Kiss Ulrich SJ

Szolgáló vezető

a tanuló vállalkozásban

Leírás

Évtizedek óta szaporodnak a könyvek a vállalatvezetésről. Közös bennük az ígéret, hogy feltárják az üzleti siker titkát. De mi a siker? Erre ritkán kapunk választ. Kiss Ulrich jezsuita, korábban sikeres vállalatvezető, majd vállalkozó, illetve társadalomkutató tréner és egyetemi oktató 2004 óta frappáns választ ad vezetői szemináriumain: Nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker.

Következésképp módszere a célok gondos tervezéséből indul ki, és lépésről lépésre erre figyelmeztet. A cél végig iránytűnk marad: az ünneplés pillanataiban  éppúgy, mint a követendő szabályok – és a kerülendő hibák – meghatározásánál. Egészen addig, amíg el nem érjük az utódlás kérdését. Ki folytatja majd, amit felépítettünk és kríziseken átvezettünk? A szerző nem tuti „recepteket”, hanem megbízható módszert kínál, hogy a vezető – csapatával karöltve – maga találja meg a célravezető választ. Mindez folytonos tanulást és tudatos változást feltételez. A cél tehát, hogy folyamatosan újra felfedezzük az aktuális és konkrét küldetést, így szolgálva a közjót, és erre neveljük csapatunkat is. Ezt segíti a következetes reflexió minden döntés előtt és cselekvés után. A reflexió zárja le és indítja a folyamatot, és megnyitja a magunk és munkatársaink fejlődésére vezető utat. Ez a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok alkalmazása. Ezt gyakorolhatjuk a fejezetek végén felajánlott elmélkedésekkel.

A hasznos és eredeti, olvasmányos és ötletgazdag könyv leginkább akkor válik az olvasó javára, ha a szövegben felkínált gyakorlatokat elvégzi, a feltett kérdésekre választ keresve. Nem érdemes halogatni, mert MOST van itt a cselekvés ideje.

Bővebben

A szerzőről

Kiss Ulrich SJ

1945-ben született Berlinben. Leuveni közgazdasági tanulmányai után a híres fontainebleau-i üzleti iskolában, az INSEAD-on szerzett MBA-t, majd tizennyolc évig topmenedzserként előbb a L’Oréalnál marketing- és értékesítési igazgatóként, majd brandmenedzserként dolgozott. 1981-ben piacra dobta saját parfümjét (Opus anni). 1983 és 1988 között német családi vállalkozásokban európai regionális vezetőként szerzett tapasztalatot. 1988-ban belépett a Jézus Társaságába. A jezsuita magyar rendtartományban kollégiumi rektorként, forrásfejlesztőként, illetve egyetemi és főiskolai oktatóként dolgozott. 2004 óta tart vezetői szemináriumokat Management by Jesus (MbJ) néven. Az ott kifejlesztett kéziratos munkakönyv a jelen kötet forrása.

„Odahallgatni másokra” - Interjú Kiss Ulrich jezsuitával A SZÍV jezsuita magazinban


Bővebben
Kiss Ulrich SJ további könyvei