hetekben…
Szerintem oké mindaddig, amíg nem bántó valamelyik fél részére. A főzés alapvetően a kísérletezésről szól, soha nem cél, hogy megsértsünk egy másik kultúrát. Nekem is voltak már olyan ételeim, olyan tartalmaim, amiket leszóltak az emberek azzal, hogy nem igazi, sőt, szentségtörés. Csak mert például csirkehúsból és szecsuáni csilivel főztem gulyást. Jó, nevezzük akkor gulyásinspirációnak. De amúgy minden régióban ugyanúgy készítik a gulyást? Vagy a halászlét? Ki mondja meg, hogy a bajai vagy a szegedi az igazi? Én egyáltalán nem tartom problémának, ha kísérletezünk és kombinálunk – mindaddig, amíg az elkészült étel finom. És azt is megértem persze, ha valakit érzékenyen érint a túlzásba vitt kutyulás. Tény, hogy a fúziós szó kapott egyfajta pejoratív visszhangot, de szerintem ahogy az életben a nagy ötletekhez bátorság és a vélemények ütköztetése kell, úgy a gasztronómiában is legalább ennyire fontosnak tartom, hogy merjünk kísérletezni.
