A megbetegítő és a gyógyító istenképekről megfogalmazott gondolatai nyomán hazánkban is széles körben ismert német jezsuita pasztorálpszichológus, akit szakmai körökben a pszichológia és a teológia összeegyeztetésének egyik vezető képviselőjeként tartanak számon, két könyvet is írt az agresszióról, kiemelve, hogy annak nemcsak negatív, hanem az életet, a közösséget szolgáló vetülete is van, melynek helyet kell biztosítanunk minél teljesebb földi létünk érdekében. Az alábbi részlet a 2017-ben elhunyt szerző Aggression – zerstörend oder lebensfördernd [Az agresszió – rombol, vagy előmozdítja az életet?] című 2016-os kötetéből való.
A „szeretet” szó az egyik leggyakrabban használt, de az egyik leginkább félreértett és elkoptatott kifejezés is. Számos dalban, költeményben és himnuszban megéneklik és dicsőítik. Ezek általában az ember mély vágyát fejezik ki a közelség és biztonság iránt egy olyan kapcsolatban, amelyben felismerhetem magam, és amelyben olyan személynek látnak és értékelnek, aki vagyok. A szeretetben teljesül az ember három ősi vágya: hogy legyen neve és megbecsülése, hogy jó legyen; azt tehesse, amit akar, és szabad legyen; valamint hogy hazája legyen, gyökerekkel rendelkezzen egy megtartó kapcsolatrendszerben.
A szeretet teljes egészében átfogja az embert: a test, a lélek és a szellem valóságában. A szeretetben ugyanúgy aktiválódnak az érzések, mint a szellem, a lélek és az értelem, nem is beszélve a szívről, amely a hiteles, egyedi élet székhelye az „itt és most”-ban.
August Rodin: A csók (Forrás: Wikimedia Commons)
Az erósz, a filia és az agapé triásza segíthet jobban megérteni a szeretet jelentését. A német nyelvben mindhárom fogalmat szeretetként fordítjuk. Ha megkülönböztetjük őket, akkor a filia inkább a barátságot vagy a baráti szeretetet jelöli. Az agapé inkább jóindulatú és megértő szeretet, amelynél a szerető fél szükségleteinek és vágyainak kielégítése nem áll az előtérben. Az erósz azt jelenti, hogy a szerelmes szenvedélyesen és hevesen törekszik a kapcsolat létrehozására szerelme tárgyával, amely lehet egy másik ember, de akár tisztán szellemi valóság is.
Csakis a szeretet elemeinek a szerető felek konkrét életében teljességben megnyilvánuló összjátéka teszi szerelemmé a szerelmet. Ha a szerelemben az értelem dominál, akkor inkább szerelmi vallomások születnek. Ha az érzelmek a legerősebbek, akkor szerelmi elragadtatásról és szerelmi szenvedélyről beszélünk. Ha a szív kerül a középpontba, ahol a test, a lélek és a szellem találkozik, akkor a kapcsolat igazán szívből jövő szerelemmé válik. Ha viszont a testiség kerül előtérbe, a szerelem a szexuális kapcsolatra redukálódik. A szerelem akkor a legérettebb és legéletképesebb, amikor a szív, az érzelmek, az értelem és a test egyaránt részt vesz erőinek dinamikus játékában.
Mi köze az agressziónak a szerelemhez? […] Az agresszió mint egymáshoz való közeledés lehetővé teszi és alakítja az emberi kapcsolatokat. Ebben az értelemben az agresszió olyan lényeges elem, amelynek nyomán egyáltalán lehetségessé válik a szerelem kialakulása és növekedése. Az egymáshoz való agresszív közeledés során két ember között a „szerelem első látásra” vagy egymás megismerése és a szerelembe esés felé vezető, lassú folyamatban alakul ki az erősödő szerelmi kapcsolat. Ebben a folyamatban a két ember lépésről lépésre közeledik egymáshoz agresszív életenergiáik segítségével, míg végül mély, lényegi kapcsolat alakul ki, amely kettejük legbensőbb részében gyökerezik, és ott találja meg alapját.
Ebben a meglehetősen „csendes” folyamatban, amely magában foglalja a növekedés megengedését, az agresszív életenergia rezonál a partner életenergiájával, így egymásra „hangolódnak”. Ez a folyamat sem valósulhat meg agresszió nélkül, mert mindig nézeteltérésekkel jár. Ebben segít a távolságtartás, hogy újra közeledhessenek egymáshoz, és elmélyíthessék a kapcsolatot.
Ha a szerelem jellemzőit egyoldalúan a „harmóniára és egyetértésre” szűkítik, anélkül hogy figyelembe vennék a konfliktus agresszív összetevőjét, akkor ez a szemlélet nem tesz eleget a szeretet átfogó megér tésének. Mert a szerelem nem csupán a két ember közötti elégedettség és harmónia állapota. A kedvesség, a türelem, a kitartás és a szelídség mellett egyenértékűen ott van az agresszív konfrontáció is, amely a szükséges távolsághoz vezet, amikor a kapcsolat már nem eléggé eleven és gyümölcsöző. Csak eltávolodva tudom objektíven látni és megítélni a kapcsolati helyzetet, és csak akkor kerülhetek újra közel a másikhoz, ha a kapcsolat rendeződött és újra harmonikus. Csak az agresszív konfliktus után kelhet újra életre a kedvesség, a türelem, a szelídség és végül a szeretet. Ezek úgyszólván az agresszív konfrontáció gyümölcsei, amelyek nélkül semmi új nem nőhet ki. Annak ismerete és elfogadása, hogy a konfliktus és az agresszió nem kerülhetők el, hogy a mindennapi élet alakításában, a szexualitásban, a saját gyermekekhez és a mindenkori származási családhoz fűződő kapcsolatban, de a meggyőződés és értékrend terén is lehetnek nézeteltérések, része annak, ami izgalmassá teszi egy pár életét. Az érett szeretet alapján folytatott közös élet vállalása segít abban, hogy konfliktus vagy egymással versengő szempontok esetén értékes és kielégítő kompromisszumos megoldás szülessen. Ez magában foglalja a magunkkal, de a másik személlyel szemben is felmerülő nehézségek nyílt és őszinte felvállalását. […]
A népnyelvben a szeretetet „égi hatalomnak” nevezik. Mit jelent ez?
1. A keresztény hit azt mondja: az emberi szeretetkapcsolat Istennek az emberrel folytatott szeretettörténetében gyökerezik. Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, szeretetből és szeretetben. Istennek minden teremtménnyel egyedi kapcsolata van. Amikor az élet és a szeretet isteni leheletét adta az embereknek, az ő képmása szerinti szeretetkapcsolat kezdődött közöttük. Isten szeretete az Ószövetségben mindenekelőtt a jóságban (1Krón 16,34), az irgalomban, a hűségben és a jóindulatban nyilvánul meg (Iz 54,10; Zsolt 86,15).
A keresztény hit Jézus által még mélyebben értelmezi Isten szeretetét az emberek iránt. Jézusban Isten „leszáll” az emberekhez, teljesen emberi testben és vérrel, bőrrel és hajjal, ugyanakkkor teljes mértékben Istenként. Isten Jézusban gyökeret ver az emberlétben, minden férfiban és nőben. Isten annyira ragaszkodik szeretetéhez, hogy az emberek ezt nem képesek elhinni. Jézus határozottan hisz Isten szeretetében. Ezért járja be a szenvedés és a halál útját. Isten az emberek iránt szeretetből Jézusban magára vállalja a halált, hogy megváltson minket az életre: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ (Jn 3,16–17). Jézus élete során mindig Isten szeretetéhez igazodott, és nem tért el tőle, sem szükségben, sem kétségbeesésben, sem a halállal szembenézve. Az Isten és a felebarát iránti, valamint az önsze retet hármasában Jézus megmutatta nekünk, mi a beteljesedett szeretet. Megbízta tanítványait, hogy ezt éljék és hirdessék. „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15,12–13).
2. Minden ember […] olyan szeretetre vágyik, amely meghaladja az emberi lehetőségeket, és teljesen áthatja őt. E vágyott szeretetnek feltétel nélküli és megingathatatlan igent kell mondania ránk, és ezt az igent kell megerősítenie. „Ehhez hozzátartozik, hogy e szeretet képes legyen felölelni és garantálni a létezés alapját, értelmét és beteljesülését; ehhez az is hozzátartozik, hogy még a súlyos bűn és a fenyegető halál előtt sem vonja vissza igenjét, hanem képes valóra váltani” – írja Gisbert Greshake. Gabriel Marcel pedig ezt mondja: „Szeretni valakit azt jelenti, hogy azt mondod neki: Te nem halsz meg.”
3. Ez világossá teszi: a szeretet végső soron nem valósulhat meg egy Én és egy Te közötti kettős kapcsolatban. A szeretet csak akkor éri el teljes formáját, amikor szabadságban megnyílik a közös szeretetnek egy őt átfogó és meghaladó lényeg felé, amely ugyanakkor mégis benne rejlik. Azok a szerelmesek, akik kizárólag egymáshoz kötődnek, blokkolják saját életüket. Egy ilyen párra vonatkozó szeretetben a felek egyszerre ölelik és fojtogatják egymást, anélkül hogy a kapcsolat termékennyé válna. Csak a szabadságon alapuló nyitás egy harmadik fél felé, például a gyermeknemzés vagy más közös tevékenységek és projektek révén, teremt új teret a kapcsolat további és mélyebb növekedéséhez. Ez a nyitás azonban megköveteli a kapcsolatban lévő partnerek önállóságát.
Szentviktori Richárd szerint a háromszemélyű Isten szeretete csak akkor éri el teljes formáját, amikor Isten megnyílik a teremtés felé: „Deus vult condiligentes” (Isten egymást szerető embereket akar). Istennek nem elég, ha egyedül szeret. Isten szerető társakra vágyik. Ugyanez vonatkozik a szerető emberekre is. Tapasztalva és megértve, hogy az emberi szeretet és kapcsolat nem képes csillapítani a végtelen vágyat, az ember a határtalanul szerető Istenhez fordul. Ha szabad döntésével megnyitja magát Isten korlátlan szeretete előtt, beengedi magába, és abból él, ízelítőt kap Isten határtalan szeretetéből, amely már az emberek közötti szeretetkapcsolatokban is érzékelhető.
A keresztény hit arról tanúskodik, hogy Isten a közlés szó kettős értelmében közli szeretetét: „Isten kinyilatkoztatja a szeretetet azáltal, hogy részesít abban a szeretetben és közösségben, amely ő maga; ezeket azáltal adja, hogy önmagát adja az embereknek” – írja Gisbert Greshake. A bűn tehát az, ha valaki nem hajlandó megnyílni Isten szeretetének ajánlatára.
Ebből a szempontból a szeretet az agresszió és a kapcsolat viszonyának megkoronázása, azé az életerőé, amelyet Isten belénk lehelt a teremtéskor, s amely a szeretetkapcsolatba áramlik és abban megújul. A szeretet olyan égi hatalom, amelyben az agresszió legmagasabb célja, azaz az élet előmozdítása és a kapcsolatteremtés felé törekszik. A szerelem a legszorosabb és legbensőségesebb kapcsolat egy Én és egy Te között. Mivel az ember korlátozottsága és véges volta miatt nem tudja megélni a határtalan és végtelen szeretetet, a szeretett partnerben – legyen az Isten vagy egy másik ember – mindig megmarad az idegenség, az ismeretlenség, egy olyan egyedi misztérium, amelyet legjobban a vágy szó fejez ki.
Így a hit, hogy Isten a világot és engem személyesen szeret és él bennem, bátorságot és erőt ad, hogy a sok ellentétes tapasztalat ellenére is higgyek a szeretetben ebben a világban. A szeretetbe vetett hit új nézőpontot biztosít kis világomban. Hirtelen a szeretet szemével tudom felfedezni a jót más emberekben, látom jó szándékukat, haragjuk mögött felismerem tehetetlenségüket és kétségbeesésüket, és érzem a szeretet iránti vágyukat. Képes vagyok átlátni a szeretet „alapját”, amelyet Isten minden emberben elültetett. Ebben gyökerezik az élet és a szeretet iránti vágy minden kapcsolatban, amelyben Istenre találok az emberben. Bizonyos mértékig a szeretet angyalához ragaszkodom, aki mindenhová elvezet, ahol a szeretet otthon van és lakozik.
Anselm Grün Az év ötven angyala című könyvében így ír: „Nyújtsd oda hát a Szeretet Angyalának mindazt, ami benned van: a dühöt, haragot, féltékenységet, félelmeket, kedvetlenséget és csalódásaidat – mindazt, amit a szeretetnek benned át kellene alakítania. Engedd, hogy a Szeretet Angyala átsegítsen mindezeken. Add oda neki munkahelyi konfliktusaidat, mindazokat a nézeteltéréseket és vitákat, amelyek családodban, házasságodban vagy a barátságban adódnak! A Szeretet Angyala […] át akarja alakítani az életedet. […] Nem tiltja meg a haragot […]. Azt szeretné csupán, hogy mindazt, amit átélsz, az Ő világosságában lásd. Így konfliktusaidat is más megvilágításban fogod látni. Persze nem tűnnek el egyszerűen. Nem lesz mindig kézenfekvő és gyors megoldásuk.” Fontos, hogy a szeretet folyamatosan kihívások elé állítson minket, és újra lépjünk egyet a szeretet útján.
Szöllős Ákos fordítása
FORRÁSOK
Anselm Grün: Az év ötven angyala, Lazi, 2019 (Edelényi Judit fordítása)
Gisbert Greshake: Erlöst in einer unerlösten Welt? Matthias- Grünewald, 1987
Gabriel Marcel: Le Mystère de l’être, Association Presence de Gabriel Marcel, 1997