Előítéletek, félinformációk és félelem – pedig ha közelebbről megismerkedünk a közöttünk élő muszlimokkal, hamar kiderül, hogy az imádság, az istenkapcsolat, a nyelvhasználat, de még a Szentírás terén is sok a közös pont. A Magyarországi Muszlimok Egyházának magyar elnöke, Sulok Zoltán Szabolcs fogadott bennünket hazánk legnagyobb iszlám imahelyén.
Csonka János tér. Kinek mond ez bármit? Ha azt mondom, Fővárosi Művelődési Ház, talán több generáció is ismerősen bólint: persze, Fehérvári út, pár percre a négyes villamos végállomásától. Kelenföld belső szélén, a XI. kerület kertvárosias, panelházas és végtelen ipartelepekből álló részeinek metszetében, a gőzerővel átépülő Déli Körvasút tövében található a Budapest Mecset. Kívülről semmi, de tényleg semmi nem utal rá, sehol egy minaret, félhold, zászlóból is csak egy magyar és egy EU-s van kitűzve. A pár évtizede egy vállalkozás székházának épült téglaház üvegablakait a mindenhol szokásos betekintésgátló fólia borítja. Ha a Google-térkép nem jelölné, tudomást sem venne róla az ember – olyannyira, hogy amikor néhány éve a környéken néztünk használt lakásokat, a tulajdonos értetlenül nézett rám, amikor azt firtattam, biztonságos-e eljönni a mecset mellett. Azt sem tudta, merre keresse, tőlem hallott róla először. Én meg, bevallom őszintén, az Öbölháborún és a 9/11-en felnőve, egy közelről átélt menekültválságon túl, kicsit aggódtam, jó vásár-e a határozottan el kínai/szír/arab/töröknegyedesedő nyóckerből Újbudára ugyan, de pont egy mecset mellé költözni.
Hamar kiderült, hogy az ismeretlentől való félelemre semmi ok: csupa jól öltözött, jó kedélyű és decens fiatalember jár oda, méghozzá igen szép számmal. Különleges alkalmakkor – legutóbb pár hete, a ramadánt lezáró böjtmegtörés vasárnapján – a legkülönfélébb viseletekbe öltözött nők és gyerekek is csatlakoznak hozzájuk, és igazán színes társaságok tereferélnek a karburátorfeltaláló magányosan árválkodó mellszobra körül. Kicsit utánuk guglizva megtudom: a fehérvári úti Budapest Mecset a főváros legnagyobb iszlám imaháza és legnagyobb muszlim közösségének otthona, amelynek reggeltől estig nyitva áll az ajtaja. És nem egy idegenből jött, fura nevű ismeretlen, hanem az a Sulok Zoltán Szabolcs az elnöke, aki adott már ki közös nyilatkozatot Várszegi Asztrikkal és Köves Slomóval, s szerepelt már a Magyar Kurír tudósításában is. Jó ideje terveztem, hogy felkeresem muszlim szomszédaimat – az apropót végül az adta, hogy a lapszámunkban bemutatni tervezett török élelmiszer-kereskedők egyáltalán nem mutatkoztak nyitottnak a párbeszédre.
Az egykori irodaház portáján egy magyarul remekül beszélő arab fiatalember fogad, az emeletre fölérkezve először a cipőt vesszük le, majd a kisebb szupermarket méretű, körben csupa ablak imaterembe invitál. Az eredetileg alighanem bemutatóteremnek szánt, szinte az egész szintet elfoglaló, a lépcsőházat U alakban körbefogó helyiséget kék sávos padlószőnyeg borítja, a ritkásan álló oszlopok fejét gazdagon cizellált díszítések ékesítik. Az U közepéhez eső sarokban szolidan húzódik meg a mekkai irányt jelző imafülke, előtte felolvasóállvány. A falak mellett néhány dívány – imádkozni állva, ülve és fekve is megengedett, ha szükséges – és díszes Koránokkal rakott könyvespolc. Az ablakokat és a falakat arabeszkek és arab feliratok – mint később megtudom, Allah, azaz Isten tulajdonságai: dicsőséges, egyetlen, legnagyobb, irgalmas, szentséges, békességes stb., valamint különféle Korán-idézetek – díszítik, mögöttük átsejlenek a tér és a hátsó kert épp zöldbe boruló fái.
A Budapest Mecset imaterme a mekkai irányt jelző falifülkével, a mihrábbal
Fotó:Pór-Szabady Ágnes
Az illúzió csaknem tökéletes: csupán az alacsonyan húzódó, ipari álmennyezet emlékeztet az épület korábbi funkciójára. A napi öt imádság idejét percre pontosan jelző monitort és a hátul megbúvó, üvegfallal leválasztott női „kápolnát” már Sulok Zoltán mutatja meg. Ünnepekkor a terem adottságait kihasználva az U egyik szárában imádkoznak a nők és a másikban a férfiak, hétköznap azonban az egész imaterem az uraké. Az iszlámban legfontosabb pénteki imán ugyanis a nőknek csupán lehetőség a részvétel (nem kötelező a mecsetben megjelenniük) – számukra egyenértékű, bárhol imádkoznak, míg a serdülőkort elért és éppen nem úton lévő férfiak esetében kötelező és huszonötször jutalmasabb az ima, ha mecsetben mondják el – világosít fel a Magyarországi Muszlimok Egyházának (MME) elnöke.
„Bevett egyházi státuszú, magyar alapítású, magyar szervezet vagyunk, és ami nagyon fontos: függetlenek, azaz nem irányítanak bennünket külföldről, és nem kapcsolódunk kizárólagosan semelyik országhoz, nyelvhez vagy etnikumhoz, csakis az egyetemes iszlám forrásaihoz” – magyarázza Sulok Zoltán. Hitelveik tekintetében nem sok különbség van a szintén szunnita másik hazai muszlim egyház (a mohamedán szó kifejezetten sértő, olyasmi, mintha valaki katolikus helyett a „pápista” kifejezést használná), a történelmileg és politikailag beágyazottabb, létszámát tekintve azonban jóval csekélyebb Magyar Iszlám Közösség és közöttük. Amiben különböznek, azok a módszerek – például abban, hogy az MME minden, az országunkban akár csak rövidebb ideig tartózkodó, hitét gyakorolni kívánó muszlimot szívesen lát, tagnyilvántartást pedig tapintatból csak informálisan vezet.
„Magyarok szép számmal, átutazók, itt tanuló és dolgozó külföldiek, vendégmunkások – rengeteg, különböző országból, különböző háttérrel rendelkező ember jár ide. Szeretik a helyet, a hangulatot, a stílust, és hogy igyekszünk semelyik irányzat vagy iskola felé sem húzni” – mondja az elnök. Az arab országokból származó „régiek” mellett főként az utóbbi időben jelentek meg nagyobb számban közép-ázsiaiak: kazahok, üzbégek, kirgizek, tádzsikok, továbbá pakisztániak, indiaiak, indonézek és malájok – bizony, a színes kerékpáros ételfutárok között vannak muszlimok is, akik szeretnék a vallásukat gyakorolni. „Kulturálisan egy arab meg egy európai keresztény sokkal közelebb áll egymáshoz, mint mondjuk egy közel-keleti meg egy távol-keleti muszlim, annak ellenére, hogy ugyanazt a vallást követik, az indiaiakról vagy a szegény fekete-afrikai országokból érkezőkről nem is beszélve” – utal a világ második legnagyobb vallásának Budapesten is megtapasztalható sokszínűségére Sulok Zoltán. Az imák és az előadások angol–magyar szinkrontolmácsolással is követhetők, a közösségbe járók pedig úgy értenek szót egymás között, ahogyan éppen tudnak – van, hogy éppenséggel oroszul. A sokféleség igazi közös nevezője persze az arab, hiszen ez az imák, a kinyilatkoztatás, a Korán nyelve – igaz, a Budapest Mecsetbe járók többsége csak mint szakrális nyelvet ismeri. (Nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy a II. vatikáni zsinat előtt az egész keresztény világ értette a templomban használatos latint.)
„Az imádság univerzális protokoll minden muszlim számára. Bárki bárkivel tud együtt imádkozni, tudják követni az előimádkozót, és akármilyen messziről származnak is, az együtt, egy nyelven imádkozók máris nem olyan idegenek egymásnak” – mutat rá a közös nyelv összetartó erejére kalauzom. Egyúttal a különböző fordításokból fakadó félremagyarázásokat és hitvitákat is meg lehet spórolni, teszi hozzá, hiszen az iszlám az eredeti formájában őrzi a szentírást, azaz az isteni kinyilatkoztatást. Hasonlóképp egyféle módja van egy sor egyéb vallásgyakorlatnak is a rituális tisztálkodástól az alamizsnán át a zarándoklatig. Ez az egyszerűség az, ami Sulok Zoltán szerint az európai emberek számára is vonzóvá teszi az iszlámot.
Nincsenek „fölösleges” szertartások, szentségek és központosított egyházszervezet; a megtartandó előírások könnyen kivitelezhetők, a világon bárhol lehet muszlimként élni. Egyedül az számít, hogy az ember alávesse magát Allah akaratának, kövesse a próféták tanítását, és bánjon igazságosan mindenkivel. (Hivatalosan ennél természetesen összetettebb a hitvallás, de hittanvizsga vagy beavató szentségek nincsenek.) Példaként a napi ötszöri imát hozza fel az elnök: „Nem egy misehosszra kell gondolni, csak öt perc az ima, de arra pont elég, hogy az ember megálljon, félretegye e világi gondjait, és rendszeresen Isten felé fordulva megerősítse és élővé tegye a Teremtővel való kapcsolatát. Ha így tekintek rá, akkor nem nyűg, hanem felfrissülés – és arra is jó emlékeztetni magunkat, hogy halálunk óráján minden pillanatot sajnálni fogunk, amikor elmulasztottuk az imát.”
Bár Zoltán nem imám, azaz nem előimádkozóként, lelkivezetőként, teológusként és a vallási rendelkezések magyarázójaként vesz részt egyháza vezetésében, olyan lebilincselően és gyakorlottan beszél hitéleti kérdésekről, hogy muszáj föltenni neki még egy párat. A ramadánnal kapcsolatban úgy fogalmaz: a böjt lényege, hogy az ember istenfélővé váljon, az Istenhez való közeledés vágyával, abban a reményben tartózkodjon az étkezéstől, élvezetektől, rossz szavaktól és cselekedetektől, s imádkozzon meg virrasszon mindezek helyett, hogy az Isten mindezért megjutalmazza, mégpedig azzal, hogy megbocsátja bűneit. Amilyen intenzív spirituális mélység villan fel Sulok Zoltán szavaiból, olyan meglepő a keresztény esztendőt keretező ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó közös szokások hiánya: ahogyan ugyanis a böjtmegtörésnek nincs jellegzetes étele, nincs „muszlim húsvét” és „muszlim karácsony” sem. Ezekről ugyanis nem szólt a próféta, a kinyilatkoztatás csupán annyit mond: „az ünnep napján nem szabad böjtölni”, és hogy „aki hisz, egyen abból, ami jó és megengedett”.
Sulok Zoltán a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban című 2018-as szeminárium meghívott előadójaként
Fotó: Magyar Kurír/ Merényi Zita
Annál szívmelengetőbb, amit az iszlám Jézussal kapcsolatos tanításáról megtudunk. Az öt kiemelt, sokat bántalmazott próféta között – Noé, Ábrahám, Mózes és Mohamed mellett – tisztelik ugyanis Jézust is. A jó muszlim azt is hozzáteszi e felsoroláshoz: „béke legyen mindannyiukkal”. Bár isteni mivoltában és feltámadásában nem hisznek (hiszen Isten egy, tehát szükségképp nem lehet három személy – a Lélek a Korán szerint nem más, mint Gábriel arkangyal), kitüntetett módon adóznak Mária tisztasága előtt, szent könyvként ismerik el az evangéliumot, és vallják, hogy az utolsó ítélet napja előtt (annak egyik nagy jeleként) Jézus tér majd vissza, hogy végső igazságot szolgáltasson. Az iszlám voltaképp tehát nem új vallás, amennyiben szerintük a Korán ugyanannak az egyistenhitnek újabb, pontosabb kinyilatkoztatása, mint amit a Tóra, illetve az evangéliumok tanítanak.
Amikor arról kérdezem Zoltánt, vajon ugyanígy levezetné-e ezt a Budapest Mecsetbe járó bármelyik hívő, avagy magyar muszlimnak kell lenni ahhoz, hogy a vallásközi párbeszédet ilyen magas szinten űzze valaki, elismeri, hogy a kevesebb teológiai képzettséggel rendelkezők ennél azért felületesebben vannak tudatában a kereszténység és az iszlám alapvető rokonságának. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a kereszt és a félhold közötti vallási ellentétek oka egyáltalán nem és soha nem is volt a tanítással kapcsolatos. A közel-keleti, afrikai és távol-keleti keresztény-muszlim konfliktusoknak Sulok Zoltán szerint az iszlám világ gyarmatosítása a méregfoga: a keresztény hódítók kivonulását követően a több-kevesebb erőszakkal megtérített (vagy már a gyarmatosítás előtt is keresztény tanokat követő) és az adminisztrációba bevont helyieket a muszlim lakosság a gyarmatosítók kollaboránsainak tekintette, és mint politikai árulókat tartja számon – van, ahol mind a mai napig.
Árnyaltabban látja a „magyarországi iszlám = török hódoltság” képletet is az elnök: egyfelől arra emlékeztet, hogy a honfoglalás korától jelen voltak a muszlimok a Magyar Királyságban (kultúraközvetítői szerepük és marginalizálódó sorsuk a zsidóságéhoz hasonlítható), másfelől azt hangsúlyozza, hogy az Oszmán Birodalom hódító seregeiben messze nem csak iszlám hitűek szolgáltak. A Hunyadi-sorozattal kapcsolatos kérdésemre kifejezetten szerencsétlennek tartja, hogy a filmeposz a muszlimokat egysíkúan ábrázolja, s jobban örülne, ha inkább a békében egymás mellett élő, egymást gazdagító kultúrákról forognának sorozatok. Akár történelmiek: példának okáért az Erdélyi Fejedelemség aranykoráról, amikor az Oszmán Birodalom vazallusaként, kvázi iszlám fennhatóság alatt hirdették ki Európában elsőként a vallásszabadságot, miközben néhány száz kilométerrel nyugatabbra a keresztény felekezetek gyilkos vallásháborúkat vívtak egymással.
A Budapest Mecset prosperálása bizonyítja, hogy a szabad vallásgyakorlás ma is adott. Igaz, a közösség helyzete az elmúlt években cseppet sem lett könnyebb. „Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de az én elvem az, hogy ha vannak kialakult helyzetek, meglévő problémák, inkább oldjuk meg őket, ahelyett, hogy meg nem történtté próbálnánk tenni őket.” A globalizáció, a migrációs válság, a vendégmunkások és a posztmodern népvándorlás ezernyi politikai-gazdasági csavarja persze nyilvánvalóan nem tartozik az MME hatáskörébe. Sulok Zoltánék nemigen tudnak többet tenni, mint hogy ápolják a vallásközi párbeszéd kultúráját, illetve Fehérvári úti központjukban (és még néhány kisebb imaházban) a Magyarországra érkező muszlimok rendelkezésére állnak. „Szolgáljuk a közösséget, hiszen a lényeg, a küldetésünk az, hogy az iszlám gyakorlásához biztosítsuk a helyet és a kereteket” – mondja búcsúzás közben kísérőm.
A hazafelé vezető úton rendezgetve magamban a friss élményeket arra gondolok, bármily vonzó is egy vallásban az egyszerűség, el sem tudnám képzelni, hogy lemondjak a színes-dallamos liturgiáról vagy a keresztény ünnepkörökről az összes profán ízükkel és illatukkal. Aztán az jut eszembe, milyen feltűnő a hasonlóság a dobogókői Manréza padlószőnyeges-sokablakos kápolnája és az MME mecsete között, s hogy milyen jó lenne arámi eredetiben ismerni az Úr szavait, esetleg együtt imádkozni napi ötször latinul. Vagy csak kicsit még többet tudni a másik két ábrahámi vallásról.
Sulok Zoltán Szabolcs 1970-ben született, közgazdász, a GKI Gazdaságkutató Zrt. munkatársa, majd kutatásvezetője volt. 1993 óta foglalkozik az iszlám vallással, 1995 óta muszlim, a 2000-ben megalapított Magyarországi Muszlimok Egyházának alapító tagja, 2001-től elnöke és hitoktatója. Az iszlám gazdasági rendszerét, illetve az iszlámnak a mai kor problémáira adott megoldásait bemutató cikkek és tanulmányok szerzője, iszlám teológus és vallásjogász, szakkönyvek lektora, valamint az iszlámmal foglalkozó diplomamunkák konzulense és bírálója. A vallási párbeszéd elkötelezett híve.
