Nemeshegyi Péter SJ

A szeretet útja

Leírás

Amikor a másik emberrel igazán önzetlen szeretetben találkozunk, akkor találkozunk a végső valósággal, akkor találkozunk Istennel. Amikor önmagunkból, énünk rabságából megmenekülünk, és az Istennel való teljes, örömteli egységbe belelendülünk, akkor leszünk igazán emberek. Tehát mindennek van értelme! A történelem drámája végül teljes harmóniában fog beletorkollni a szent-háromságos Isten szeretetközösségébe.

Nagyon szép, amit Hatano Szeiicsi japán keresztény vallásbölcselő mond: „Az örökkévalóság a szeretet ideje”. Isten hűségesen szeret, ezért nem leszek semmivé, ezért marad meg a szeretet és annak alkotása.

A szeretet az agapé – ahogy Pál írja görögül – mindent fölülmúló ÚT. És nekünk út kell, mert el akarunk jutni Istenhez! Istentől Istenhez tart egész életünk, és kell út, amely oda elvezet. Pál mély meggyőződése szerint ez nem más, mint a szeretet útja.

Bővebben

A szerzőről

Nemeshegyi Péter SJ

Nemeshegyi Péter 1923. január 27-én született, Budapesten. Mielőtt belépett a Jézus Társaságába közgazdaságtant tanult a budapesti tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–49 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Magyarországot. A terciát 1953–44 között végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Ezután a rend Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben Japánba utazott, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban tért vissza Magyarországra. Lelkipásztori munkája mellett több évtizeden át tanított hazai egyetemeken és főiskolákon.

A Távlatok és A SZÍV jezsuita folyóiratok munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

2015-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

Nemeshegyi Péter SJ cikkei A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben