Mélyinterjú Bellovics Gábor jezsuita atyával, a budapesti Jézus Szíve-templom segédlelkészével szentbeszédről, lelki kísérésről, egyházi zenéről. Arról, mi ad életet, és hogyan válik felnőtté egy pap.
Téma: nevelés
Vigasztaló hiány
Sokszor eszembe jut Nemeshegyi Pepi bácsi egyik előadása, amit novícius korunkban tartott nekünk. A szerzetesi hivatással kapcsolatban próbálta ő is megfogalmazni, miről szól ez az életforma. Arra jutott, hogy az Istennel való bensőséges kapcsolat és az odaadó szolgálat jellemző lehet egy szép, keresztény, családos életre is. Amiben a szerzetesi lét igazán sajátos, az éppen a hiány megélése.
Felnőtté nevelünk
Szeptemberi lapszámunk a neveléssel foglalkozik. Mi segíti az ember megfelelő testi-lelki-értelmi fejlődését? Mi segíti a szülőket, az iskolarendszert, az egyházat, hogy önállóvá nevelje a rábízottakat?
„Visszakapni valamit az elveszett gyermekkorból”
Közös élményekkel és sok nevetéssel gyógyítja a súlyosan beteg gyermekek lelkét a Bátor Tábor. Küldetésük 2001 óta változatlan: támogató közeget teremteni ahhoz, hogy a kis betegek a játékon és a közös élményeken keresztül éljenek meg minél többet a gyermekkor örömeiből.
Tanítóink: a gyermekek
A gyerekek világa varázslat. Életöröm. Spontaneitás. Mozgás. Kapcsolódás földhöz, vízhez, sárhoz, esőhöz, csigához, kutyához, macskához, Istenhez, önmagukhoz. A gyerekek világa hív minket, és kéri: ezeket a titkokat ne feledjük soha.
Jó anya leszek, ha beledöglök is
Tíz éve vagyok anya. Kőkemény, minden sejtemet átformáló tíz év. Évekig nem vettem észre, milyen mércét állítottam fel önmagam szülői teljesítményével szemben, csak amikor a gyerekeim érzelmi biztonságának hajszolásában nagy nehezen ráébredtem: kiégtem. Szülői maximalizmus – XXI. századi köntösben.
A „rossz gyerek” is jó
Jónak születünk. Isten képmására és hasonlatosságára lettünk teremtve. Születésünktől ezernyi elhibázott tettünkig sok minden történik. Néha ahhoz kell segítség, hogy jók is tudjunk maradni, néha pedig ahhoz, hogy ezt meglássuk egymásban.
„Tegyük jobb hellyé a világot, mint amilyennek kaptuk”
Hogy válik egy kiskamaszból felelősségteljes nevelő? Milyen egyedi spiritualitást nyújt a fiataloknak a cserkészet? Hogy kerülheti el a kiégést az, aki önkéntes munkával tölti szinte minden szabad percét? Egy sokat látott cserkésszel – s nem mellékesen a Mustármag munkacsoport alapítójával – kerestük a választ ezekre a kérdésekre.
Bővebben „„Tegyük jobb hellyé a világot, mint amilyennek kaptuk””
Aktivált múltunk
Szülőnek lenni annyi, mint továbbadni az örökségünket. Tudjuk nem látni, de nem tudjuk nem megélni. A magunk és az őseink múltja dolgozik, erőforrásokkal lát el, támaszt, teremt, szívet fájdít, dühít, szembesít, helyet kér. Gyerekeinkkel való kapcsolatunkban, szavainkban, tetteinkben. Velünk van.