Tudták, hogy van egy ember Magyarországon, aki az elmúlt hét évben felkereste hazánk csaknem összes kápolnáját, sőt lefotózta őket nem is akárhogy, és mindezt az interneten közzé is teszi? Ő Zettisch Róbert fotográfus, egy kis szoftverfejlesztő cég vezetője.
– Többször is jelent már meg A SZÍV hasábjain a kapolnak.hu-ról származó fotó. Először talán azért, mert máshol nem találtunk jó felvételt egy adott helyszínről, de olyan is, ami egyszerűen csak nagyon megtetszett. És minél többet böngésztük a honlapot, annál jobban kezdett érdekelni az ember, aki a fotókat készíti. Hogyan kezdődött ez a kápolnás érdeklődés?
Őszintén szólva, nem tudom. Valamilyen benső indíttatásra fogtam bele. Olyan, mint amikor valaki kitűzi magának, hogy végig fogja járni a Kéktúrát. Nem egészen tudod, miért csinálod, meg talán különösebb értelme sincs, mégis belevágsz. Én így voltam a Magyarország kápolnáival. Elég régóta természetfotóztam már, és eredetileg szőlőhegyi kápolnás képeket szerettem volna készíteni, mert annyira megtetszett a tájba simuló, csodaszép kis épületek hangulata. Elkezdtem keresgélni az interneten, hogy kiválasszam a megfelelő, hangulatos helyszíneket, és döbbenettel tapasztaltam, nincs hol utánanézni a kápolnáknak. Megkerestem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, és igazán segítőkészek voltak, meg is kaptam a belső használatú, kápolnákkal kapcsolatos nyilvántartásukat, de ennek a feldolgozása inkább történészeknek való munka, úgyhogy én nem ezt az utat választottam, hanem magam kezdtem el felkutatni őket. Fejembe vettem, hogy majd én összegyűjtöm a magyarországi kápolnákat, és elkezdtem célirányosan fotózni. 2017-et írtunk ekkor, azóta csinálom – habár mostanában kicsit lassabban haladok, mert lett egy olyan projektem, ami mellett nem marad rá elég időm.
Fotók: Zettisch Róbert
– Merthogy egy szoftverfejlesztő vállalkozást vezet – ennek is köszönhető, hogy rögtön egy könnyen kereshető, tematikus honlapként jelent meg lelki szemei előtt a kápolnakatalógus?
Igen, az első pillanattól egy Wikipédia-jellegű oldalban gondolkodtam, és mondjuk úgy, hogy nem okozott nehézséget a honlap kifejlesztése. Eleinte azt hittem, sokkal gyorsabban fogok végezni, ezért úgy fogtam hozzá, hogy először megpróbálom felkutatni a kápolnákat és készítek róluk pár igényes fotót, aztán majd foglalkozom később a leírásokkal, egyebekkel. Csak hát nem gondoltam, hogy ennyi ideig fog tartani végigjárni az összeset, így aztán az egyre több kép mellé alig volt alkalmam olvasnivalóról gondoskodni. De most már nem változtatok a módszeren, majd, ha a végére értem, ráérek kigondolni, hogyan tovább.
– Amikor belefogott, készített magának valamiféle ütemezést vagy tervet, hogyan fog haladni, és mikor ér a végére?
Nem, dehogy. Amikor belekezdtem, azt sem tudtam, mennyi kápolna van összesen. De nem is izgatott különösebben. Egyszerűen elindultam.
– Mostanra, nyolc év elteltével azért már elég jól látja, hol tart – a kapolnak.hu-n van egy látványos térkép, amelyen nem sok üres folt látszik…
Azt gondolom, körülbelül kétezer kápolna lehet Magyarországon, és szerintem kétszáz híján megvan az összes – azok hiányoznak, amelyek valamiért kimaradtak, vagy amelyeknek a létezéséről utólag értesültem. Azt remélem, hogy a karácsonyi szezont követő téli hónapokat e hiányok pótlásával fogom majd eltölteni.
– Ez azt jelenti, hogy nyolc év alatt lényegében bejárta egész Magyarországot?
Így van. És talán pont azt élveztem a legjobban, hogy olyan helyekre is eljutottam, ahová egyébként biztos, hogy soha nem mentem volna el. A legszebb helyeken lévő kápolnák valószínűleg a Balaton-felvidéken vagy Zala megyében vannak, ami viszont nagyon meglepett, hogy Békés megyében is fantasztikus épületeket találtam.
– Hogyan képzeljük el, ott, ahová éppen a munka szólította, az útba eső kápolnáknál megállt? Vagy egy-egy napot kápolnafotózással töltött minden héten?
Így is, úgy is, leginkább egy-egy hetet rászánva, csillagtúra-szerűen jártam be egy tájegységet. De volt olyan időszak is, hogy egy egész hónapra lakóautóval vettem nyakamba az országot. Ez a módszer végül nem bizonyult egyébként túl hatékonynak, mert a külterületeken lévő kápolnákhoz legföljebb terepjáróval lehetett volna odajutni, ha meg a faluból gyalog megy az ember, legföljebb napi kettőt lehet megnézni, hiszen napközben csak késő ősztől kora tavaszig lehet fotózni. Azért szeretek hosszabb időre menni, mert akkor végig csak ezzel foglalkozom, és igazán benne tudok maradni a megfelelő hangulatban. Úgy nem lehet jó kápolnaképet lőni, ha szarvaslesre vagy gombákat fotózni indult az ember.
Kápolna Magyarnándor határában
– Mielőtt továbbmennénk, tisztázzuk, mi számít kápolnának. Néha csak egy kisebb templom, de a többségük nem rendszeres istentisztelet céljából épült, ilyenek például a már említett szőlőhegyi kápolnák, vagy a temetőkápolnák…
Nagyon-nagyon jó kérdés. Amikor belevágtam, épp ez okozta a legnagyobb problémát. A honlapomon hivatkozom ugyan a Magyar Katolikus Lexikonra, de valljuk be, nem igazán ad rá jó választ a szócikk („az ordinárius engedélyével istentiszteleti célra rendelt hely egy közösség, vagy a hívők egy csoportja számára. Az illetékes elöljáró beleegyezésével más hívők is bemehetnek”). Érdeklődtem egyházi építészettel foglalkozó szakembereknél is, de aztán önző módon magam alkottam egy saját definíciót: szerintem kápolna az, amit nem az egyházi hivatalok építenek, hanem valaki vagy valakik, a saját elhatározásukból és a saját lehetőségeikhez szabottan. Hogy az elkészült épület mekkora, művészileg értékes-e, tartanak-e benne szertartásokat, és egyáltalán látogatható-e, voltaképpen mindegy is.
– Vallásos motívum nincs is tulajdonképpen a projekt mögött?
Nem mondanám magam vallásosnak, habár gyerekkoromban nagyon is jelen volt a templom. Minden nagymisén ministráltunk, szinte az összes temetésen ott voltunk – persze, mert kaptunk érte egy kis zsebpénzt. Sőt a nagyszüleimnek, akikkel együtt laktunk, még A SZÍV újság is járt. Pedig ők még svábul beszéltek otthon, úgyhogy főként német nyelvű vallásos lapokat járattak. Nekem aztán másfelé kanyarodott az életem, de tény és való, nagyon meg tudnak érinteni a kápolnák. Nem maguk az épületek, nem is a történetük érdekel, vagy hogy milyen szép helyen állnak, hanem a hangulatuk vonz. Van például egy végtelenül egyszerű kis kápolna Vácott, talán Szent Mihály a titulusa. Mindig nyitva van, akad bent Biblia, rózsafűzér, szentképek, minden, ami kell. Pár fő fér csak be, inkább amolyan fülke, mégis megmagyarázhatatlanul jó érzés, ahogy belépek. Legalább egy órát töltöttem benne. Galgamácsán is van egy csodaszép, ráadásul magánkápolna, amely éjjel-nappal nyitva áll. Vagy ott a sződi Fűzkápolna. Egészen különleges hely, a faágak ölelésében. Már ahogy közeledik felé az ember, érződik a hely szelleme. Nem áll túl közel hozzám a spiritualitás, mégis ilyenkor újra és újra megsejtek valamit. Nem tudom jól szavakba önteni, de a kápolnákban érzékelhető a lélek, a múlt, a hagyományok közelsége.
– Amit most mond, az azért jóval mélyebb élményekre utal, mint az a „vadromantikus hangulat”, amit a honlapon szereplő leírás szerint a kápolnákban keres…
A vadromantika valami olyasmire utal, hogy a kápolnák sokszor félúton vannak az épített környezet meg a természet között. Amikor a természetfotózás felől közelítek a civilizáció felé, elsőként a vadászház és a kápolna jut eszembe. Csak hát a vadászházaknak egyáltalán nincsen meg az a fajta spiritualitása, ami a kápolnáknak.
– Mennyire befolyásolták mások akár a természetfotózás területéről, vagy lebegtek a szeme előtt példák a fotóművészet más területeiről? Külső szemlélőként úgy tűnik, kifejezetten megszokott egy-egy nagyon speciális témában elmélyedni fotósként…
Amit én csinálok, azt inkább dokumentarista fotográfiának mondanám. Egyik nagy kedvencem Klösz György, aki a XIX-XX. század fordulóján a korabeli Budapest szinte minden szegletét megörökítette. Művészi értelemben nem sok felvételének van értéke, mégis összességében, várostörténeti, építészettörténeti, szociológiai jelentősége miatt pótolhatatlan a munkássága. Vannak, akik az egyházi témákat a fotóművészet eszközeivel dolgozzák fel, de én ezt a világot nem érzem a magaménak. Mivel természetfotósként indultam, az egyik nagy példaképem Franz Bagyi, azaz Bágyi Ferenc. Néhány éve hunyt el, évtizedeken át a Leica gyár „házi” természetfotósa volt. Bejárta az egész világot, és csak szuperlatívuszokban lehet szólni a képeiről, ő magát mégis csak mint „erdei fényrögzítő munkást” emlegette. Én is hasonlóképp tekintek magamra, nem szeretnék semmi különlegeset belemagyarázni a fotóimba. Persze próbálom igényesen elkészíteni a képeket, ha például látom, hogy az adott helyen az adott pillanatban nem szépek a fények, nem megfelelő a fák lombozata, akkor feljegyzem magamnak, és visszatérek fél évvel később.
– Igényel a kápolnafotózás egyébként valamilyen különleges felszerelést, technikát?
Szerencsére elég jó eszközparkom volt a természetfotózáshoz, sőt kiderült, hogy túl jó is, úgyhogy egy idő után a nehéz tükörreflexes váz helyett már csak egy kis Fuji gépet vittem magammal két objektívvel, na meg persze drónt. Speciális épületfotós objektívekre manapság már nem igazán van szükség, mert a Photoshop képes kiváltani őket. Olyan fejlettek ma már a képfeldolgozó programok, hogy előnytelen fényviszonyok között is nyugodtan lehet fotózni, és a tárgyat meg a hátteret utólag, külön-külön, pillanatok alatt lehet megszépíteni. Számomra pont emiatt veszítette el a varázsát a természetfotózás. Manapság a díjnyertes állatfotók jelentős része például automata mozgásérzékelős sorozatfelvevőkkel készül, kameracsapdákkal és hasonlókkal, a megfelelő képet pedig stúdióban választja ki a fotós. Amikor én kezdtem harminchat kockás diafilmmel, kétszer is meggondolta az ember, mikor nyomja le az exponálógombot.
– Nem tartja magát művésznek, de az esztétikai szempontokat igenis mérlegeli – a kapolnak.hu Galéria menüpontjába kiválogatott kedvenc képei döntően olyan fotók, amelyek nemcsak dokumentumok, hanem azt a bizonyos hangulatot nagyon is jól visszaadják a maguk képi – művészi – eszközeivel.
Természetesen megtervezem a képeimet, és szeretnék minél igényesebb fotókat készíteni, de csak azért, hogy az adott kápolna minél jobban mutasson rajta, ne legyenek zavaró elemek a képen, és így tovább. Ennél többet nem várok, nem akarok a képtől. Talán a népművészetet tudnám példának hozni: készít az ember egy használati tárgyat, amit tudásához mérten igényesen, szépen igyekszik kivitelezni, de egyáltalán nem azzal a szándékkal, hogy egy műalkotás szülessen.
– Aztán mégis az lesz belőle, ha bekerül egy múzeumba, vagy beválogatják egy kiállításra. Fordult elő ilyesmi a képeivel?
Egyszer-egyszer, de nem érzem jól magamat ezekben a szituációkban, és egyáltalán nem kívánom magamat menedzselni. Ha valamit, akkor inkább egy saját albumot szeretnék majd egyszer a kápolnafotókból összeállítani.
– Érkezett esetleg ilyesmire felkérés vagy bíztatás egyházi részről?
Az a tapasztalatom, hogy az egyházi vezetőket a kápolnák nem igazán érdeklik. Nem vonzanak sok embert, sokszor nem is egyházi tulajdonban vannak, költeni viszont annál inkább kellene rájuk. Képet azért viszonylag rendszeresen szoktak tőlem kérni egyházi intézmények, sőt önkormányzatok is.
Palkonya
– Derültek-e ki a kápolnákkal való foglalatossága során olyan összefüggések, amelyekből a kápolnakultusz tágabb társadalmi-történelmi kontextusát segítenek jobban megismerni, megérteni?
Mondok egy példát: lehet, hogy fatális tévedés, de úgy látom, ott épült a legtöbb szőlőhegyi kápolna, ahol nem olyan jó a bor. A neves borvidékeinken ezzel szemben szinte alig van kápolna – úgy látszik, ahol mindig jó a termés, és jó a bor, ott sem imádkozni, sem hálát adni nem akartak annyira az emberek. Persze ez inkább sejtés, mint tudományos következtetés. Nagyon érdekes lenne megnézni, mikor épült a legtöbb kápolna Magyarországon. Ahogy látom, nálunk zömében az 1700-as, 1800-as években, sokkal később, mint más európai országokban. Vajon miért? És mi az oka annak, hogy az Alföldön sokkal kevesebb a kápolna, mint más tájegységeinken? A reformáció miatt, a török hódoltság miatt, vagy más oka lehet? A titulusok statisztikáját is érdemes volna megnézni, mi a védőszentek nevének gyakorisági sorrendje? Sajnos e kérdések megválaszolásához nincs meg a kellő építészeti, egyháztörténeti stb. háttértudásom, és hamar rá kellett jönnöm, hogy jómagam inkább csak néhány tényszerű adat rögzítésére és a benyomásaim leírására vagyok képes. Legalábbis első körben, mert feltett szándékom, hogy sok kápolnához visszamenjek, elbeszélgessek róluk a helybéliekkel, és hogy el tudjak mélyedni a történetükben.
– Ezek szerint a projekt nem ér véget, amikor az utolsó hiányzó kápolnát is lefotózta és feltöltötte a honlapra?
A kapolnak.hu-t a mostani állapotában inkább felületesnek mondanám. Szeretnék bevonni a jövőben olyan szakembereket a szerkesztésébe, akik nemcsak az imént említett kérdéseket tudják az összegyűlt adatok alapján megválaszolni, hanem segítenek a kápolnák történetét, leírását is összeállítani. A szöveges tartalmak bővítése mellett nagy vágyam, hogy a kápolnák „hangja” is elérhető legyen az oldalról, azaz hogy amelyik kápolnának van harangja, az meghallgatható legyen a honlapon. Ehhez a kellő technika rendelkezésre áll, a megfelelő fejlesztések elkészültek, épp csak arra lenne szükség, hogy újra felkeressem a kápolnákat… És persze, hogy valaki harangozzon, amikor épp ott járok!
