Május 15-én világraszóló ünnepségeknek színhelye volt Róma. Negyvenéves évfordulóját ünnepelték annak, hogy XIII. Leó pápa 1891. május 15-én kiadta a munkáskérdésről szóló világhírű körlevelét, amely Rerum Novarum szavakkal kezdődött.
Ez az ünneplés nemcsak egy nagy esemény egyetlenegyszer visszatérő évfordulója, hanem minden gondolkodó ember előtt bizonyítéka az egyház hatalmas és az ember földi életét is felölelő, Istenadta szerepének.
A Rerum Novarum enciklika ugyanis az isteni elveknek és égi erkölcsi törvényeknek reáalkalmazása a mai gazdasági élet bonyolult helyzeteire. Annyi a bölcsesség benne és olyan fönségesen igazak megállapításai, hogy megcáfolni belőlük azóta sem lehetett semmit. Sőt ellenkezőleg, ez a negyven esztendős tapasztalat a legjobban igazolta, hogy milyen letagadhatatlan igazságokat hirdetett Krisztus helytartója a munkás világnak.
Ez az enciklika megdönthetetlen bizonyitéka annak, hogy az egyház nemcsak az égiekkel törődik, hanem a földi és anyagi világra is kiterjeszti figyelmét.
Ez az enciklika bizonyítéka annak, hogy az egyház nemcsak a hatalmast és tőkést védi, hanem igenis pártjára áll a munkás jogos követeléseinek is.
Ez az enciklika bizonyíték arra, hogy az egyház nem egyes osztályoké, hanem gazdagé és szegényé egyaránt. Hiszen ebben az enciklikában éppúgy jogokat követel Krisztus helytartója a munkának, mint ahogy előírja annak kötelességeit és éppúgy védelmére kel a tőkének, mint ahogyan megmondja azt is, mit kell tennie a tőkének akkor, ha létjogosultságát meg akarja a világon őrizni.
Hogy keletkezett ez az enciklika?
1891-ben a szociáldemokrácia s vele kapcsolatosan a munkáskérdés nem volt már ismeretlen fogalom Európában. Sőt, igen erősen hallatta hangját.
Amióta 1848-ban Marx megírta az ő kommunista kiáltványát (amely ma is alapját képezi a szociáldemokráciának), a szociáldemokrácia Európa-szerte iparkodott támadni mindent, ami a polgári társadalmi renddel kapcsolatban van. Belevitte a munkástömegek lelkébe azt a természettel ellenkező mondatát, hogy: „a tulajdon lopás“ és a jobbakat is elhódította azzal a hazugsággal, hogy „a vallás magánügy“. így valósággal gyűlöletet plántált bele a munkásság lelkébe minden iránt, ami a tőkével kapcsolatban van. Hasonlóképen gyűlölettel uszított a katholikus anyaszentegyház ellen. (Érdekes, hogy a zsidó vallást és protestáns egyházakat alig-alig támadta a szociáldemokrácia, de mindenütt a legélesebben nekirontott a katholikus egyháznak.)
Ezek a harcok főkép Németországban, Belgiumban voltak erősek.
XIII. Leó pápa fiatal korában a római jezsuita atyáknak volt növendéke. A jezsuiták közül akkor már többen foglalkoztak a szocializmus kérdéseivel és így ők hívták föl legelőször a fiatal Pecci Joachim gróf (így hívták világi korában XIII. Leó pápát) figyelmét a munkáskérdésre.
Amikor aztán élete delén a diplomata papi pályán működő Pecci gróf Brüsszelbe került pápai nunciusnak, közvetlen közelből volt alkalma szemlélni a munkáskérdés jobb- és baloldali kilengéseit. Nemcsak elméletben tanulmányozta brüsszeli évei alatt ezt a problémát, hanem úgy Belgiumban, mint Angliában és Németországban több utat tett, hogy tapasztalatokat szerezzen ebben az irányban és találkozzék azokkal a kiváló tudósokkal, akik a munkáskérdéssel elméletben és gyakorlatban foglalkoztak.
Mikor aztán Pecci gróf Perugia püspöke lett, 1877-ben hatalmas körlevelet adott ki, amelyben Kultúra és Egyház címen, a munkáskérdést érintő dolgokról szól. Kikel e körlevélben a bűnös uzsora ellen, ostorozza a tisztességtelen nyereséget, a gyáripar túlkapásait, tiltakozik a túl hosszú munkaidő, valamint a nők és a gyermekek túl erős dolgoztatása ellen, a munkások lelki igényeinek kielégítését követeli és kívánja a vasár- és ünnepnap pontos megtartását. E körlevélben fölszólítja a fejedelmeket és a kormányokat, hogy törvényekkel és rendeletekkel védjék meg a munkásságot a testi és lelki kizsákmányolástól. Ez volt az őse a Rerum Novarum kezdetű, világraszóló körlevélnek.
Az 1890. évben Németországban, valamint Franciaországban több kongresszust tartottak a szociális kérdésről. Ezeknek a gyűléseknek sokban hibás állásfoglalásai arra indították XIII. Leó pápát, hogy a munkáskérdésről az egész művelt világ elé tárja a krisztusi világnézet állásfoglalását.
Hosszú előkészítés és meggondolás után, 1891 május 15-én megjelent a Rerum Novarum enciklika, amely elejétől végig, úgy gondolatmenetben, mint fogalmazásban, jelentékeny részben XIII. Leó pápa munkája.
Az enciklika tartalma
A Rerum Novarum-körlevél négy fő részből áll.
Az első részben a bevezető sorok után egyenesen nekitámad a vörös szociáldemokrácia alaptanának, amely az egyéni tulajdont tagadja és csakis kommunista birtoklást akar elismerni. A pápa kifejti, hogy az egyéni tulajdonjog a természeti törvényből ered, rajta tehát csak úgy változtathatnánk, ha meg tudnánk változtatni a világ rendjét és az ember természetét. Kimutatja, hogy a tulajdonjog nem egyéb, mint a munkabérnek maradandó megőrzése. Amennyiben tehát a munkásnak joga van a munka béréhez, úgy joga van ahhoz is, hogy e munkabéren állandóan birtokolható tárgyat vásároljon a maga számára, amelyet aztán utódainak is örökül hagyhat.
Ugyanebben a részben rámutat a pápa arra is, hogy a szociáldemokrácia azért támadja a magántulajdont, mert a magántulajdonon alapszik a családi élet, a szociáldemokráciának pedig érdeke, hogy a gyermeket a szülők hatalma alól kirántsa, a családot pedig szétzüllessze.
A második részben fölveti a kérdést, hogy mi a teendő? Kijelenti, hogy a munkás és munkaadó közötti különbséget e világról eltűntetni teljesen lehetetlen. Ámde úgy a munkásnak, mint a munkaadónak meg vannak a maga kötelességei, amely kötelességeket a krisztusi erkölcsrend szabályozza. Ha ezen erkölcsrend szabályait betartják, akkor a munkás és munkaadó között minden nehézség kiegyenlítődik és mindkettő boldogan élheti le földi életét anélkül, hogy az egyik bántaná, vagy megrövidítené a másikat.
A harmadik rész az állam kötelességeit foglalja össze. XIII. Leó egyenesen kimondja, hogy az államnak nem szabad tétlenül néznie sem a munkás kizsákmányolását, sem az osztályuralom zsarnokságát. Az államnak kötelessége, hogy a szegénynek segítségére siessen, de úgy a szegénynek, mint a gazdagnak megvédje jogos tulajdonát.
Védje meg tehát az állam a munkásnak, valamint a tőkének is jogait, de mindezek kötelességeinek teljesítésére is ügyeljen föl. Ne felejtse el azonban, hogy nemcsak a földi életnek és anyagi világnak vannak jogai és kötelességei, hanem az ember lélekből is áll. E lélek életét a vallás terén éli, az államnak tehát kötelessége, hogy a vallási életet is oltalmazza és annak segítségére legyen.
Az állam kötelessége utánanézni annak, hogy a munkás megkapja azt a bért, amelyből magát, valamint családját tisztességesen el tudja tartani. Egyben kötelessége az is, hogy a munkást rávigye arra, hogy az a tőkével szemben vállalt kötelességét tisztességesen és hűségesen teljesítse.
A negyedik részben kifejti, hogy mit tegyenek a munkaadók és munkások a szociális kérdés megoldása érdekében. A pápa megemlíti a szervezkedés kérdését és védelmére kel a munkásszervezkedésnek. Szervezkedniük kell úgy a munkásoknak, a pápa szerint, mint pedig a munkaadóknak külön-külön, de a munkás és munkaadó szervezetek között még olyan közös szervezeteket is kell létesíteni, amely e két osztálynak egymással ellentétes érdekeit felülvizsgálja és kiegyenlíti.
Bárcsak minden munkás ilyen lenne!
A Duna partján járva, az egyik uszály kőrakományának kirakodását figyeltem. Hét egyszerű munkásember targoncával végezte a kirakást. Délfelé járt az idő. Délben csak átszűrődve hallatszott a harangszó. A hét munkás minden szó és beszéd nélkül letette a targoncáját és mellé leült az uszály szélére, de nem ebédelni, hanem fövegüket levéve, leültek összekulcsolt kézzel imádkozni. Az Úrangyalát elvégezve, ki előbb, ki később, ismét föltették fövegüket, megrakták targoncájukat és tovább folytatták munkájukat. Megható jelenet volt.