Major Szabolcs

A lélek egészségére

Ora et labora et lege, azaz imádkozzál, dolgozzál és olvass! – így szól a hármas szerzetesi eszmény, amely Szent Benedek hazai követőinek tevékenységét több mint egy évezrede meghatározza. Ezúttal sokféle munkájuk, kezdeményezésük és hagyományuk egy különleges részének eredtünk a nyomába. Amint leparkoltunk a pannonhalmi Viator étterem mellett, és beléptünk az itt kialakított Omnibus nevű üzletbe, rögtön szemünk elé tárult az a rengeteg termék, mely a bencések nevéhez fűződik.

Bővebben “A lélek egészségére” »

Török Csaba

Szórakozott-e Jézus?

Komolyságtól a nevetésig, a szent komorságtól az áldott derűig sok minden eszünkbe juthat, ha a keresztény lelkiségre gondolunk. De hogy Krisztus követése közben elengedjük magunkat? Sokak szerint erről szó sem lehet. Márpedig az igazság keresése közben érdemes közelebbről is megvizsgálnunk e kérdést.

Bővebben “Szórakozott-e Jézus?” »

László Dóra

„Ne azt nézd, hogy ki jobb nálad!”

Futott sivatagban és vadonban, és éppen idén lesz tíz éve, hogy először állhatott a dobogó legfelső fokára a spártai ultrafutók versenyén. Volt, hogy szaunába állított futópadon, máskor kánikulában, állig felöltözve készült a sivatagi megmérettetésre. Fogorvos, háromgyerekes családanya, akinek karácsonyra megjelent, férjével, Lubics Györggyel közösen írott könyve – A homokdűnéken túl letehetetlen, izgalmas olvasmány.

Bővebben “„Ne azt nézd, hogy ki jobb nálad!”” »

Déri Ágota

Bodor György, a játékkészítő

Karácsonyra két új társasa jelent meg a zugligeti lelkipásztornak, aki így már csaknem a tizedik saját fejlesztésű játékánál tart. És már körvonalazódik a fejében a következő… Arról is beszélgettünk, hogy mi kell egy társasjáték elkészítéséhez, és egyáltalán mi motiválja e különleges vállalkozását.

Bővebben “Bodor György, a játékkészítő” »

Lukácsy György

Beszólsz vagy beszélsz a papnak?

Egy ökumenikus társaság elhatározta, hogy egy népszerű bloggal, de még inkább személyes találkozókkal hirdetik az örömhírt. Meglepő helyszíneken. Berecz Pétert, a Szólj be a papnak! nevű közösségi kezdeményezés ötletgazdáját és egyik vezetőjét arról kérdezzük, milyen visszhangot kelt, amikor a hírhedt Tibi atya „nyájával” egy igazi pap találkozik. Mit keres az evangélium egy ketrecharcos edzőteremben? És meglátják-e Jézust a számítógépes játékosok karikás szemei?

Bővebben “Beszólsz vagy beszélsz a papnak?” »

Tornya Erika RSCJ

Tibi atya, a konzervatív normaszegő

Tibi atya különleges „képződmény”: kitalált személy, fiktív, lecsúszott pap, görbe tükör a társadalomnak, aki főleg a Facebookon lakik, de van blogja is, és az Instagramon szintén elérhető. Az interneten 2012-ben megjelent figura mára egymillió-kétszázezres rajongótábort tudhat magáénak, ami megalapozott piaci pozíciót biztosít számára. Az egyik névtelenségbe burkolózó „ministránsával” beszélgettünk.

Bővebben “Tibi atya, a konzervatív normaszegő” »

Hekler Melinda

Isten kreatív és sokszínű

Széles körben népszerűek a shoeshine.hu, e missziós célú, többek közt kortárs videóblogot és virtuális kultúrteret működtető alkotói közösség bulijai. Az invenciózus szervezők hiánypótló formára leltek, amely generációkat csábított már a tánctérre. Dr. Major Péterrel, e rendezvények fő szervezőjével megpróbáltuk kivesézni, hogyan válhat egy bulihajó evangelizációs térré, s hogy a drum and bass műfaj és Jézus nagyon is megférnek egymás mellett.

Bővebben “Isten kreatív és sokszínű” »

Horváth Árpád SJ

Ima, közösség, szórakozás

A szentmise számomra elsősorban ima. Szeretem, ha a szertartásnak csend és összeszedettség a kerete. De ez nem mindig adatik meg. Ha valaki például volt már ovis vagy családos szentmisén, vagy mondjuk cserkészekkel táborozni, esetleg az ifjúsági világtalálkozók záró szertartásain milliónyi ember részvételével, az pontosan tudja, hogy ezeknek a rendkívüli liturgikus cselekményeknek a hangulata egészen más, mint amire egy átlagos vasárnap a legtöbb plébániatemplomban számíthatunk.

Bővebben “Ima, közösség, szórakozás” »