Rovat: Értjük egymást?

Szigeti László

Gyógyító jelenlét

Január végén szokott sor kerülni az ünnepélyes ökumenikus imahétre, amely sok hívő sze­mében csak afféle kipipálása a keresztények egységkeresésének. Bár az év sodrában nem könnyű rámutatni ennek kézzelfogható eredményeire, ha a felszín alá nézünk, örömmel fedezhetünk fel pozitív példákat a közeledésre, a nyomokban ma is fellelhető évszázados felekezeti ellenségeskedés meghaladására. Ilyen az is, hogy már hosszú évek óta számos református egyháztag került közel az ignáci lelkiséghez, a szemlélődő imához, lelkészek és „civilek” egyaránt. Az ő körükből gyűjtöttünk össze erről egy csokorra való vallomást. Tovább olvasom „Gyógyító jelenlét” →

Barta István

Muzungu voltam Ugandában

Nem is akármilyen muzungu, azaz fehér ember, hanem az a ritka fajta, aki oktatói munkája kapcsán megtanult pár szót a helyiek nyelvén, amelyek a legkeményebb „fekete szíveket” is meglágyítják, barátokat szereznek, és másodlagossá teszik a bőrszín fokozhatatlan mértékű kontrasztját. Tovább olvasom „Muzungu voltam Ugandában” →

Renczesné Unger Anna

„A hegyekkel akartam találkozni”

Megelevenedik benne a talentumokról szóló példabeszéd első szolgája. A hegymászó–pszichológus–klarinétművész kapott képességeivel ügyesen sáfárkodott, és rengeteg gyümölcsöt hozott: többek közt megmászott egy nyolcezer méteres hegycsúcsot, pszichológusi praxist indított, és számos zenei formáció tagjaként koncertezik. Életpéldájával arra buzdít, vegyük komolyan az Úr hívásait, merjünk elindulni, ne ássuk a földbe tehetségünket.
Tovább olvasom „„A hegyekkel akartam találkozni”” →

Karl Frielingsdorf SJ

Az agresszió egyik gyümölcse a szeretet

A megbetegítő és a gyógyító istenképekről megfogalmazott gondolatai nyomán hazánkban is széles körben ismert német jezsuita pasztorálpszichológus, akit szakmai körökben a pszicho­lógia és a teológia összeegyeztetésének egyik vezető képviselőjeként tartanak számon, két könyvet is írt az agresszióról, kiemelve, hogy annak nemcsak negatív, hanem az életet, a kö­zösséget szolgáló vetülete is van, melynek helyet kell biztosítanunk minél teljesebb földi létünk érdekében. Az alábbi részlet a 2017-ben elhunyt szerző Aggression – zerstörend oder lebensför­dernd [Az agresszió – rombol, vagy előmozdítja az életet?] című 2016-os kötetéből való. Tovább olvasom „Az agresszió egyik gyümölcse a szeretet” →

Csáky-Pallavicini Krisztina

Jóban lenni egymással, jóban lenni a haraggal

A gyermekekkel foglalkozó szakemberek megszámlálhatatlan kérdést kapnak a haraggal kapcsolatosan. Baj, ha dühös a gyerek? Jó, ha dühös? Rendben, legyen dühös, de mindig a legros­szabbkor dühös… Sok szülő szeretné megtudni, hogyan lehetne a gyereket „leszoktatni” a düh­kitörésekről, mások pedig úgy vélik, a gyerek haragja olyan, mint a természeti katasztrófa: az ember menedékbe húzódik, és megvárja a végét. Tovább olvasom „Jóban lenni egymással, jóban lenni a haraggal” →

Körösvölgyi Zoltán

Együtt élni vagy elvonulni?

Elliot Aronson amerikai pszichológus magyar nyelven több mint három évtizede megjelent és so­kak által kötelező egyetemi tankönyvként megismert társadalom-lélektani összefoglaló alapmű­ve óta fogalmilag is tudjuk, hogy az ember „társas lény”. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nem mindegyikünknek van igénye intenzív kapcsolódásra. Hogyan viszonyul e kérdéshez a téralakítás, az építészet, a dizájn napjaink gyorsuló mértékben urbanizálódó világában? Tovább olvasom „Együtt élni vagy elvonulni?” →

Körösvölgyi Zoltán

Példaképek vagy bálványok?

Sztárok, ünnepelt színházi, film- és sportcsillagok, körülrajongott művészek és közszereplők, hírességek – mindennapi jelenlétükhöz, a közbeszédet és sok esetben a véleményünket meg­határozó szerepükhöz jó ideje hozzászokhattunk. De mi a helyzet a közösségi médiumok egyre gyorsuló és burjánzó terjedésével a virtuális világban megjelent valós, esetleg virtuálisan gene­rált személyiségű influenszerekkel? Tovább olvasom „Példaképek vagy bálványok?” →

Jenei Gyöngyvér

Közös a világunk

A lakóotthon épülete egykor közös telken volt a szomszédban élő Sári néni és János bácsi házával. Amikor János bácsi megtudta, hogy ide fogyatékosok költöznek, kerítést húzott a két telekrész közé. Fél évvel később aztán vágott rajta egy kaput. Tovább olvasom „Közös a világunk” →

Keszeli Sándor

Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…

Eddigi szülői és pedagógusi tapasztalataim alapján azt látom, az írás is olyan területe a nevelésnek és a tanításnak, ahol a gyerekekhez való viszonyunk egésze érezteti a hatását.  Négygyermekes családapaként, kö­zépiskolai és főiskolai tanárként sok­féle módon köszön rám az írás: az al­kotás útjaként, nevelési kihívásként, feladatként, csiszolandó képesség­ként, mint a hétköznapi kommuni­káció minőségének egyfajta jelzője, a gyermek benső történéseinek „le­csapódása”, a szem mellett a lélek má­sik tükre… A következőkben az írás hat olyan kapcsolatát jellemzem rövi­den és a teljesség igénye nélkül, ame­lyek átgondolása hasznos lehet a ránk bízott gyerekek nevelése során. Tovább olvasom „Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…” →

Boros Gábor Péter

Az ima útjain

Írásunk arra vállalkozik, hogy egy keresztény és egy buddhista lelkiségi szerző kontemplációra vonatkozó életművét összehasonlítsa – a párbeszéd jegyében. A széles körben ismert és közkedvelt Thomas Merton amerikai trappista szerzetes és Thich Nhat Hanh vietnámi zen mester meglátásait vetjük össze. A cikk fő témája, hogy a két vallás kontemplációs-meditációs gyakorlata hogyan illeszkedik bele a saját hagyományába, valamint hogy párhuzamba állíthatók-e. Ha pedig igen, akkor előmozdíthatja-e ez a két vallás közötti párbeszédet és kölcsönös tanulást. Tovább olvasom „Az ima útjain” →

Major Szabolcs

A különutas

„Szia, Iga bá. Így lép be egy kisfiú az igazgatói irodába. Egy ökölpacsi után gyorsan megbeszélik, hogy miért nehéz a matematika, de miért fontos mégis, és nagy szakállú vendéglátónk már útjára is engedi tanítványát. A rendhagyó megközelítés az élet minden terén jellemzi Major Leventét, aki nemcsak az abasári általános iskola igazgatója, de mellette olyan borászata van, hogy Michelin-csillagos éttermek kopogtatnak a pincéje ajtaján. Tovább olvasom „A különutas” →