Süveges Gergő és felesége
Antal-Ferencz Ildikó

Csak természetesen!

A legnagyobb ajándék, hogy ketten kaptuk – mondja Süveges Gergő a díjról, amelyben feleségével, Margittal részesültek nemrég az egyházi közösségekért végzett munkájukért. Ennek részleteiről kérdeztük őket. Bővebben „Csak természetesen!” »

Megosztás
Szentmártoni Mihály SJ

Én és a másik

Ha érett, önálló, értékek szerint élő felnőttet akarunk nevelni gyermekünkből, segítenünk kell, hogy ha itt az idő, sérülések nélkül tudjon kilépni az óvó családi kötelékből, és képes legyen elindulni sajátos útján – az életének irányt adó másik felé. Mit mond e folyamatokról a Biblia és a lélektan? Bővebben „Én és a másik” »

Megosztás
Horváth Árpád SJ

Nagyon más, mégis együtt

Heves vitákat váltott ki egy indiai származású pap budapesti látogatása, aki az egyik szentmise szertartása alatt a szentélyben a hinduizmus jegyeit magán viselő tradicionális öltözékben jelent meg. Szeretnénk a jelenség mögé tekinteni, hogy lássuk, valójában mi is történt a magyar jezsuiták központi templomában. Bővebben „Nagyon más, mégis együtt” »

Megosztás

„Az élet vége is lehet élet”

A Budapest Hospice Házban dolgozók áldozatos munkája és érzékeny figyelme segít abban, hogy a betegek könnyebben, emberi körülmények között éljék meg földi létük utolsó szakaszát. Biró Eszter szakpszichológussal beszélgettünk a halál kultúrájáról, intimitásról és arról, sérül-e a haldoklók hite a súlyos szenvedés megtapasztalása során. Bővebben „„Az élet vége is lehet élet”” »

Megosztás