A magyar fővárosban él családjával, műfordító, mintegy hat évig vezette a budapesti Lengyel Intézetet. Megbízatása augusztus végén zárult le. Magyar–lengyel kapcsolatokról, kultúráról, értékekről beszélgettünk. Arról, ami összeköt.
Rovat: Címlapinterjú
„A prédikáció nem rólam szól”
Mélyinterjú Bellovics Gábor jezsuita atyával, a budapesti Jézus Szíve-templom segédlelkészével szentbeszédről, lelki kísérésről, egyházi zenéről. Arról, mi ad életet, és hogyan válik felnőtté egy pap.
Vedd le a sarudat!
„Legyél olyan gyengéd, hogy érintődhess, hogy valamit észrevegyél, tudj figyelni arra, ami a környezetedben és benned történik” – emlékszik vissza egy lelkigyakorlat során kapott útmutatásra Mustó Péter. Ez azonban számára nem csupán egyszeri feladat volt, hanem egész életét meghatározó hivatás. A jezsuita szerzetessel érintődésről, méltóságról és tapasztalatairól beszélgettünk. Az interjú A Szív magazin 2020. július–augusztusi számában jelent meg.
„Aki zenél, az nem magányos”
Üstökösök világítanak a Jézus Szíve jezsuita templom zenei életének történetében. Kolonits Klára Kossuth-díjas opera-énekesnő valaha a Musica Sacra kórusban énekelt, Dinyés Dániel zeneszerző pedig hat éven át volt a templom kántora. A házaspár varázslatos, több száz rózsától illatozó angolkertben fogadott minket, ami − mint eddigi pályájuk – odaadó munkájuk eredménye.
A mosoly nem kerül semmibe
A D.O.C. borbár egyik asztalánál ücsörögve, a pincérekkel beszélgetve vár bennünket. Minden belépőnek hatalmas mosollyal, hangosan köszön. Ahogy bemutatkozunk, azonnal kávéval kínál, pedig nem fizető vendégként érkeztünk. Érződik, hogy született vendéglátós. Milyen mentalitást hozott magával Olaszországból? Mi segített neki beilleszkedni egy idegen országban? Milyen emlékeket őriz a jezsuitákról? Ezekről is beszélgettünk a sikeres étterem-tulajdonossal és egykori televíziós műsorvezetővel.
„Erősségem a reziliencia”
Molnár-Bánffy Katával, a Képmás Kiadó és a Salt Communications kommunikációs ügynökség vezetőjével lapkiadásról, erős nőkről, a vállalkozói hozzáállásról, az arisztokrácia hozományáról, Szent Márton köpenyéről és nem utolsósorban Ferenc pápáról beszélgettünk.
„A hála fiatalon tartja az ember szívét”
Néhány hete kapta meg vezetői kinevezését, előzőleg ökonómus volt, vagyis a rendtartomány pénzügyeit felügyelte. Lapunk alapgondolatához kapcsolódva főleg a fiatalokról kérdeztük, de az interjút olvasva mélyebben is megismerhetjük Attila atyát.
Bízzuk magunkat Istenre
Teológus, tanár, fordító, a Vigilia folyóirat főszerkesztője. Férj és négy gyermek édesapja. Hit és kultúra szerves kapcsolatáról, az Istenről való beszéd mai útjairól, a belső élettel, illetve az intézménnyel való viszonyáról és a könnyen irritálóvá váló Jézusról beszélgettünk.
Egymás szegényei
Szent Ferenc Kisnővérei csaknem harminc éve érkeztek a Borsod megyei Arló kisközségbe, hogy osztozzanak a helybéliek, döntően az arlói cigánysorok lakóinak életében. Átlagos szomszédok – és mégsem azok: közösségi házukban tanulásra, játékra, fejlődésre teremtenek lehetőséget azoknak, akiknek lehetőségből van a legkevesebb.
„Ha a Jóisten hív, alkalmassá is tesz”
Almásy Tamás atyának, a Budapest-Pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia kormányzójának különleges küldetése is van: a mozgássérültek lelki gondozásának referense immáron hetedik éve. Súlyos balesetéből felépülve lépett a papi pályára, és most egy igen aktív közösség vezetője, folyamatosan építkezik, szépíti, gazdagítja környezetét. Kitartása, szívóssága mellett egyszerű, mély hitről tesz tanúságot.
„A vallás nem választható le egy nép kultúrájáról”
Az internetes tartalomfogyasztás mostanra mindenkit érint valamilyen formában, abba azonban kevesebben látnak bele, mennyi munka rejlik egy-egy ilyen anyag előállítása mögött. Magyarósi Csabát tévézésről, újságírásról, videózásról, internetes divathullámokról kérdeztük. Azt is kifejti, miért látja nagyon veszélyesnek a hagyományos sajtó leépülését, és miért látogat el templomokba, ahol csak lehet.
Bővebben „„A vallás nem választható le egy nép kultúrájáról””
„Az alázat vezet el bennünket a szabaduláshoz”
Köves Slomó rabbival a zsidó húsvét jelentéséről, a korlátainktól való szabadulásról, a sokféleségről és az emlékezet súlyáról beszélgettünk.
„Rosszul segíteni bűn”
A jóléti erkélyről nem látszanak azok a részletek, amelyek érthetővé teszik az emberi nyomor mélységeit. A háromszáz legszegényebb településen kétszer annyi gyermek születik, az édesanyák pedig átlagosan nyolc évvel korábban hozzák világra első gyermeküket, mint az ország más részein. A társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra világít rá, hogy a lelkiismeret-furdaláson és a hibáztatáson kívül mit tehet a másikért tenni akaró ember. Bővebben „„Rosszul segíteni bűn””
„Megadom az elsőbbséget a Jóistennek”
Idén ünnepli kilencvenötödik születésnapját a magyar rendtartomány legidősebb tagja, aki a miskolci közösségben él, és ma is lelkipásztori munkát végez. A hazai jezsuiták egyik legfiatalabbja kérdezte kalandos életéről, hivatásáról, hitéről. Részlet a Szív magazin novemberi számában megjelent cikkből. Bővebben „„Megadom az elsőbbséget a Jóistennek””
„Az írás a lét megoldhatatlanságára épül”
Szereplőinek esendőségén, küzdelmeiken és hibáikon keresztül közös, mindennapi, megfoghatatlan valóságunk rajzolódik ki, történetei közel hozzák az életet. Legújabb regénye, a Mamikám, mely belülről mutatja meg egy nyomorban élő cigány nő és egy magára maradt falusi asszony hétköznapi, mégis megrendítően drámai kapcsolatát, új nyelvet szólaltat meg a magyar irodalomban. A József Attila-díjas íróval erről a könyvről és sok minden másról is rendhagyó módon, levélváltásokon keresztül beszélgettünk. Részlet a Szív magazin októberi számában megjelent cikkből Bővebben „„Az írás a lét megoldhatatlanságára épül””
Kiművelni azt, ami bennünk van
Gyermekkorában atlétának készült, majd papi hivatásáért feladta az élsportot, de a mozgás ma is szerves része az életének. A sport testet-lelket megmozgató erejéről, versenyről és nevelésről beszélgettünk. Bővebben ” Kiművelni azt, ami bennünk van”
„Szegénységet láttam, de nyomort nem”
A népdalgyűjtést nem érdemes nemzeti horizontról szemlélni, hiszen a folklór a nemzetté válás előtt is létezett – mondja az énekes, gitáros előadóművész, aki létrehozta Ukrajna legnagyobb zenei archívumát, a Polyphony Projektet. A honlap egy különleges, eltűnő világról készült pillanatfelvételként is felfogható, amely egyszerre hordozza a múltat, a jelent – és talán a jövőt. Részlet A SZÍV magazin júniusi számában megjelent interjúból.
„Feltölt, hogy a színpadon ismét kicsit gyermek lehetek”
A harminckét éves mezzoszoprán 2017-ben diplomázott a Zeneakadémia oratórium- és dalénekművész mesterszakán, 2020 óta pedig a szabadúszás mellett klasszikus éneket tanít az egyetem jazz tanszékén. Munkájában kiemelt szerepe van a kortárs és barokk zenének, a dal műfajának és az operának. Gyermekkorról, gyermeklétről, életbe vágó véletlenekről és a szeretet alapvetéseiről beszélgettünk. Bővebben „„Feltölt, hogy a színpadon ismét kicsit gyermek lehetek””
Kortársunk, Szent Ignác
Hogyan lett egy baszk hősszerelmes lovagból szerzetesrend-alapító? Miért állt az első jezsuita ötszáz éve az inkvizíció előtt, és ugyanő miben volt jelentős reformátor? A Jézus Társaságának az 1773-as betiltás után kétszáz évvel miért kellett újra felfedeznie saját lelkigyakorlatait? A május 20-án kezdődő Szent Ignác-évre hangolódva erről is kérdeztük a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház igazgatóját, a magyar rendtartomány korábbi vezetőjét, Lukács János jezsuitát.
„Az első két évben még elfogadtam hálapénzt”
Sosem látott átalakulás veszi kezdetét márciustól a hazai egészségügyben. Mostantól börtön jár a hálapénzért, ellenben 2023-ig kétszeresükre nőnek az orvosi fizetések – ugyanakkor a többségnek választania kell a magán- és az állami praxis között. Ki jár jól, és ki rosszul, mi lesz a béremelésből most kimaradó ápolókkal, a szabad orvosválasztással, és hogyan kínál majd természetes, abortuszmentes környezetet az első magyarországi egyházi szülészet? Többek közt ezekről a témákról beszélgettünk a fővárosi református Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával. Részlet A Szív magazin márciusi számában megjelent interjúból.