Zöld spárga hollandi mártással, házi érlelésű sonkával és bácskai batyuval

Blog

2018.07.24.

Különleges élményben volt részünk, amikor A SZÍV | Jezsuita Magazin júniusi számában olvasható Plébános bácskai batyuval – A közösségépítés receptje című írásunkat készítettük. Paskó Csaba atya ugyanis négyfogásos menüvel és a Plébános borával várt bennünket. A zöld spárga bácskai batyuval kiváló előétel volt. Így készíthetjük el egyszerűen.

Zöld spárga hollandi mártással

Hozzávalók 4 személyre:

  • két csomag zöld spárga
  • 3 tojás sárgája
  • 3 evőkanál víz
  • Cayenne-bors (fehér bors is lehet)
  • 15 dkg tisztított vaj (felmelegített vaj)
  • egynegyed citrom leve

Elkészítése:

Vízgőzhöz előkészítünk egy lábast, vizet engedünk bele, és egy tálat teszünk fölé. Rögtön, még hidegen beletesszük a tojássárgákat a hideg víz fölött, hozzáöntjük az összes vizet, és megsózzuk. Habverővel simára keverjük, folyamatosan habosítjuk. Amikor alatta elkezd forrni a víz, hozzányomjuk a citrom levét is. Tovább habosítjuk. Figyeljünk, hogy ne forrósodjon túl a tojás, mert akkor kicsapódik, és rántotta lesz. Gyöngyöző víz felett addig habosítjuk, míg az egész könnyű habbá nem válik, és a tál legalján sincs folyadék, csak hab. Ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat kis adagokban, és folyamatosan elkeverjük a tojáshabbal. További 1-2 perc keverés a vízgőz fölött, és el is értük a mártássűrűséget. Borssal ízesítjük. Levesszük a vízgőz fölül, és azonnal tálaljuk a zöld spárgához az elkészült hollandi mártást.

Bácskai batyu (gluténmentes)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 15 dkg kukoricaliszt
  • 15 dkg gesztenyeliszt
  • 1 evőkanál repceolaj
  • csipetnyi só
  • 1 db tojás

Elkészítése:

A tésztát összegyúrjuk, simára dolgozzuk, és egy kukoricaliszttel kilisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. Kerek pogácsaszaggatóval kinyomjuk. Az egyik tésztakorong közepébe juhsajtot teszünk, a szélét tojással megkenjük. Egy másik koronggal leborítjuk, és villával körbenyomkodjuk, hogy a tölteléket lezárjuk. Forró vízben vagy vízgőzben 5 perc alatt puhára pároljuk.

Fotók: Molnár Edvárd


Érdekesség

A kelebiai templom vezetése mellett komolyzenei és gasztronómiai tevékenységéről egyaránt ismertté vált plébános novemberben egyéni indulóként vesz részt a luxemburgi szakácsvilágbajnokságon, amelyen hagyományos bácskai alapanyagokból – mint a kispiaci Kenyeres Emil féle kecskesajt, a bácskai sült vaj és valaja – tervezi az ünnepi gálavacsorát elkészíteni. >> Bővebben