(…) Mit jelent tehát közösségi összetartozásunk szempontjából a lábmosás? Ha a szó szoros értelmében nem is mossuk meg rendszeresen egymás lábát, mégis hogyan teljesítjük Jézus parancsát?
A szimbolikus gesztus egyik olvasata, hogy a vezetők legyenek alázatosak, és szolgálják odaadóan a rájuk bízottakat. De ha történetesen nem vagyunk vezetők, akkor mire hív bennünket ez a rítus?
Valakinek megmosni a lábát azt jelenti, hogy közel megyek ahhoz, érintem azt, ami a másikban visszataszító, ami szennyes, ami alantas. Ez minden emberi kapcsolat, közösség próbaköve. Vágyunk arra, hogy egységben, kapcsolatban legyünk egymással, próbáljuk a legjobb arcunkat mutatni, jót, szeretetet, elfogadást adni, és ezt is reméljük a magunk számára. Aztán egyszer csak váratlanul megjelenik a kapcsolati vagy a közösségi térben a másik gyengesége. Valami, ami megütközést kelt bennünk, ami „gáz”, ami nem egyeztethető össze az értékrendünkkel. Az ösztönös reakció az ilyen helyzetekben a megrökönyödés mellett a távolságvétel, a megbélyegzés, a kirekesztés. Nincs közöm, nincs közünk a másik bűnéhez, gyengeségéhez, melynek nem szabad lennie, s nincs is.
A tanítványok lábát mosó Jézus ezzel szemben arra hív, hogy közel menjünk a másik, a testvér elesettségéhez, s merjük érinteni.
(…)